A kintsugi a törött kerámiadarabok arannyal való összerakásának japán művészete. A hibák és tökéletlenségek felkarolásával szebb műalkotásokat lehet készíteni.

A mostani világban megszoktuk, hogy mindenki a tökéletességre vagy annak látszatára törekszik. A különböző közösségi oldalakon az emberek általában sikersztorikat, kinevezéseket, mesterien kisminkelt és megszerkesztett fotókat tesznek ki. Ugyanígy vagyunk a tárgyakkal is, ami törött, azt vagy kidobjuk és újat veszünk, vagy megpróbáljuk úgy megjavítani, hogy ne látszódjon a hiba.

A sérüléseket negatívként fogjuk fel, s rejtegetni próbáljuk.

Japánban viszont van egy művészeti ág, mely pont az ellenkezőjére fókuszál.

Ez a kintsugi.

Kintsugi tárgyak

A kintsugi szerint minden törés egyedi, és ahelyett, hogy úgy javítanák meg a kerámiát, hogy újszerűnek és hibátlannak tűnjön, a 400 éves technika valójában a „hegek" kiemelésére összpontosít. A mulandóságra emlékeztet, hogy bármi eltörhet vagy megsérülhet, de ettől még lehet gyönyörű, és ha megjavítják, akkor a törött helyeken erősebb lesz. Ez egy csodás metafora a gyógyulásra és a csapásokból való felépülésre is.

Apró kintsugi tál

Az egyik elmélet szerint a kintsugi a 15. század végén jelent meg, amikor Ashikaga Yoshimasa japán sógun az egyik kedvenc eltört kínai teáscsészéjét visszaküldte Kínába javításra. A kínai mesterek viszont arany fémkapcsokkal javították meg, ami nem nyerte el a sógun tetszését, így felszólította a japán kézműveseket, hogy találjanak valami más, esztétikusabb javítási módot. Így született meg a kintsugi, ami jól képviselte a japán esztétikát és világnézetet, mely az elfogadásban, a mulandóságban és a tökéletlenségben mutatkozik meg.

Ashikaga Yoshimasa - részben ennek a sógunnak köszönhetően jött létre a kintsugi

Az első ismert utalás a kintsugira egy 17. századi japán harcosra vonatkozó feljegyzés volt, aki híres volt divatos teaszertartásairól. Irigyei azzal vádolták, hogy befolyásolta a teaedények piacát azáltal, hogy unalmas, sima, régi tálakat vásárolt, összetörte őket, majd a kintsugi technikával feljavított csészéket és edényeket jó pénzért eladta.

Ebből a feljegyzésből a történészek arra következtettek, hogy a 17. század elejére a kintsugi a teaszertartásokhoz készült kerámiák javításának és díszítésének már egy általánosan bevett gyakorlata volt.

A kintsugi kézművesek, akik ezeket a törött teáscsészéket, valamint a teaszertartásokhoz használt egyéb kerámiaedényeket javították, japán lakkmesterek voltak, akiket a lakkművészet különféle technikáiban képeztek ki. A kintsugi mellett készségeik között szerepelhetett a maki-e is, amely a finom arany vagy ezüst virágok és tájképek dísztárgyakra való festésének technikája, valamint lakktálcák, dobozok és egyéb minták megalkotása volt.

Hagyományosan a kintsugi eljáráshoz egy urushi néven ismert japán lakkot kell használni, amely egy fa nedvéből készül. Ezt az anyagot mintegy 9000 éve használják a japán lakkmesterek ragasztóként, gittként vagy festékként. A hagyományos kintsugi módszer azzal kezdődik, hogy a lakkal összeragasztják a kerámiadarabokat. A lakkot gittként is használják minden olyan rés vagy lyuk kitöltésére, ahonnan hiányoznak az eredeti edényből származó darabok. Ez a fajta javítás a legnehezebb, mert a lakkot nem lehet eltávolítani, ha megszáradt, és a darabokat egyszerre kell a helyükre tenni, még akkor is, ha 20 különböző rész van.

Urushi - a kintsugi alapja

Ezután a lakknak meg kell száradnia és keményednie – ez a folyamat akár hetekig is eltarthat – mielőtt lecsiszolják, hogy egy szintben legyen az edény többi részével.

Kintsugi - így kezelik a törésvonalat a kerámián

Végül a lakkmester arannyal festi át a „varratokat”.

