Ahogy gondolom sok Olvasónk is, én is figyelemmel követem a világpolitikai híreket, különös tekintettel a nukleáris egyezményekről, feszültségekről és hadiállapotokról szóló híradásokat. Mai cikkemet is a mostanság tapasztalt közel-keleti háborús feszültségek inspirálták.

A mostani blogom egy trilógia első része. Három japán történelmi történetet fogok elmesélni kedves Olvasóinknak, amik kevésbé ismertek, főleg itt nyugaton, de szerintem fontos ismerni őket, mert bemutatják, milyen szörnyű következményekkel jár egy nukleáris támadás vagy kísérlet, s hogy a legszörnyűbb körülmények közt is előlépnek igazi hősök, akik képesek újra reményt kelteni az emberekben.

Az elkövetkező időszakban be fogom mutatni Önöknek a hiroshimai árvákat és az erkölcsi örökbefogadásukat amerikai családok által, a hiroshimai hajadonokat, valamint a Lucky Dragon (Szerencsés Sárkány) nevű hajó esetét, valamint pár különleges embert, akik erejükön felül igyekeztek segíteni a bajbajutottakon.

Három megtörtént eset, ami remélem, például szolgál a mostani és jövőbeli generációknak, hogy a nukleáris támadásokat és kísérleteket örökre elkerüljék.

Kezdjük tehát a hiroshimai árvákkal és amerikai erkölcsi nevelőszüleikkel. (tovább…)

Copyright © 2024 All Rights Reserved
apartmentcloud-downloadstarstar-halfenvelopeuserusersstorephone-handsetmap-markerbubblepie-chartearthmagnifiercross