Miután értesültem róla, hogy Gyulán japánkert épül, sőt azt is megtudtam, hogy kedves barátom Dani Zoltán, számos kiváló magyarországi japánkert – köztük a szentendrei – tervezője és építője dolgozik rajta, nem tudtam megállni, hogy ne kérjek tőle interjút. Most ezt a beszélgetést foglalom össze röviden. (tovább…)

Múlt vasárnap délután egy spontán ötlettől vezérelve a Gellért-hegyen sétáltunk. A hegy nyugati oldalán, a víztározó tetején bukkantunk rá a Filozófiai kertre, amelynek kapujában sziklába vésett üzenet hirdeti, hogy az ott található szoborcsoportot „Egymás jobb megértésért” készítette Wagner Nándor – Japánban!

(tovább…)

Lassan egy éve már, hogy az irodánk új emeletre, s így új szobákba költözött, de ezeket, főként időhiány miatt, csak lassan formáljuk a saját – véletlenül épp japános – ízlésünkre. A múlt héten felkerült a falra az általam tervezett falióra is, s ennek kapcsán ismét szóba került köztünk a japán esztétikai felfogás, s mindaz, ami a gazdasági tanácsadói munkámmal párhuzamosan végzett alkotói tevékenységemben a japán életszemléletből, művészetből inspirál.

Forrás: https://www.coolgarden.me

Amikor 13 éves voltam, mérnök édesapám néhány hetes tanulmányi ösztöndíjat kapott a Japán Államtól. Anyai nagybátyám családja is éppen kint élt, a családi élménybeszámolókat csillogó szemekkel hallgattam. Bár még nem tudtam megfogalmazni, mi vonz Japánban, de a lelkem mélyén éreztem, hogy közöm van hozzá. Akkor határoztam el, hogy én ebbe az országba, ezekre a most csak képeken (sőt videókon – hú, mekkora szó volt ez akkor!) látott helyekre el fogok jutni. (tovább…)

Június elején szárazkerttel (kareszanszui 枯山水) bővült a szentendrei japánkert. A szárazkert tervezője a kiotói Niwatsune kertépítő- és karbantartó cég vezetője Hiraoka úr, aki két munkatársával, és a japánkertet építő Dani Zoltánnal és munkatársaival közösen egy hét megfeszített munkával építette meg a szárazkertet. Nagy élmény volt tolmácsolni a japán és magyar kertépítők között, ilyenkor sokat tanul az ember – érdekes azt is látni, hogy a japánok miként állnak hozzá a fizikai munkához, milyen trükkökkel és kitartással mozgatnak meg, állítanak pontos helyükre egy tonnás sziklát is akár. A rendelkezésre álló sziklák alakja, mozgathatósága, a gépek mérete, kapacitása is befolyásolja, hogy milyen szárazkertet építhetünk. A fotón az előtérben Hiraoka mester látható.

(tovább…)

Copyright © 2024 All Rights Reserved
apartmentcloud-downloadstarstar-halfenvelopeuserusersstorephone-handsetmap-markerbubblepie-chartearthmagnifiercross