A múlt héten üzleti úton jártam Bécsben. A kereskedelmi és befektetési lehetőségek tanulmányozása mellett alkalmam nyílt egy kis kulturális kikapcsolódásra is. Az egykori császári palota, a Hofburg épületében található Weltmuseum-ot kerestem fel, ahol éppen egy a Meiji-korabeli Japánt bemutató tárlat látható, a kiállítási tárgyak pedig Heinrich von Siebold (1852-1908), egykori német, de az Osztrák-Magyar Monarchia szolgálatában álló diplomata és műgyűjtő kollekciójából származnak.
Forrás: https://www.weltmuseumwien.at, © KHM-Museumsverband
Bármerre járok Európában, érdeklődéssel figyelem a japánok nyomait és gyakran keresnem sem kell őket, megtalálnak maguktól. Így volt ez idén a francia Riviérán is, amikor a Monte Carlo-i kaszinótól nem messze, a tragikus sorsú Grace Kellyről elnevezett sugárút elején egy hatalmas táblán, fekete-fehér fotó hívta fel a figyelmet egy 1969-es eseményre: Monaco hercegnéje éppen azokat a cseresznyefákat ülteti, amelyeket a miniállam a Japán Mezőgazdasági Minisztériumtól kapott ajándékba. Pár lépésnyire pedig Monaco japánkertjének kapuja rejtőzött a zöldben. Szeretem a hagyományos japánkertek hangulatát, esztétikájukat, különleges növényeiket és a tavaikat, felettük a jellegzetes kis híddal, a vízben koi halakkal és part közeli kőlámpásokkal. Jó érzés felidézni azokat a gyönyörű kerteket, ahol Japánban jártam Kanazawától Kiotóig és a hosszú séták pihentető, megnyugtató hatását. Így hát kihasználtuk az alkalmat, hogy a monaco-i turistaforgatag elől eltűnjünk és relaxáljunk egy kicsit a III. Rainier herceg megbízásából egy díjnyertes japán tájépítész, Yasuo Beppu által 1994-ben alkotott, közel 7000 m2-es kertben. (tovább…)
Ahogy közeledtünk Barcelona felé, felidéztem azt a réges-régi nyarat, amikor az iskolatársaim és kedvenc kémiatanárnőnk társaságában fedeztem fel a katalán riviérát és Whigfield „Saturday night” című dance-elektronikus slágerére csapattuk a helyi diszkóban. Újra el akartam látogatni Gaudi immár több mint száz éve épülő templomához, sétálni a Ramblas sugárúton, feküdni a strandon, nézni a pálmafákat és csodálni a tengert. Az emlékek felfrissítése mellett célom volt, hogy jobban megismerjem a helyi történelmet, az építészetet és a gasztronómiát. A La Boqueria piacra és a tapasokra voltam leginkább kíváncsi, hogy hátha ihletet tudok meríteni és fejleszteni a konyhaművészetemet. (A japán konyha iránti rajongásomról már írtam itt>>.) Esős napok után napfényre, a katalán életörömre és a mediterrán lazaságra vágytam. Az előttünk ülő 4-5 éves forma kisfiú üdvrivalgásban tört ki, amikor vonatunk befutott a Barcelona Sants pályaudvarra.
Az első meglepetés akkor ért, amikor a szállásunk felé tartva a gótikus negyed szélén, közel a Liceu operaházhoz és egy hatalmas Miró mozaikhoz a Ramblas közepén, egy ház sarkán felfedeztünk egy sárkányt. Távol-keleti stílusú lámpást tartott mellső karmai között és hátsó lába egy nagy legyezőt szorított. Körülötte a homlokzaton számtalan esernyő és keleti mintás legyező domborműve volt látható. Feljebb, a tető alatt egyiptomi motívumok futottak körbe. A földszint és az első emelet közötti falat pedig legyezőmintás, színes ólomüveg ablakok és az ukiyo-e fametszetekről ismerős japán alakok képei díszítették! A szállodánk e különös épület mögött helyezkedett el, így hát minden reggel japán “ismerőseim” köszöntöttek amint kiléptünk a kapun.
