Japán siker magyar tollal

Idén nyolcvan éve, hogy bemutatták a Nemzeti Színház két világháború közti történetének nagy reprezentatív sikerét, Kállay Miklós Roninok kincse című drámáját. A japán tárgyú darab a maga korában nagy szenzációnak és politikailag pikáns műnek számított. Ősbemutatójára Németh Antal rendezésében került sor..

Kállay műve annyiban nem volt különleges, hogy Japán és az orientális téma gyakori volt a színházi világban, különösen, hogy a japán nyitás politikájának megvalósulásával, az 1868-as Meiji-reformmal a nyugati közönség rácsodálkozhatott Japán különleges kultúrájára, amely jelentős hatással volt az európai művészetekre is. A színházi világban megjelentek a japán témájú darabok (a legismertebb Puccini Pillangókisasszony című operája), de japán színésznők is eljutottak Európa színpadaira, mint például Kavakami Szadajakko vagy Ota Hisa. A japán színház hatott olyan színházi újítókra, mint Max Reinhardt, Gordon Craig vagy Hevesi Sándor, aki még kabuki drámát is fordított (a Terakoja – Falusi iskola az Életben jelent meg 1910-ben).

A díszleteket és a jelmezeket Jaschik Álmos tervezte. A művész a hátteret diapozitívos vetítéssel oldotta meg Jaschik Álmos, a művész és pedagógus. Noran Kiadó, 2002

Németh maga is jól ismerte a japán színházat. Néhány évvel azelőtt személyesen is láthatott az autentikus kabukihoz legjobban közelítő színházi produkciót, amikor Cucui Tokudzsiró társulata 1930-ban Magyarországon vendégszerepelt. 1941-ben a Magyar Esztétikai Társaság ülésén ő vezette be a társaság japán előadó által tartott előadását a japán színházról. Saját „antinaturalista” színházi elveihez is közel állt a keleti színjátszás.

Kállay a két világháború közötti magyar katolikus irodalomnak ma már elfelejtett írója, pedig megérdemelné, hogy felelevenítsük emlékét. Nemcsak azért, mert jelentős szerkesztői, kritikusi munkát végzett, például a Napkelet szerkesztőjeként, de azért is, mert a katolikus irányzaton belül igen egyéni irodalomesztétikai nézetei voltak. 1945 után elfelejtették. Talán nem volt annyira jó író, hogy katolikusságát, írói konzervativizmusát, műveinek akkor korszerűtlennek tekintett történelmi alapállását megbocsássák vagy zárójelbe tegyék az irodalom új irányítói; kitelepítve halt meg 1955-ben. Jellemző, hogy az Új magyar irodalmi lexikon nem tudja pontosan halálozási évszámát, a szócikkből éppen legnagyobb sikere, a Roninok kincse maradt ki.

Az 1936 áprilisában bemutatott darab az ismert japán történeten, a 47 szamuráj urukat megbosszuló történetén alapul. Magyarul a Vasárnapi Újság már 1871-ben közölte folytatásokban. A XVIII. század elején élt Izumo Takeda szerzőtársaival bábszínházi darabnak (joruri) is feldolgozta. Ennek kabuki-változatát adta elő Csúsingura címen a Körszínházban Kazimir Károly 1972-ben. A történetben megjelenő erkölcsi kérdések alkalmassá tették a színház számára, hogy mély gondolati, etikai problémákat vessen fel, és egyúttal kiállításában olyan darabot mutasson be, amely reprezentatívan mutatja be a Nemzeti Színház művészi munkáját. Az író egyébként művét japán tárgya ellenére magyar darabnak tekintette, ahogy például Shakespeare idegen tárgyú drámái is angol művek, megírásában pedig a hősiesség koreszményét kívánta érzékeltetni.

Kállay drámájának fő erényét Berényi László így foglalta össze: „A vad bosszúállás pogány motívumát átlendítette a megsértett férfi becsület és az önfeláldozó baráti hűség általános emberi és erkölcsi magasságába.” (Élet) A díszlet és kosztümök is ezt szolgálták. A díszlet- és jelmeztervező Jaschik Álmos így írt a Magyar Iparművészet 1936-os évfolyamában: „(…) a színpadképek művészi elgondolásának súlypontját a lehetőségig stílushű ruhákra, ezek révén tehát a színészek személyére s így közvetve azok játékára helyeztem át”, mert itt „nem holmi agyafúrt díszlettrükkről volt szó, hanem egy drámai cselekmény igen mély etikai tartalmának kihangsúlyozásáról.” Emiatt az „épített díszlet a lehető legszerényebb formájú”, a hátteret a korban nagyon újszerű és modern megoldással: diapozitívos vetítéssel oldották meg.

A kritikák kiemelték Németh rendezői munkáját: „Stílusos, egységbe hangolt, és legtöbbször ritmust hangsúlyozó.” (Kárpáti Aurél a Pesti Napló hasábjain.) „A Roninok kincse (…) tagadhatatlanul olyan kitűnő rendezői teljesítmény, amit ritkán van alkalmunk látni. Az elgondolás, a díszletek és jelmezek exotikus szépségével és színgazdagságával, a színészi játék koreografikus stilizáltságával, japán fametszetek és vázák rajzáról vett mozdulataival meggyőző színpadi intenció. (…) Megérdemli nagy sikerét.” (Schöpflin Aladár a Nyugatban.) Füsi-Horváth József egyenesen azt írta, hogy a darab „a színpadi naturalizmus haldoklását jelenti; a színpad végre is játékszín, ahol játszani kell, s nem az életet tükrözni”, amit a szerző a dráma témájának „historikumában” és „drámai költőiségében” remekül egyensúlyozva mutat be. (Korunk Szava)

2 Comments. Leave new

Annak, akit érdekel a Monarchia-beli Magyarország és Japán 1868-1913 közötti kapcsolatainak története:
https://independent.academia.edu/japanmagyarkapcsolattortenet

Válasz
Biró Krisztina
2016. október 3. 13:54

Köszönjük az információt! Tóth Gergely Japán és a Monarchia-beli Magyarország kapcsolattörténete c. könyve az előszó alapján rendkívül érdekes olvasmánynak ígérkezik!

Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.