Okinawa mindig is kicsit kilógott Japánon belül. Évszázadokon keresztül különálló ország volt, saját kultúrával és nyelvvel, ami merőben különbözött Japánétól. Manapság sem éppen könnyen érthető az okinawai japán nyelvjárás.

A sziget a 19. században lett hivatalosan Japán egyik prefektúrája, majd a második világháború után rövid ideg amerikai fennhatóság alá került. Végül az USA 1972-ben adta vissza a japán államnak.

No, de térjünk is vissza a címben szereplő italhoz! Okinawa egyik tradicionális itala a helyi Habu mérges kígyó „részvételével” készült, awamori-alapú habushu vagy habu szaké, amit magyarosan szoktak kígyóbornak, vagy kígyópálinkának is fordítani.

Alapvetően a japán szeszes italok nem túl erősek, 18-20 fokos alkoholtartalommal bírnak, viszont az okinawai awamori szakét thaiföldi rizsből készítik, s ennek alkoholfoka elérheti akár a 60 százalékot is. Mikor Tokióban laktam volt szerencsém megkóstolni, a japán host-mamám ismertette meg velem, s egy nagyon finom, de jó erős ital.

Ennek az awamori szakénak az egyik fajtája a habu szaké, melyet úgy készítenek, hogy a szigeten található habu mérges kígyót szó szerint belefojtják az alkoholba, majd légmentesen lezárják a palackot és hónapokon át érlelik. Idővel az alkohol semlegesíti a kígyó mérgét, magát a kígyót pedig gyógyhatásúnak tartják.

A teljesség kedvéért azért hozzátenném, hogy ez a hagyomány nemcsak Japánban honos, hanem egész Ázsiában, Kínától Vietnamon át Thaiföldig.

Az elkészítési módja országonként különbözik, hol még élő kígyót tesznek az alkoholba, hol pedig már kibelezett, döglött állatot. Továbbá az ital készülhet még skorpióból vagy akár százlábúból is. Sokszor kígyóvért is kevernek az italhoz a jobb hatás érdekében.

A tradicionális orvoslásban rengeteg betegség kúrálására ajánlják, az egyszerű megfázástól a férfi potencia növeléséig, sok mindenre jó.

Yokosuka városában egyszer elmentünk iszogatni egy bárba a barátaimmal, s ott láttam először kígyópálinkát. Félelmetes volt szembenézni a hüllő üveges tekintetével a palackon keresztül, még most is kiráz tőle a hideg, ha rágondolok. Bevallom, hiába unszolt akkori barátom, hogy próbáljam ki, nem volt rá gusztusom.

Személy szerint nem tudom, mennyire igazak az ital gyógyító erejéről szóló történetek, mindenesetre az okinawaiak híresek arról, hogy hosszú ideig élnek és nagyon egészségesek.

Hmmm, lehet a habu szakénak köszönhetően?

Kedves olvasóink, kinek lenne kedve egy kupica kígyópálinkához? 🙂

.........................................................................................................

Referenciák:
https://en.wikipedia.org/wiki/Habushu
http://nihonscope.com/food-and-sake/habushu-snake-sake-courageous/

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=iKBACp1idj4

Képek:
Kép 1 : http://farm6.staticflickr.com/5517/12492860893_5e15f0c28e_z.jpg
Kép 2 : https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/3d/Okinawa_Island-ISS042.jpg/1200px-Okinawa_Island-ISS042.jpg
Kép 3 : http://thallius.com/japon/galerie93/mediafiles/l5.jpg
Kép 4 : https://shop.r10s.jp/okinawamart-cor/cabinet/03795487/03852100/imgrc0071852258.jpg
Kép 5 : https://ssl.c.photoshelter.com/img-get2/I00004VaJTEhYpGE/fit=1000x750/Wildlife-Trade-WTV038.jpg
Kép 6 : https://media-cdn.tripadvisor.com/media/photo-s/01/5c/4d/4e/lao-lao-from-the-whisky.jpg
Kép 7 : http://littleokinawablog.com/wp-content/uploads/2013/04/habu-vitality.jpg
Kép 8 : https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/3d/Habushu.jpg