Már megint egy szomorú hír Japánból. A Tokió Orvosi Egyetem nevű felsőoktatási intézményről érkezett ez a hír.

A japán Oktatási, Kulturális és Sport Minisztérium magas pozícióban lévő munkatársa a saját fiát csalással juttatta be az egyik egyetemre. Ennek az embernek volt joga a minisztériumon belül eldönteni, hogy melyik egyetem mennyi támogatást kaphat a minisztériumtól.

Sano úr fia a vizsga előtt 16 nappal a Fülöp-szigetekről posztolta közösségi oldalon, hogy ő a legszerencsésebb rónin Japánban. (Róninnak eredetileg a hűbérúr nélkül maradt szamurájokat hívták, de manapság ezt a szót használják az első, második stb. próbálkozásra az egyetemre felvételt nem nyert fiatalokra is.)

AFP PHOTO / Kazuhiro NOGI

Amikor először hallottam a hírt, némi szimpátiát éreztem az egyetemmel, hiszen mit csinálhattak volna az egyetemi dolgozók, ha azzal fenyeget a minisztériumban dolgozó ember, hogy ha nem veszik fel a fiát, akkor nem kapják meg a támogatást.

De ezt követően napvilágra kerültek a tények.

Ennél az egyetemnél a lány jelentkezők pontszámát lefelé módosították azzal magyarázva, hogy a lány diákok úgysem fognak hosszú távon dolgozni az egyetemi kórházban a diplomát követő gyakorlaton - házasságkötés és gyerekszülés miatt. Ráadásul nemcsak a lány diákok pontszámát igazították ki, hanem azokét is, akik korábban már háromszor próbálkoztak a felvételivel. Őket egyébként úgy nevezik, hogy szanró – a három (szan) és a rónin szavakból képezve.

Eléggé elszomorító ez az eset. Az egyetem nem tájékoztatta sem lányokat, sem a szanrókat a pontszám kalkulációs módszerről, pedig a felvételi vizsgadíj mindenkinek egyformán 60000 japán jen (kb. 150000 Ft.)

A pontszám kalkulációs módszere helyett talán inkább az egyetemi állapotokat kellene megváltoztatni, hogy a frissen diplomázott lányok hosszú távon dolgozhassanak akkor is, ha közben férjhez mennek vagy szülnek.

Ezen kívül pár gazdag ember gyerekét felvették cserébe azért, hogy szüleik jelentősebb összegekkel támogatták az egyetemet, mert az egyetem pénzszűkében volt. Ez a gyakorlat nem most kezdődött, hanem már legalább 12 éve folyt.

Pár gazdag ember gyereke miatt hány szorgalmas diák sírhatott… Már nem tudok együtt érezni ezzel az egyetemmel és nagyon remélem, hogy ez az egyetem az egyetlen egy felsőoktatási intézmény, amely saját érdeke miatt képes ilyen visszataszító dolgot csinálni.

 

A fotók forrásai: 

Ailbain.Blog; www.huffingtonpost.jp; https://this.kiji.is