11. Nemzetközi MANGA Díj

A Japán Külügyminisztérium és a Japán Alapítvány szervezésében meghirdetésre került a 11. Nemzetközi Manga Díj, melyre már fogadják a nevezéseket.

A Nemzetközi MANGA Díjat 2007-ben hozták létre az akkori japán külügyminiszter, Aso Taro kezdeményezésére.  A díj célja elismerésben részesíteni azon manga-alkotókat, akik hozzájárulnak a manga nemzetközi terjedéséhez illetve a mangán keresztüli kulturális kapcsolatteremtéshez.

A nevezéseket 2017. március 17. (péntek) és 2017. június 16. (péntek) között kell eljuttatni az adott ország Japán külképviseletére (nagykövetség ill. konzulátus) vagy a 11. Nemzetközi MANGA Díj postafiókjába.

A nevezés feltételeiről és részleteiről szóló útmutató elérhető a Nemzetközi MANGA Díj honlapján.

A legjobbnak ítélt pályamunkát Arany Díjjal tünteti ki a zsűri, további három kiemelkedő pályamű pedig Ezüst Díjban részesül. A díjazottakat a Japán Alapítvány meghívja Japánba, hogy részt vegyenek a díjátadó ünnepségen. A Japánban töltött idő (ált. 10 nap) alatt a díjazottaknak lehetőségük van japán manga-alkotókkal eszmét cserélni, kiadókat látogatni, valamint helyi nevezetességeket megtekinteni.

Részletes információ: http://www.manga-award.jp/index.php?lng=e

Forrás: http://japanalapitvany.hu 

Borítókép: http://www.manga-award.mofa.go.jp

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.