Élni

Élni (japán címe: Ikiru 生きる) – Kuroszava Akira egyik filmjének címe ez, amelyet néhány hónapja láttam, és nagy hatással volt rám. A több mint kétórás film igazából akár három önálló film is lehetne, hiszen a társadalmi problémáktól kezdve a magánéletig, az egyénben háborgó belső dilemmákig sok mindenről szól. A konkrét történetet vázlatosan írom csak le, inkább benyomásaimról, gondolataimról írok, melyeket a film kiváltott.

Nagyon érdekes volt látni, hogy milyen viszonyok voltak egy japán nagyvárosban a 2. világháború után 7 évvel – a filmet 1952-ben készítette Kuroszava és az akkori jelenről szól. Az újjáépítés még láthatóan nem fejeződött be, a ma ismert modern Japánnak nyomát sem látni, legalábbis ami a technikai színvonalat, az infrastruktúrát, az életszínvonalat illeti.

A film első harmadára különösen elmondható, hogy éles kritikáját adja az önkormányzati bürokrácia útvesztőinek, felesleges funkcióinak, az ott dolgozók cinizmusának és sokszor csak látszatmunkájának. A nép szolgálatáról szó sincs. Bár a demokrácia papíron megjelent az alkotmányos berendezésben, de a hétköznapokban nem lelhető fel annyira – a dolgok mintha úgy működnének, mint a korábbi rendszer(ek)ben. Míg az egyik fiatal alkalmazott (nő) maga is rájön minderre, addig a jellemzően nála lényegesen idősebb férfiak már belefásultak munkájukba. Férfi főhősünket pedig csak gyógyíthatatlan halálos betegsége döbbenti rá, hogy valami valóban hasznosat kellene tennie élete utolsó hónapjaiban, és egyáltalán: élni kellene. Felesége már korábban meghalt, csak a család többi tagja figyeli rosszallóan, ami ezután következik.

Főhösünk egyszerűen nem jár be dolgozni (és erről még csak értesítést sem küld, ami Japánban egészen kirívó kihágásnak számít), szórakozóhelyekre kezd járni, hajnalig dorbézol, olyan dolgokat vásárol, melyeket addig soha. A szórakozóhelyek bemutatásakor valahogy a Tűz van babám c. film egyes jelenetei jutottak eszembe, ki tudja, Kuroszava talán hatással volt a cseh újhullámra is ezzel a filmjével.

Főhősünk a már említett fiatal lázadó nő iránt kezd vonzalmat érezni, ami talán abból indul ki, hogy már egyet tud érteni a nőnek a bürokráciát illető véleményével, és kifejezetten támogatja, hogy a nő kilépjen az önkormányzattól és valódi terméket előállító üzemben kezdjen el dolgozni. Sok pénzt költ a fiatal nőre, bár klasszikus párkapcsolat nem alakul ki köztük, és egy idő után a nő megunja a kényeztetést, főleg, hogy sokáig nem is tudja, hogy miért teszi ezt vele a férfi. Így egy idő után véget ér ez a fura férfi-nő kapcsolat, amiben a férfi tulajdonképpen a halált és a fölöslegességet szimbolizálja, míg a nő az életet és a hasznosságot.

Főhősünk végül visszatér a munkába, mert kitalálta, hogy úgy teszi magát hasznossá, hogy eléri azt, hogy egy játszótér épüljön egy rekultiválásra váró területen, annak ellenére, hogy más ügyosztályok ezt korábban megakadályozták – figyelmen kívül hagyva a lakosság igényeit és nyomását. Főhösünk utolsó projektje a nép szolgálatáról szól, kifejezetten átáll az ügyfelek oldalára, ami ugyebár sajnos a mai napig elég ritka és nemcsak Japánban az.

A film utolsó előtti, rendkívül hosszú és szerintem zseniális jelentében főhősünk ravatala előtt összegyűlnek a kollégák és arról kezdenek beszélgetni, hogy miért változott meg ennyire élete utolsó hónapjaiban. Kezdik kapiskálni, hogy főhősünk tudta, hogy meg fog halni. A jelenet során éles képet kapunk a munkahelyi kiégettségről, cinizmusról, rosszindulatról, irigységről, ami nemcsak Japánban van jelen. Mindezt azonban a rendező formailag teljesen a japán férfi irodai dolgozók – a mai napig is megfigyelhető – sajátos stílusával, gesztusaival mutatja be. Egyszerre komikus és tragikus, amit látunk és hallunk.

Miközben a film szereplői végül közelebb jutnak ahhoz, hogy mit is jelent az, vagy mi lehetne abban a szép, hogy élni, a film utolsó jelenete arra utal, hogy a bürokrácia ugyanúgy darál tovább, mint korábban.

A film forgatókönyvíróját Oguni Hideot Lev Tolsztoj: Iván Iljics halála c. műve inspirálta. Miközben számos tipikusan japán jelenséget is bemutat a film, az emberi létre univerzálisan is érvényes gondolatokkal találkozhatunk az elejétől a végéig.

 

Kapcsolódó bejegyzések

1 Comment. Leave new

Koósz István
2021. április 21. 17:41

Örülök, hogy szóba került ez a film, mindig ámulattal tölt el, hogy egy azóta elcsépelt motívumból (a főhős megtudja halálos beteg) mit bont ki Kuroszava, hogy egy igazán nem nagy dolog, egy játszótér ügye, hogyan lesz a humánum legmagasabb kifejeződése, hogyan fordul Kuroszava az ember felé, úgy hogy a néző maga is szeretne úgy viselkedni, meggyőzni a film többi szereplőjét, hogy ők is úgy cselekedjenek. Ebben nagy szerepe van a színészgárdának is, főleg a főszereplő Takasi Simurának, akinek nevét mindenképpen érdemes megemlíteni.

Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük.
A hozzászólások moderálást követően kerülnek megjelenítésre, amely 48 óráig is eltarhat. Köszönjük a türelmét!

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.