Kintsugi - az arany festék felvitele

A köztudatban az a tévhit terjedt el, hogy az egész javítási folyamat arannyal történik, pedig az csak a felszíni festés. Időnként egy-egy darabot esztétikai okokból ezüsttel javítottak, de az aranyat már régóta kedvelik, mert nem szennyeződik.

Kintsugi tálkák - előtte és utána

Filozófiai értelemben a kintsugi hasonlóságokat mutat a japán wabi-sabi nézettel, amely jellemzői magába foglalják az aszimmetriát, a keménységet (érdesség vagy szabálytalanság), az egyszerűséget, a gazdaságosságot, a mértékletességet, a szerénységet, a közvetlenséget és a hibák vagy tökéletlenség felkarolását. A kintsugi a japán „nincs elme” (mushin) filozófiájához is kapcsolódik, amely felöleli a nem kötődés, a változás elfogadása és a sors fogalmait, mint az emberi élet aspektusait.

A kintsugi a másik két japán filozófiai elvvel együtt megtanít minket arra - legyen szó akár sérült tárgyak javításáról, akár önmagunk gyógyításáról-, hogy hogyan fogadjuk el és becsüljük együttesen a jó és rossz részeket,s értékeljük,amivé váltunk általuk.

A tökéletlenség elfogadása azt jelenti, hogy ünnepeljük az erősségeinket. Minden sérülés, heg, lelki seb egy-egy érdekes történetet mesél el az adott tárgyról vagy személyről. A hibákat nem kell szégyellni vagy takargatni, hanem, mint ahogy a kintsugi technika is teszi, büszkén kell vállalni, hiszen ettől lesz egy tárgy vagy személy egyedi és különlegesen szép. 

A kintsugi és a szív hegeinek begyógyítása - szó szerint

 

Források

 

Képek

A közel 7 hektáros Rieterpark közepén álló Wesendonck-villa már a 19. században fontos szerepet játszott a svájci kulturális életben. A német selyemkereskedő Otto Wesendonck és felesége, az író-költő Mathilde Wesendonck zürichi otthona művészek és értelmiségiek találkozóhelye volt. (Mathilde Wesendonck-ot Richard Wagner múzsájának is tartják és a komponista által megzenésített versei, a Wesendonck-dalok, máig őrzik nevét.) A második világháborút követően került a villa Zürich város tulajdonába és 1952 óta Museum Rietberg néven Ázsia, Afrika, Amerika és Óceánia művészetét mutatja be az érdeklődőknek.

A Wesendonck-villa ad otthont a Museum Rietberg-nek

A Museum Rietberg állandó gyűjteményét Eduard von der Heydt-nak (1882-1964), egy német-svájci bankárnak és műgyűjtő mecénásnak köszönhetjük, aki kincseit Zürichnek adományozta. Egyedülálló kollekcióval rendelkezett többek közt japán, kínai, indiai, kameruni és kongói műalkotásokból - de persze Cézanne, van Gogh és Picasso képeit is gyűjtötte. (tovább…)

A kilencvenes évek közepe táján történt Tokióban, hogy egy nagy, sötét szemüveg mögé bújt arcú, 150 cm-es hölgy lelkesen beszélt hozzám a Nihonga művészetről. Nyilván kíváncsi tekintetemet biztatásnak vette, mert míg én alig tudtam erről a műfajról valamit, közben -  mint kiderült -, „nihonga” festőnővel álltam szemben. Így kezdődött néhány magyar és japán ismerősöm társaságában ismerkedésünk a Nihonga-val （日本画）.

1

A Nihonga-t selyemre, vagy merített papírra, ú.n. „washi”-ra（和紙）festik, és a festék nem más, mint a természetben talált különböző kőzetek, kristályok, féldrágakövek, kagylóhéjjak rendkívül finom porrá őrölt anyaga（天然岩絵の具）. Használnak pl. azuritot, faszenet, korallt, sőt arany- és ezüstport is. A tapadásukat őz vagy más állat csontjából főzött enyv, ún. „gofun”（胡粉）biztosítja. (tovább…)

Sokszor látni különböző fórumokon valamilyen idilli kép alá írva, hogy nem a cél, hanem az odavezető út a fontos. Ha vannak nemzetek, ahol ez nem leginkább csak szófordulat, hanem egy ország, egy nemzet kultúrájának szerves része, akkor a japánok biztosan közéjük tartoznak. (tovább…)

Copyright © 2024 All Rights Reserved
apartmentcloud-downloadstarstar-halfenvelopeuserusersstorephone-handsetmap-markerbubblepie-chartearthmagnifiercross