Már Japánnal történő első ismerkedésem során megragadott az, ahogy a japánok a sok évszázados hagyományokra épülő kézművességhez viszonyulnak. Ezt egyértelműen a „hagyományos iparművészet” (dentó kógei) kategóriájába sorolják, s ennek megfelelő presztízse is, de a vevők elvárása is a termékek színvonalával, minőségével kapcsolatosan.

Míg nálunk legfeljebb „a népművészet mestere” címet kaphatják a hagyományos kézművesség folytatói, Japánban az „élő nemzeti kincs” címet viselhetik a kerámia, a lakk, a szövés, a fémművesség, a babakészítés, a bambusz-faragás legkiválóbbjai. Az ő munkáik a kitüntető címet nem birtokló kollégáikéhoz képest sokszoros áron is könnyen találnak gazdára.

Egy-egy míves tárgyat generációkon keresztül örökítenek és gondosan őriznek egy-egy családban, s piacuk sem csökken érdemben a modernizáció ellenére sem. Jól díszíti egy-egy ilyen tárgy a legmodernebb lakásbelsőt is.

Míg nálunk a népviselet, vagy a díszmagyar ma már jórészt csak színpadi kellék, a kimonót a mai napig viselik a japánok, legalábbis kiemelten fontos családi ünnepeken, például esküvőn, temetésen, újévkor, de a tea-szertartásokra vagy az ikebana bemutatókra is kimonót öltenek az ott szereplők, de gyakran a vendégként résztvevők is. A japán hölgyek – így külföldön a japán hölgy diplomaták vagy a feleségek is – gyakran az estélyi vagy kisestélyi helyett is kimonót vesznek. (tovább…)

Copyright © 2024 All Rights Reserved
apartmentcloud-downloadstarstar-halfenvelopeuserusersstorephone-handsetmap-markerbubblepie-chartearthmagnifiercross