Lassan egy éve már, hogy az irodánk új emeletre, s így új szobákba költözött, de ezeket, főként időhiány miatt, csak lassan formáljuk a saját – véletlenül épp japános – ízlésünkre. A múlt héten felkerült a falra az általam tervezett falióra is, s ennek kapcsán ismét szóba került köztünk a japán esztétikai felfogás, s mindaz, ami a gazdasági tanácsadói munkámmal párhuzamosan végzett alkotói tevékenységemben a japán életszemléletből, művészetből inspirál.
Amikor 13 éves voltam, mérnök édesapám néhány hetes tanulmányi ösztöndíjat kapott a Japán Államtól. Anyai nagybátyám családja is éppen kint élt, a családi élménybeszámolókat csillogó szemekkel hallgattam. Bár még nem tudtam megfogalmazni, mi vonz Japánban, de a lelkem mélyén éreztem, hogy közöm van hozzá. Akkor határoztam el, hogy én ebbe az országba, ezekre a most csak képeken (sőt videókon – hú, mekkora szó volt ez akkor!) látott helyekre el fogok jutni. (tovább…)
