A Nagy Japán Rejtély

Ha azt mondjuk, hogy az olaszok Olaszban élnek, vagy hogy tavaly Görögben voltunk nyaralni, idén viszont Spanyolba megyünk, a nyelvvédők szigorú pillantásaira számíthatunk. Japánba viszont ők is szívesen elutaznának.

Orsolya nevű olvasónk olyan fogas kérdést tett fel, hogy az már szinte harap:

Miért van az, hogy az országnév és a hozzá kapcsolódó nép neve eltér, ám mind a nép, mind az ország neve japán (ill. Japán)?

Orsolya úgy érti, hogy általában eltérnek az országnevek és a velük kapcsolatos melléknevek (amelyeket például az ottani lakosokra is alkalmazhatjuk, de persze tárgyakra is), a Japán (országnév) és japán (melléknév) az egyetlen kivétel. Miért?

Semmi jót nem ígérhetek, mert végső soron erre nincs válasz, csak egy érdekes történet van, aminek ez a vége. Mielőtt a magyar japán (Japán) szóba belemennék, tisztázzuk a szó eredetét. A japánok a saját országukat Nippon(-koku)-nak, vagy kevésbé hivatalos regiszterben Nihon(-koku)-nak nevezik. Ebben a névben a nippon (vagy nihon) szó szerint azt jelenti, hogy ’a Nap eredete’, vagyis ’Kelet’, a -koku összetételi tag pedig azt, hogy ’ország, állam’. De a japán szó nem ebből származik, hanem végső soron Japán kínai elnevezéséből. Ezt kínai betűkkel ugyanúgy írják, mint a japán nippon/nihon szót, és a jelentése is ugyanaz, de másképpen ejtik: a standard, ún. pinyin átírásban rìběn. Ezt a kínai szót vette át a maláj nyelv, valamelyik dél-kelet-kínai nyelvváltozatból, dzsepang formában. A régi kereskedelmi útvonalakon, portugál közvetítéssel juthatott el a szó Európába, valamikor a 16. században (a portugálban nincs dzs hang, ezért zs- kezdőhanggal, amit j-vel írnak). A szó kezdetén a [j] hang (például a németben, ami a magyar szó közvetlen forrása lehetett) valószínűleg „betűejtés”, a helyesírás szerinti kiejtés következménye, vagy (ami majdnem ugyanazt jelenti), egyfajta „latinosítás”, hiszen az köztudott volt, hogy az újlatin nyelvek szó eleji zs-, dzs- stb. hangja leggyakrabban latin [j] szókezdő hangból ered.

Japán nők Japánban, jappányban
(Forrás: Wikimedia Commons / Toyohara Chikanobu (1838–1912))

Nos a magyarba is ebben az időszakban kerülhetett be a szó, először köznévként (japán, jappány ’kimonó’, illetve japán, japon ’japán ember’). Az ország neveként a 18. században már valószínűleg a Japónia és a Japánia volt a legelterjedtebb. Lehetett tehát egy „boldog” korszak a magyar nyelvben, amikor az ország neve és a neki megfelelő melléknév harmóniában voltak: Japánia ∼ japán és (vagy) Japónia ∼ japon. (Ezek jól illeszkednek más országneveknél használatos mintákhoz, ld. külön táblázatban.) De egyáltalán nem biztos, hogy valóban lett volna egy olyan időszak, amikor valóban csak ezeket az alakokat használták.

A 18. és főleg a 19. században azonban egyre gyakrabban használták a Japán szót az ország neveként (néha a Japánország vagy a Japán országa szerkezetekben). Ezt én idegen, leginkább német hatásnak tulajdonítom, hiszen azokban a nyelvekben, amelyekkel a magyar a legtöbbet érintkezett (és ez kétségkívül főleg a német), nincs -ia (-ie) Japán nevének végén. Úgy veszem észre, hogy a 19. század első felére teljes volt a sokféleség: az ország neve még Japánia és már Japán alakban is használatos volt, a melléknév pedig létezett japán és japáni alakban is (utóbbit persze a Japánból alkották meg). A 19. század második felétől a Japánia országnév, úgy látszik, eltűnt, csak a Japán maradt. A melléknév azonban továbbra is kétféle volt: japán és japáni. Az utóbbi csak a 20. század elején tűnt el. (Adynál, Kosztolányinál még megtaláljuk, de ezek irodalmi szövegek; lehet, hogy akkor már régies volt.)

Mármost a Nagy Japán Rejtély a következő: Az még érthető, hogy idegen, főleg német hatásra a Japániát felváltotta a Japán, és megjelent az ebből alkotott japáni melléknév. De az már nem érthető, hogy ezután miért maradt meg a Japánia országnévhez illő japán melléknév, miért nem tűnt el, miért nem adta át a helyét a japáni-nak? A Japán ∼ japáni megfelelésnek is rengeteg párhuzama van más országnevek esetében (Ciprus ∼ ciprusi, Egyiptom ∼ egyiptomi, Izland ∼ izlandi stb.). Akkor miért alakult mégis másképpen a történet?

Japán a rendkívüli ország (Forrás: Wikimedia Commons / SeaWiFS Project, NASA/Goddard Space Flight Center, and ORBIMAGE)

Innentől spekuláció következik, hiszen azért rejtély a rejtély, mert nem tudjuk a választ. Az én egyik gyanúm az, hogy a Japán ∼ japáni -féle párokból sok van ugyan, de általában távoli országok esetében (talán Ciprus a legközelebbi). Persze Japán is nagyon messze van, de valószínű, hogy minél távolabbi egy ország, annál ritkábban használatos a neve. Tehát elképzelhető, hogy a közelebbi, ismertebb országok esetében a Szlovákia ∼ szlovák, Románia ∼ román sokkal gyakoribb mintázat, mint a Laosz ∼ laoszi-féle párok. Ez gyengíthette a Japán ∼ japáni pár fennmaradását. Egy másik tényező az lehetett, hogy a japáni újabb keletű melléknév volt, mint a japán (az országnév Japán alakban való rögzülése után keletkezett), és lehet, hogy a beszélők érezték az újító jellegét.

De a legfontosabbnak azt tartom, hogy a japán-hoz hasonló melléknevek között, az országokkal, népekkel kapcsolatosak között is az -án végződés nagyon gyakori, szinte önálló képzőnek minősül. Ez azért van, mert a latin -an- képzőt gyakran használták népnevek és más embercsoportok, például felekezetek nevének megalkotásában: albán, anglikán, germán, gregorián, humán, indián, litván, mediterrán, mohamedán, puritán, román– ezek mind latinos képzések, bár a legtöbb nem a latinból, hanem más európai nyelvekből került a magyarba. És sok más olyan melléknév van, amelyek népekre vagy embercsoportokra utalnak, és -án-ra végződnek, bár a végződésük nem a latin -an- képző folytatása, pl. alán, dán, habán, oszmán. Arra gyanakszom, hogy a japán melléknév ebbe a sorba illeszkedett a magyar beszélők nyelvérzéke szerint, és ezeknek a hatására maradt fenn.

Szerző: Kálmán László

Forrás: https://www.nyest.hu

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.