Tsuyu (cuju). Már a szónak is kicsit kellemetlen hangzása van – bár ez ízlés kérdése. Ami viszont egészen biztosan senkinek sem tetszik, az az, amit a szó takar. A nyári esős évszakot Japánban.
Életem leghosszabb tartózkodása 3 hét volt Japánban, és két hét szikrázó napsütés és hőség után (amit részben a Kansai, részben a Kanto régióban volt alkalmam tapasztalni) július elején egyik nap a tokiói Chuo Egyetem tanári-kutatói campusának erkélyéről kinézve azt találtam, hogy kissé mintha hűvösebb lenne, ráadásul teljesen borult az ég és reménytelenül szitált, majd néha erősebben esett az eső. Folyamatosan. Szerencsére tudtam, hogy egy hét múlva indulok haza, ráadásul addig szinte ki sem fogok mozdulni az egyetem könyvtárából. Még egyszer voltam hasonló időszakban Tokióban, de ilyen erős tsuyut nem tapasztaltam, sőt igazából szikrázóan sütött a nap… (tovább…)
Esős évszak van Japánban, de ez számomra mindig egy várakozásokkal és szépségekkel teli időszakot is jelent. Az egyik legnagyobb szépsége az időszaknak, hogy Japánban akármerre indul az ember, gyönyörű hortenziabokrokba botlik.
A hortenzia szó angol megfelelője (hydrangea) egy görög eredetű szó, ami a víz és az edény szavakból tevődik össze. A japán megfelelője ajisai (ejtsd: adzsiszai, 紫陽花), ha a három írásjegyet külön szedjük, akkor a lila-nap-virág jelentéseket találhatjuk meg benne. Egyébként hortenziaként (hortensia) ismerik még több nyugati országban is, ami egy női névre (Hortanse) eredeztető vissza, melyről a 18. században francia biológusok a növényt elnevezték, amikor Mauritiuson jártak.
A görög nevéhez hűen nagyon szereti a vizet, nem csoda, hogy Japánban is az esős évszakban pompázik. A japán neve is árulkodó, mert a lila az egyik leggyakoribb szín a hortenziák között, de azon kívül is sok színárnyalatban megtalálhatjuk, álljon itt néhány saját fotó a kedvencekről:
Idén Kapolcson ismét elkapott minket néhány heves zivatar, bár egyelőre (még csak a fesztivál közepénél tartunk) nem úsztunk annyit a vízben, mint tavaly nyáron, amikor szinte végig esett és többször csavarni lehetett a vizet a hálózsákunkból. A nagy esőket szerencsére most mindig szikrázó napsütés követte, a magas páratartalom miatt pedig még melegebbnek éreztük a levegőt.
Erről eszembe jutottak a Japánban töltött nyarak, amikor a végeláthatatlannak tűnő (valójában körülbelül 2 hónapos, május végétől július közepe/végéig tartó) esős évszaknak, a tsuyunak kellett megtalálni a szépségét. Amikor nincs hideg (sajnos egészen hideg esős szezont is megéltem kint), akkor számomra az esős évszaknak mindig volt valami bája. Ezt szeretném most megosztani.
Az esős időszaknak már a neve is kedves: Tsuyu ( 梅雨, つゆ) szilva eső, mert ilyenkor érik a szilva. Ez a szilva nem az az édes fajta, amit mi megszoktunk, ezt nem fogyasztják nyersen, mert éretten is kemény és savas. Viszont annál finomabb belőle a szilvalikőr 梅酒 (うめしゅ、umeshu), amit imádok és ebből készül sokak kedvence, az umeboshi 梅干 (うめぼし), aminek viszont nem vagyok túl nagy rajongója.
