Először is két fontos tévhitet kell eloszlatnom: Kelet-Délkelet Ázsia, India az őshazája a Camellia sinensis-nek, ami olyan, akár 8-10 m magasra is megnövő örökzöld fa, aminek ágai szétterülnek. A teaültetvényeken 1-1,5 m körüli magasságon tartják, hogy kényelmesen, folyamatosan szedhessék a friss hajtásokat. Ezért terjedt el a teacserje elnevezése. A másik tévhit szerint más növényről származik a zöld és másról a fekete tea. Valójában ugyanazon növénynemzetségről van szó, és a növénycsalád négy fajtáját különböztethetjük meg, amelyből kettő a legelterjedtebb: a kínai és az asszám fajták. Alapvetően ezeknek a növényeknek a hajtásait szedik, és a feldolgozás különböző módszerei révén különböző ízű, illatú, és színű teák készülnek.

teacserje

A fekete teát részben vagy teljesen fermentálják (erjesztik). Indiából terjedt el Európába gyarmatosítás idején. Assam, Darjeeling és Nilgiri teák különböző tájegységek, eltérő klímák eredményeként született fajták.

A zöld teát Japánba a buddhista szerzetesek hozták be Kínából. Kezdetben gyógyszerként  használták, majd koffein-tartalmának köszönhetően a meditáció alatti éberség fenntartására, tulajdonképpen stimulálószerként itták. Értékes, drága ital volt, ezért elsősorban az arisztokrácia kiváltsága volt a fogyasztása. Majd kialakult egy ünnepélyes tea-fogyasztás, az. ú.n. teaceremónia, vagy tea-szertartás. Erről és itthoni követőiről bővebben az urasenke.hu honlapon lehet olvasni. Manapság naponta fogyasztanak a japánok teát, az étkezési kultúrájuk nélkülözhetetlen része.

Jelenleg három nagyobb tea-termesztő vidék Shizuoka, Kagoshima és Mie teái a legelterjedtebbek.  Az egyes termékek között különbség az ízben és színben is van. Hol csak a legfelső hajtásvéget szedik, hol a legfelső három levelet, hol a szárat is belekeverik a levelek közé. A japán boltok polcain sokféle termék sorakozik.

tealevelek vége

A zöld teát nem fermentálják, csak szárítják, így természetes állapotában fogyasztva minden benne lévő értékes anyag gazdagítja az italunkat.

Arról szeretnék írni, hogy a zöld tea-fogyasztás milyen hatással van a szervezetünkre. Megosztok egy számomra nagyon kedves tanácsot, amit nem tudom már, kitől kaptam, de a tanács betartása egyáltalán nem okoz nehézséget:

„A hosszú élet titka naponta egy pohár vörösbor, egy falat étcsoki, egy csésze zöld tea.”

Persze, ősi bölcsesség, hogy nem mindegy, miből mennyit fogyasztunk. Ez a teára is igaz. A zöld teának is van koffein tartalma, ezért nem ajánlatos későn este fogyasztani. Azoknak, akik a kávét éberségük fenntartása céljából fogyasztanák, de  pl. gyomorpanaszok miatt nem ajánlják nekik, jó csere a zöld tea. Míg a kávé koffeinje ugyanis a gyomorban szívódik fel, gyorsan hat, a zöld teáé viszont fokozatosan és a bélben. A tea koffeinje tehát egyenletesen és sokkal hatékonyabban élénkít: serkenti a szellemi teljesítőképességet, a gondolattársításokat, a koncentrálóképességet és elűzi a fáradtságot.

teaültetvény Fuji-val

Azt is jó tudni, hogy a zöld teában igen nagy mennyiségben találhatunk vitaminokat, antioxidánsokat és ásványi sókat. C-vitamint a citromhoz hasonló mennyiségben tartalmaz. Igen magas arányban tartalmazza a B-vitamin féléket is.

Vizelethajtó, ami segíti a méregtelenítést. Amerikai kutatók vizsgálatai alapján az is kiderült, hogy a benne található katechinek védik a gyulladástól a hólyagsejteket. Ha tehát gyakran szenvedsz felfázástól, kezdj el rendszeresen zöld teát fogyasztani! – ajánlják.

A zöld teával megelőzhető a fogszuvasodás. Távol-keleti felmérések szerint azoknak az iskolás gyerekeknek, akik napi egy csésze cukor nélküli zöld teát isznak, feleannyi odvas foguk van, mint az átlagnak.

A rákos betegségeket megelőző hatását említik leggyakrabban, a feltételezésnek több alapja is van. A hagyományosan sok teát fogyasztó távol-keleti nemzetek (például Japán) polgárai között kimutathatóan alacsonyabb a tumoros betegségek száma, és azt is megfigyelték, hogy rendszeres, nagyobb mennyiségű (napi 1-1,5 liter) zöld tea fogyasztása esetén csökken bizonyos gyomor-bélrendszeri daganatok előfordulásának esélye.

A zöld tea-kivonat több mint százféle növényi termék, étrend-kiegészítő készítmény alkotóeleme. Hatóanyagai közé tartozik a C-, B2-, D- és K-vitamin, az alumínium és a réz. Tartalmaz továbbá gyulladásgátló hatású polifenolokat.

De az sem baj, ha valaki csupán az íze kedvéért fogyasztja.

Egészségünkre!

 

 

Forrás:

http://www.egzotikusdisznovenyek.hu/node/590

 

A képek az alábbi honlapokról származnak: 

http://www.egzotikusdisznovenyek.hu

http://2.bp.blogspot.com

http://fodorostya.hu