Japánhoz számtalan szálon kötődő cég lévén úgy dukál, hogy az ilyen szép és szeretett ünnepet, mint a hanami („cseresznyevirágzásban gyönyörködős piknik”) megünnepeljük. Kapóra jött, hogy a Műegyetem kertjében van egy japán cseresznyéskert, ahol kétféle japán cseresznyefa sorakozik kisebb-nagyobb méretben: a fehér, szimpla szirmú és a rózsaszín, réteges szirmú. A fehéres (elvileg ez is inkább halvány rózsaszín Japánban, de itt sajna csak fehér) előbb nyílik, mint a rózsaszín, jóval!

Mivel mi a Füvészkert előrejelzése alapján időzítettünk – ahol, ugye leginkább a később virágzó rózsaszín virágú fák vannak – úgy alakult, hogy a kitűzött napon a fehéres virágú már elvirágzóban volt, míg a rózsaszín alig kezdett virágozni.

cegeshanami

Sebaj, mert a lényeg a szép idő, csiripelő madarak, zöld fű (virágzó százszorszépekkel), piknik hangulat, evés-ivás mind megvolt. Jó alkalom volt ez arra is, hogy kipróbáljuk az újan nyílt japán bentó (dobozolt étel) étterem kínálatát. Rendeltünk kétféle bentót: csirkéset, tengeri herkentyűset.

Mindkét fajta nagyon finomnak találtatott! (a képen a tengeri verzió látszik)

halasbento

A főétel után jött ám desszert is. Japán kolleganőnk hozott autentikus japán édességet: azuki babot vanília fagyira feltornyozva, zöldtea porral leszórva. Nagyon finom volt! Ez simán illeszkedik a magyar íz világba is, szerintem.

azukibabKoccintásként mi más is lett volna, mint japán rizsbor (nihonshu és nem szake, ahogy külföldön tévesen nevezik!).

Egyik kolléganőnk nem kevesebbre tört, minthogy hagyományos hanamis édességet, hanami dango muffin-imitációt készített (hanami dango: színes rizstészta alapú édes golyók; rózsaszín, fehér és zöld változatban). Mivel nem áll rendelkezésre a megfelelő alapanyag, helyette muffin formába öntött kis édességfalatkák lettek, mindenféle töltelékkel. Mindenkinek nagy megelégedésére 🙂

A történések szintjén azon túl, hogy eszünk-iszunk beszélgetés folyik. Noha céges munkatársi társaság volt jelen, sikerült kitörni a céges témákból és kötetlenebb beszélgetést folytatni erről-arról.

A tervezettnél hosszabb esemény után kedélyesen indult vissza a csapat az irodába. Jövőre megint ugyanitt!