Meglehetősen ismert a japánokkal kapcsolatban, hogy szeretnek ajándékozni, s a tapasztaltabbak azt is tudják, milyen gondosan, szépen csomagolnak. A mi karácsonyra, húsvétra, név- és születésnapokra koncentráló ajándékozási szokásainkkal szemben Japánban hagyományosan évente kétszer: július közepén és az év végén ajándékoznak. Az év végi ajándékozás (o-szeibó) már erősen összemosódik az átvett karácsonyi ajándékozási szokással, a nyár közepi, az o-csúgen azonban sajátos, eredeti japán tradíció.
Mély, vallási gyökerei vannak. A régi, holdnaptár szerinti július 15-e a taoizmus szent napja, egyben pedig a buddhista hit ünnepe, az o-bon (ld. bővebben: https://sudy.co.hu/tancolni-vegkimerulesig-utcabal-japan-modra/) kezdőnapja ugyancsak a holdnaptár szerint. Gyorsan érdemes hozzátenni: Japánban a legtöbb ember tudatában a vallások összemosódnak, így a buddhisták egy kicsit taoisták és nem is kicsit sintóisták is. Visszatérve az ünnepre: o-bon idején a család halottaira, az ősökre emlékeznek, s nekik szokás – szimbolikusan, a házi oltárra téve – ajándékozni. Ez terjedt ki fokozatosan a közeli rokonokra, kedves szomszédokra, majd az üzleti életben is mindazokra, akikkel szemben hálát érzünk. Jellemző kategóriák, akiknek illik küldeni: az orvosunk, a gyerekeink tanárai, de fontos küldeni a házasság-közvetítőnek (nakódo) is. (A mai napig a házasságok, különösen vidéken, gyakran közvetítő útján jönnek létre.) (tovább…)
E hónap elején két hetes kiküldetésben ismét Japánban jártam (idén már ötödször).
Két olyan, egymáshoz kapcsolódó, de külön-külön is érdekes élményem volt, amit szeretnék megosztani olvasóinkkal.
Talán már többen hallottak, olvastak talán a kocka alakú görögdinnyéről, amit – hol máshol? – Japánban állítottak elő. (Ld. https://sudy.co.hu/aranyarban-merik-gyumolcs-a-japan-asztalokon/) De a japánok (pontosítok: a gazdag japánok) erős vonzódása a különleges, csak kevesek számára hozzáférhető dolgokhoz talán szintén ismerősen hangzik sokak számára. (A minden év első árverésén eladott első tonhalért kifizetett sok millió jenes árról is be szoktak számolni az újságok.)
Így persze nekem sem volt ismeretlen ez a vonása a japán karakternek. Valahogy mégis meglepett egy ajándék, amit a mostani utam során kaptam.
A japán gazdaság egyik legjelentősebb cégének volt vezérigazgatója (jelenlegi főtanácsadója) vacsorára látott vendégül egy igazán luxusnak minősíthető étteremben, s az ínyencségeket, különlegességeket felsorakoztató vacsora után egy elegáns szatyorban adta át az ajándékot. A szállodába érve (mivel ilyen alkalmakkor gyakran adnak viszonylag gyorsan romló élelmiszert ajándékba), gyorsan megnéztem, mit kaptam. (tovább…)
A japán kultúra világszerte történő terjesztésének, terjedésének köszönhetően egyre kevesebben lepődnek meg, amikor valami egészen hétköznapinak hitt dologgal kapcsolatban kiderül, hogy Japánban annak külön művészeti ága van. Bár valóban szinte minden lehet művészet, mindent fel lehet művészi értékekkel ruházni, formalizálni, s ezáltal szabályrendszerbe foglalni, kevés olyan országról tudok, ahol ezt szinte mindennel meg is teszik.
1. kép A, B, C: muszubikiri, D, E: csómuszubi
