Amikor tavaly ősszel Tokióban jártam, mindenütt felújításokba, építkezésekbe ütköztem. Gőzerővel készültek az Olimpiára. Ha nincs a koronavírus világjárvány, akkor most valószínűleg mindannyian a 2020-as Tokiói Olimpiára készülünk.

Bár Európa több országában már kitört a járvány, a Tokiói Olimpia lángját 2020. március 12.-én még a terveknek megfelelően gyújtották meg Olümpiában. Rendhagyó volt ez a ceremónia, hisz a történelem során először volt nő az első lánghordozó. (A 2016-ban sportlövésben olimpiai bajnok görög Anna Korakaki kaphatta meg először a lángot.) Engem azonban még jobban meglepett, hogy a láng átvételére a japánok is női sportolót küldtek, a maratonfutó Nogucsi Mizukit, aki 2004-ben állt az olimpiai dobogó legtetején.

Az olimpiai láng március 20.-án érkezett Japánba, majd március 26.-án Fukushimából indult volna országjáró körútra, hogy 47 prefektúrát érintve odaérjen a július 24.-ei tokiói megnyitóra. Minden nap 80-90 sportoló vitte volna a lángot, erre azonban 2020-ban már nem kerülhetett sor, mivel a szervezők március 24.-én egy évvel elhalasztották az Olimpiát.

A lángot a reptéren Japán két leghíresebb olimpikonja, a háromszoros olimpiai bajnok birkózónő, Yoshida Saori és a szintén háromszoros olimpiai bajnok dzsúdós, Nomura Tadahiro fogadta Forrás: https://www.pbs.org

(tovább…)

A japán precizitás messze földön híres. Ez a külföldi utazásaikra még inkább igaz. Ilyenkor minden fontos tárgyat magukkal visznek. A múlt héten egy kedves japán barátom látogatott meg. Egész kis túlélőkészletet hozott magával. Mindegyik hasznos, kicsi és természetesen aranyos. Az alábbi tárgyak szoktak mindig előfordulni: (tovább…)

Copyright © 2024 All Rights Reserved
apartmentcloud-downloadstarstar-halfenvelopeuserusersstorephone-handsetmap-markerbubblepie-chartearthmagnifiercross