A magyar média lelkesen tudósít apró-cseprő sportsikerekről is, de sajnálatosan figyelmen kívül hagyja a művészet terén elért, VB aranyéremmel is felérő eredményeket.

A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum korábbi művészettörténésze, Bincsik Mónika a világhírű New York-i Metropolitan Múzeum segédkurátora, a japán iparművészet szakértője. 2017-18-ban a Metropolitan-ban rendezte meg a híres New York-i ügyvéd, Arthur Abbey és felesége, Diane bambuszból készült japán műalkotásokból álló gyűjteményének kiállítását. (A gyűjtők a kollekciót a Metropolitan Múzeumnak adományozták.)

(tovább…)

Már Japánnal történő első ismerkedésem során megragadott az, ahogy a japánok a sok évszázados hagyományokra épülő kézművességhez viszonyulnak. Ezt egyértelműen a „hagyományos iparművészet” (dentó kógei) kategóriájába sorolják, s ennek megfelelő presztízse is, de a vevők elvárása is a termékek színvonalával, minőségével kapcsolatosan.

Míg nálunk legfeljebb „a népművészet mestere” címet kaphatják a hagyományos kézművesség folytatói, Japánban az „élő nemzeti kincs” címet viselhetik a kerámia, a lakk, a szövés, a fémművesség, a babakészítés, a bambusz-faragás legkiválóbbjai. Az ő munkáik a kitüntető címet nem birtokló kollégáikéhoz képest sokszoros áron is könnyen találnak gazdára.

Egy-egy míves tárgyat generációkon keresztül örökítenek és gondosan őriznek egy-egy családban, s piacuk sem csökken érdemben a modernizáció ellenére sem. Jól díszíti egy-egy ilyen tárgy a legmodernebb lakásbelsőt is.

Míg nálunk a népviselet, vagy a díszmagyar ma már jórészt csak színpadi kellék, a kimonót a mai napig viselik a japánok, legalábbis kiemelten fontos családi ünnepeken, például esküvőn, temetésen, újévkor, de a tea-szertartásokra vagy az ikebana bemutatókra is kimonót öltenek az ott szereplők, de gyakran a vendégként résztvevők is. A japán hölgyek – így külföldön a japán hölgy diplomaták vagy a feleségek is – gyakran az estélyi vagy kisestélyi helyett is kimonót vesznek. (tovább…)

Immár 10 éve, hogy először találkoztam Kasahara úrral, és az őt kísérő közel tucatnyi kézművessel. Ogawa város polgármestere és küldöttsége Magyarországra látogatott, hogy a japán fővárostól kb. 90 km-re lévő kisváros híres termékét nálunk is bemutassa. Az UNESCO világörökségként elismert merített papírt, az ogawai “washi”-t a buddhista vallás fellendülése idején, már kb. 1300 évvel ezelőtt készítették, elsősorban buddhista tanokat másoltak rá. A 17. században, az Edo korszakban már a hétköznapi élet különböző területein használták. Hagyományosan fontos szövegeket írtak rá, kalligráfiát, tusrajzokat festettek rá, és a japán lakások jellegzetes térelválasztó ajtaja, az  ú.n. sódzsi is ebből készült. (tovább…)