E hónap elején két hetes kiküldetésben ismét Japánban jártam (idén már ötödször).

Két olyan, egymáshoz kapcsolódó, de külön-külön is érdekes élményem volt, amit szeretnék megosztani olvasóinkkal.

Talán már többen hallottak, olvastak talán a kocka alakú görögdinnyéről, amit – hol máshol? – Japánban állítottak elő. (Ld. https://sudy.co.hu/aranyarban-merik-gyumolcs-a-japan-asztalokon/) De a japánok (pontosítok: a gazdag japánok) erős vonzódása a különleges, csak kevesek számára hozzáférhető dolgokhoz talán szintén ismerősen hangzik sokak számára. (A minden év első árverésén eladott első tonhalért kifizetett sok millió jenes árról is be szoktak számolni az újságok.)

Így persze nekem sem volt ismeretlen ez a vonása a japán karakternek. Valahogy mégis meglepett egy ajándék, amit a mostani utam során kaptam.

A japán gazdaság egyik legjelentősebb cégének volt vezérigazgatója (jelenlegi főtanácsadója) vacsorára látott vendégül egy igazán luxusnak minősíthető étteremben, s az ínyencségeket, különlegességeket felsorakoztató vacsora után egy elegáns szatyorban adta át az ajándékot. A szállodába érve (mivel ilyen alkalmakkor gyakran adnak viszonylag gyorsan romló élelmiszert ajándékba), gyorsan megnéztem, mit kaptam. (tovább…)

Egyéves japáni cserediákságom alatt sokszor felötlött bennem, hogy „ez kisebb és szebb, de drágább”. Az idő múlásával mindig máshol volt a hangsúly!

10 éve utaztam ki Japánba, akkor még sok dolog más volt. Nem volt Magyarországon se Skype, se Facebook. A telefonokon nem volt gyors internet, csak WAP volt elérhető, nem tudtak fényképeket készíteni, s főképp nem volt Instagram. Így sajnos egy – a mai gépekhez viszonyítva – nagy és nehéz fényképezőt kellett cipelni. Bármi igazán érdekeset látva, nem tudtam előkapni a mobilom, lefotózni, feltölteni az Instagramra, hogy szüleim és barátaim rögtön lássák amit csinálok. Ilyen szempontból fura manapság „real time” követni a mostani cserediákok összes élményét. (tovább…)