Ilyenkor áprilisban Japánban bárhova nézünk, mindenhol fekete öltönybe és kosztümbe öltözött fiatalokat lehet látni az utcákon. (Recruit suits-nak hívják ezeket a viseleteket.)  Azonnal észrevehető, hogy ők még nem dolgozó fiatalok, mert nem tűnnek annyira fáradtnak, mint az igazi japán salarymen-ek.

Ilyenkor kezdődik el ugyanis az egyetemre vagy főiskolára járó végzősök számára az egyik legnehezebbnek és legizgalmasabbnak mondható időszak. Izgatottan várják az eredményt arról, hogy milyen munkakörbe kerülhetnek be, és melyik cégekhez veszik fel őket. (Amikorra elvégzik az iskolát, már tudják, hogy áprilistól hol fognak dolgozni.) Számos céghez szoktak jelentkezni, ahol többkörös interjún kell átesniük. (A legelső interjún általában 2-3 fő vesz részt az adott cégtől, s egyszerre 5-6 diákot is behívhatnak. Ez az első szűrő, amin át kell esniük a jelentkezőknek.)

Lehet, hogy a mostani eljárás nagyban különbözik a 26 évvel ezelőttihez képest. Annak idején se internet, se mobiltelefon nem volt. Otthon a vonalas telefon előtt vártuk azt a bizonyos sorsdöntő telefonhívást a cégektől. Akkoriban még elég szűkek és korlátozottak volt a fejvadászos lehetőségek. Az álláskeresőkkel foglalkozó cégek küldözgették ugyan a kb. 8 cm vastagságú hatalmas könyveket a jövőbeli végzősöknek február-márciusban, hogy válasszák ki, hol szeretnének dolgozni jövő áprilistól. A könyvekben fel volt tüntetve minden egyes cégnek az elérhetősége, információja, a HR-es kontakt személy, illetve egy képeslap is volt csatolva minden oldalhoz. Ha a diák valamelyik cégre kíváncsi volt, akkor vagy írt nekik közvetlenül levelet, vagy telefonált, vagy kitöltötte ezt a képeslapot (amire előre rá van nyomtatva a cég neve és címe) és elpostázta.

Ha a cég kíváncsi volt valamelyik jelentkezőre, akkor a diák kapott egy értesítőlevelet vagy telefonhívást, melyben meghívták egy zártkörű céges szemináriumra, ahol, ha a cég látott valamelyik diákban potenciált, akkor utána egy egyéni, személyes interjút is megszervezett vele, hogy lássa, a diák mennyire komolyan gondolta a munkahelyre bekerülést.

Amikor mi az egyetemen végzősök voltunk, akkor számunkra a legfontosabb az volt, hogy melyik céghez kerülünk és milyen munkakörbe, hiszen, ha egyszer elkezdtük a munkát valamelyik cégnél, akkor nagy volt a valószínűsége, hogy nyugdíjas korunkig ott is fogunk maradni. Szerintem, ez a trend mára változott, s a mai fiatalabbak már nem így gondolkoznak. Átértékelődött az álláspiaci rendszer is.

Ami a diákok elhelyezkedését illeti, a japán egyetemeken szokott lenni egy álláskeresést segítő osztály. Ők segítik a következő év márciusában lediplomázó diákokat, és jó kapcsolatokat ápolnak a cégek HR osztályaival. Így ők is segítenek a diákoknak az álláskeresésben.

Nos, kíváncsiságból utánajártam, hogy 1989 és 2018 között tudományos szakon végzett diákok számára mely cégek voltak a legnépszerűbbek. Lásd alább.

1989-ben, a gazdasági buborék időszakában kereskedelmi cégnél vagy bankban dolgozni nagyon népszerű volt. Az én egyetememről is sokan kerültek főleg a pénzügyi szektorba és sosha-ba, hiszen ezeken a területeken tudtak a legtöbbet keresni. A buborék kipukkanása és a pénzügyi szektor Big Bang-je után átrendeződött a területük, a diákok már inkább stabilan működő cégeknél akartak elhelyezkedni. A 2009-es Lehmann-sokk után egyre szélesebbé vált a lista, felkerültek az élelmiszeres cégek (pl. Suntory) és a szolgáltatás szektorban működő cégek is. (pl. JTB, ANA, JAL, JR, Oriental Land, Tokió Disneyland üzemeltetője). 2018-ban az utazási irodák és a szolgáltatási szektor lettek a fő célok. (ANA, JAL, H.I.S, JTB és Oriental Land)

Ahogy halad az idő, a gazdasági helyzet változik, a fiatalok gondolkodásmódja és a népszerű cégek listája is változik. A munkakezdés után persze előfordulhat, hogy a diákok szembesülnek azzal, hogy a cég nem úgy működik, ahogy ők kívülről látták vagy elképzelték.

A cégkiválasztást Japánban az omiai-hoz (elrendezett házasság, ahol bizonyos szempontok alapján keresnek összeillő párokat) hasonlítják. A "házasságkötés" után kiderülhet, hogy mégsem illik össze a cég a diákkal. A világon máshol is előfordulhat. Csak a munkakezdés után szembesülnek azzal a diákok, hogy mit jelenthet számukra a munka és a felelősségvállalás, mit jelent a pénzkeresés. Van, aki sikeres házasságot élvez, van, aki boldogtalan házasságban él tovább, és valaki úgy dönt, hogy elválik.

Mindenkinek más a fontos a munkájában. Valakinek a pénz fontos, valakinek a pozíció, valakinek a jó munkahelyi légkör. Valaki azért megy el, mert nincsen feedback a vezetőségtől, mert nem jól működik a kommunikációs rendszer a vezetőség és a beosztottak között, mert nem tud fejlődni a cégnél, nincsen fejlődési lehetőség, és inkább a saját szakmájában egy másik cégnél szeretne fejlődni. Mindenkinek más a motivációja. Erről a cégnek is tudnia kell. Amennyiben lehet, jó lenne, ha már az omiai időszakban kiderülne, hogy a diák mit szeretne csinálni a cégnél és a cég mit vár a diáktól és a cég hogyan tudja biztosítani ezeket a kritériumokat.

Idén is a legjobbakat kívánom minden diáknak és a cégeknek, és minél több sikeres omiai-t számukra!

 

Ui: Idén júniusban egy japán állami szférában működő szervezettel közösen szervezünk egy szemináriumot. A szeminárium arról fog szólni, hogy mit tehetnek a menedzserek azért, hogy a cég dolgozói boldogan tudjanak dolgozni, és ne menjenek egy másik munkahelyre. Május közepén felteszünk információt erről a szemináriumról a honlapunkra. Kérem, hogy kövessenek minket.      

 

A képek forrásai:
https://hataractive.jp; https://allabout.co.jp; https://mainichi.jp; https://doda.jp