Kategória archívum: "japáni élet"
Hadaka-mairi
Közel 7 évet töltöttem Szendaiban, Mijagi prefektúra nagyjából 1 millió lakossal rendelkező „fővárosában”. Az ablakom a várost kettészelő Hirosze folyóra nézett és télen, amikor megkopaszodtak a fák, a túlparton lévő hegy tetején fel-fel csillant a nemzeti kincsnek nyilvánított Ószaki Hacsiman-dzsingú... tovább olvasom
ISI, a japán nyelviskola
Fél évig éltem Tokióban és tanultam az ISI nyelviskolájában és Business School-jában. Érdekes volt felnőttként visszaülni az iskolapadba. A nyelviskola Takadanobaba állomásnál, a Business School pedig Ikebukuro-ban volt. Ezek egymástól – budapesti hasonlatban – két 4-6-os megállónyira voltak. Ide jártam... tovább olvasom
ZOZOSUIT (ゾゾスーツ)
Valamikor az év elején történt, hogy egyre több beszélgetés során szegezték nekem a kérdést japán ismerőseim: Na Dávid, aztán ZOZOSUIT-od van-e már? Eleinte egy egyszerű „Nem, még nincs”-el intéztem el a dolgot. (Nem tudom mi az, és nem is érdekel.)... tovább olvasom
Aláírás, pecsét
Rendrakás közben nemrég a kezembe akadt egy kedves emlék, a nevemet (Anna) tartalmazó pecsét, melyet hazatérésemkor, búcsúajándékként kaptam. Mikor megtaláltuk, kisfiam azonnal használatba is vette, s csak némi közelharc árán tudtam biztonságba helyezni ezt a mindenen nyomot hagyó ereklyét. A... tovább olvasom
Kabócalesen
Kisfiammal az utóbbi hetekben szentjánosbogár-kereső túrákat tettünk a környékbeli parkokban. Jót kalandoztunk, de sajnos nem jártunk sikerrel. Hallgattuk azonban a tücskök ciripelését, s erről felidéződtek bennem a tokiói nyári esték, amikor a parkok csendjét a kabócák hangja töltötte be. Néha... tovább olvasom
Kutya se lennék Japánban…
Mielőtt Japánba költöztünk volna, két kutyussal éltünk együtt, családtagnak számítottak ők is. Nehéz szívvel búcsúztunk el tőlük, de úgy döntöttünk, hogy nem hozzuk ki őket magunkkal Japánba, tekintettel az áthurcolás nehézségeire és az angol buldogok számára nem éppen ideális nyári... tovább olvasom
Hacsikó és az akita kutyák
Amikor Tokióban éltem, gyakran beszéltem meg találkozót a barátaimmal a Hacsikónál, lényegében a Shibuya állomásnál lévő kutyaszobornál. Hacsikó olyan közkedvelt találkozási pont, mint a Nyugati pályaudvarnál az óra. Mivel azonban Tokió lakossága lényegesen meghaladja Budapestét, megtalálni valakit a Hacsikó körül... tovább olvasom
Mi fán terem a pocket Wi-Fi?
Többször fordult elő, hogy az esti vacsoránál japánok elővettek egy fekete kis dobozt, megnyomtak rajta pár gombot majd el is tették. Az első pár alkalommal nem kérdeztem rá. Többedik alkalommal, kérdeztem csak rá, hogy ez mi. Annyit mondtak, hogy Wi-Fi.... tovább olvasom
Fodrászszalon nosztalgia
A múlt héten, Budapesten ismét meglátogattam a fodrászomat, és az általam a magyar szalonokban annyira utált, nyakkitörős hajmosás közben felidéztem magamban egyik kedves emlékemet, amikor Tokióban fodrászhoz mentem. Magyarországon még nem voltam olyan szalonban, ahol élvezni tudtam volna hosszú hajam... tovább olvasom
A kényelem országa
Magyarországon eszembe sem jutna értékes, fontos, ne adj isten törékeny csomagot feladni. Még privát csomagküldésre specializált céggel is csak végszükség esetén fontolnám meg. Japánban fura volt, hogy ez pont az ellenkezője! Minden a feladó kényelmét és biztonságát szolgálja. Az állami... tovább olvasom