Idő hiányában ritkán szoktam otthon rendet tenni, de múlt héten úgy gondoltam, ideje már egy nagy tavaszi takarításnak. Pakolás közben találtam pár régi fotót egy dobozban, melyen egy gimis barátnőmmel együtt vagyok. Kicsit rám tört a nosztalgia. A háttér alapján talán Shanghai-ban voltunk egy 火鍋- Hotpot étteremben.
Mikor e sorokat írom Budaörsön, kinézek az ablakon és látom: nagy pelyhekben hull a hó. S bizony hullik Japánban is. Bár az északkelet-délnyugat irányban nagyon hosszan elnyúló szigetcsoport egy részén gyakorlatilag soha nem esik a hó, egyes vidékeken minden télen 6-7 méter hó is leesik. (Japán a 24. és a 46. szélességi fok között helyezkedik el, ami kb. a Pécs – Dubai viszonylatnak felel meg.)
A szigetországon végighúzódó, egyes részein („Japán Alpok”) kifejezetten magas, helyenként 3000 méter fölé nyúló hegyeivel egyben markáns éghajlati határt jelent. A télen jellemzően a kontinens felől érkező hideg szél a Japán-tenger felett telítődik nedvességgel, majd ezt a nedvességet hó formájában rakja le a hegyek nyugati oldalán, s a túlsó oldalra már csak ritkán jut ebből. Azért Tokióban is esik, szinte minden télen egy-két alkalommal a hó. Idén január 22-én 5-10 cm hó esett Tokióban (2014 óta a legnagyobb havazás). Mivel nemcsak a hólánc, hanem a téli gumi használata is ritka a keleti parton, egy ilyen havazás már komoly közlekedési fennakadásokat okoz.
Más a helyzet a nyugati oldalon. Az Aomoritól Tojamáig húzódó sávban sok-sok méternyi hó esik minden évben. Ez a „hóország”, amit az első japán irodalmi Nobel-díjas, Kavabata Jaszunari is megörökített (a Magvetőnél 1969-ben magyarul is megjelent, Jólesz László fordította a német nyelvű kiadás alapján) leghíresebb regényében, a „Hóország”-ban.
