A minap láttam a hazai és a nemzetközi sajtóban, hogy Tokióban nyílt egy nyilvános WC, melynek falai átlátszóak. Nem volt kérdés, hogy miről írjak a következő blogcikkemben 😀

Azok számára, akik jártak már Japánban, nem mondok túl sok újdonságot azzal, hogy Japán a nyilvános WC-k fellegvára. Minden parkban, állomáson, utcasarkon és bokorban található egy nyilvános WC, aminek használata ráadásul teljesen ingyenes! Persze hozzá kell tenni, hogy nem is ül ott állandóan a WC-s néni, ami miatt sok helyen a tisztaság nem igazán csábító… A gyenge higiéniai viszonyok mellett még egy dolog szól ellenük: bár Tokió a világ legbiztonságosabb fővárosa (lásd itt a legfrissebb adatokat), mégis a bűncselekmények egy része a nyilvános toalettekhez köthető, ami miatt főként a hölgyek nem mernek éjszaka betérni a WC-kbe.

Talán sejtették már, hogy a japánok ezen a téren sem érik be a nem teljesen tökéletes megoldásokkal. Így indult útjára a „nagy WC-forradalom”, vagyis a Tokyo Toilet projekt. (tovább…)

A szokásos japán szervezettséggel haladnak a 2020-as tokiói olimpia előkészületei. Esély nincsen olyan kapkodásra, késésre, mint ami már ilyen nagyszabású nemzetközi sportrendezvények előkészületei során szinte menetrendszerűen elő szokott fordulni!

Persze Tokióban is okoz vitákat az olimpia rendezése, a költségvetés várható túllépése. Ezek közül a legfajsúlyosabbként Abe miniszterelnök az új központi olimpiai stadionra szánt 850 millió dollár helyett 2,1 milliárd dollárosra becsült, a neves Zaha Hadid által jegyzett tervet 2015-ben össze is tépte, s az új pályázaton Kuma Kengo japán építész olcsóbb, de még így is másfél milliárd dolláros terve lett a győztes. (Kuma Kengo nevéhez fűződött az a nemzetközi tervpályázaton győztes terv, ami a budapesti Nyugati pályaudvar mögött elképzelt új kormányzati épületkomplexumra készült, de nem valósult meg.)

(tovább…)

Copyright © 2024 All Rights Reserved
apartmentcloud-downloadstarstar-halfenvelopeuserusersstorephone-handsetmap-markerbubblepie-chartearthmagnifiercross