Japánról sokan úgy gondolkodnak, mint egy homogén országról. Végül is a lakosság közel 100 százaléka japán, az üzletemberek és hivatalnokok ugyanolyan unalmas öltönyben kelnek útra nap, mint nap. Amikor japánokkal van dolgunk az üzleti életben vagy a hétköznapokban, akkor is hasonló élményeink vannak. Valójában Japán egy nagyon sokszínű ország, különösen földrajzi szempontból, ami azzal is jár, hogy az egyes régiók lakói fontosnak tartják saját hagyományaikat, és szívesen különböztetik meg magukat Japán más részein élő társaiktól.

Talán erre a fajta sokszínűségre is rájátszott a Nestlé, amikor 2000-ben úgy döntött, hogy egyik ismert édességének, a Kit-Katnak különböző verzióit gyártja le és dobja piacra, de kizárólag Japánban. Nehéz elhinni, de azóta közel 300 (!) fajta Kit-Kat került forgalomba Japánban. Talán a legismertebb japán variáció a maccha-s (zöld teás), de például van szakés és azukis (édesbabos) is.

(tovább…)

A Sűdy és Társa Kft. egyik tevékenységi területe, hogy magyar élelmiszerek exportját segítjük a japán piacra. Több magyar húsfeldolgozó cég is sikerrel viszi termékeit Japánba. A magyar élelmiszerkivitel túlnyomó része sertéshús vagy hízott liba- és kacsamáj, míg a magasabb feldolgozottsági fokú élelmiszerek súlya jóval kisebb. A feldolgozott élelmiszerek esetében lényegesen nehezebb a japán piacra való bejutás.

Mik ennek az okai?

Japánban szigorú, bonyolult és az európaitól eltérő logikájú az élelmiszerbiztonsági szabályozás. Nemcsak arról van szó, hogy például nagyon alacsonyak az adalékanyagok határértékei, hanem arról is, hogy ezek a határértékek attól is függnek, hogy pontosan milyen élelmiszerről (vagy akár élelmiszer-összetevőről) van szó. A magyar gyártók általában úgy gondolják, hogy az EU-szabályozás olyan szigorú és aprólékos, hogy ha az Európai Unióban megfelel a termék, akkor automatikusan Japánban is. Ez az elképzelés a legtöbb esetben nem állja meg a helyét.

Egy termék eladásához először sokszor azt kell megmagyarázni, hogy miért kéne azt a terméket éppen Magyarországról megvenni? A hungarikumoknál, a már presztízst szerzett termékeknél (mint például az akácméz vagy a tokaji bor) nem kell ezt elmagyarázni. Olyan termékeknél (pl. édességek, snackek, vörös- és fehérbor), amelyeket a világ számos országából vesznek a japánok, olyan, hagyományosan magyaros vagy éppen nagyon újszerű dizájn vagy „sztori” szükséges, amely különlegessé, a versenytársak termékeihez képest megkülönböztethetővé teszi a magyar terméket. (tovább…)

Nem titkolom, hogy 1976-ban jártam először Japánban, és akkor, húszas éveiben járó nőnek az alkohol fogyasztása egyáltalán nem volt társadalmilag elítélendő cselekedet – itthon. Ám Japánban, a hölgyek társaságában, az ottani szokásokhoz alkalmazkodva, elutasítottam a kínálást. Ma már nem kellene így tennem.

Az eltelt 40 év eredménye: a legnagyobb japán sommelier iskola évente több mint 4000 hallgatójának 70 %-a nő. A változás óriási, persze ez csaknem fél évszázad, és a változások felgyorsultak nem csak ezen a téren.

A gasztronómia világszerte fontos mércéje a nyitottságnak: fontos lett megismerni más kultúrákat, kipróbálni új ízeket. Miközben a japán konyhaművészet kitüntetett helyet foglal el az ínyencségre vágyók listáján, a japánok egyre befogadóbbak lettek más országok ételei iránt. Így folyt egyre több bor is a poharakba. Kezdetben orvosok, művészek, üzletemberek, dizájnerek, a pénzügyi szektorban dolgozók mutattak leginkább érdeklődést a „bortudomány” iránt, s képezték is magukat sommelier-iskolákban. Manapság már a 30-40 évesek körében divattá vált a tanfolyamokon való részvétel. Előtérbe került a minőség. S mivel manapság a vacsora nem csak ételsorokból áll, hanem fontos szempontok alapján választjuk hozzá a borokat, nem véletlen, hogy a nők ilyen téren is képezni akarják magukat.

Több sommelier képző intézmény is verseng a jól fizető hallgatókért. Az egyik, 2011-ben alapított sommelier-iskola alapítója is egy hölgy, Yumi Tanabe, aki vallja, a bor fogyasztása része egészséges életmódunknak, s a nők különösen odafigyelnek a helyes táplálkozásra. A nemzetközi elismeréseket is szerzett elnök asszony fontos szerepet játszik abban, hogy a minőségi borfogyasztás a nők körében elterjedt.

pexels-photo-66636-large
Forrás: https://www.pexels.com; Credit: Timur Saglambilek

(tovább…)

Copyright © 2024 All Rights Reserved
apartmentcloud-downloadstarstar-halfenvelopeuserusersstorephone-handsetmap-markerbubblepie-chartearthmagnifiercross