A rámen eredetileg Kínából származik, amit a kínai bevándorlók kezdtek el főzni Japánban, az 1930-as években. A kínai tészta és a japán „húsleves” találkozásával megjelentek a rámen éttermek, illetve az utcai árusok. A második világháború alatt betiltották az utcai árusítást, illetve sok alapanyagot jegyrendszeren keresztül lehetett csak beszerezni. Majdnem el is tűnt a rámen ezekben a nehéz időkben. A háború után sokan mentek külföldre, Amerikában a 60-as években jelentek meg a rámen éttermek, igaz akkor még nem voltak olyan népszerűek.

(tovább…)

A természet szépsége, nagyszerűsége nem egyszer szinte maga alá tudja gyűrni az embert! Ilyenkor – akár a könnyekig meghatottan – tudatosul bennünk önnön létünk parányisága és múlandósága. Egy ilyen, emlékezetes élményem fűződik a bálnák látványához. Izland partjai közelében láttam fel-felbukkanni, fújtatni, majd egy fenségesen elegáns mozdulattal alábukni e hatalmas testű tengeri emlősöket.

Az élmény olyan erős volt, hogy utána álmaimban is fel-felbukkantak a bálnák... (tovább…)

Japánban a mezőgazdasági termelésre alkalmas földterület aránya nagyon kicsi a több mint 120 milliós lakossághoz képest. Így a szigetország számos terményből, élelmiszerből behozatalra szorul, s a világ igen jelentős agrárimportőre. Érdekes ennek fényében azt látni, hogy Japánban évek óta jelentős erőfeszítéseket tesznek a japán élelmiszerek, italok exportjának növelésére, amelyben az állami promóció központi szerepet játszik - elsősorban a Mezőgazdasági Minisztérium és a Japán Külkereskedelmi Szervezet (a JETRO) szervezői, finanszírozói tevékenysége révén. Étel- és italkóstolók, előadások, kiállítások, a japán élelmiszerekről és gasztronómiáról szóló, az interneten is megtekinthető videók és egyéb eszközök szolgálják e célt. Az elmúlt évek során a legtöbbször évi 10-20 %-kal nőtt az élelmiszerek exportja, s hogy egy szimbolikus eredményt is említsünk, 2013 novemberében a japán konyha az UNESCO egyik kulturális világöröksége lett. A japán eredetű umami pedig  elnyerte az ötödik alap íz „státuszát” a nemzetközi gasztronómiában is a négy alap íz, az édes, a sós, a keserű és a savanyú mellett.

Az agrárkivitel növelése és a japán konyha külföldi népszerűsítése érdekében tett erőfeszítések már a 2000-es évek elején megjelentek, amelyek a cunami következtében 2011-ben súlyosan megsérült fukushimai atomerőmű okozta sugárszennyezés nyomán kaptak újabb lendületet. A japán vezetés a japán élelmiszerek iránti megingott bizalom helyreállítását tűzte ki célul. De más tényezők is szerepet játszottak. Japánban az elöregedő társadalomszerkezet miatt a hazai élelmiszerfogyasztás csökkenésnek indult, miközben a világ más országaiban, de különösen a földrajzilag és kulturálisan közelebb eső távol-keleti országokban az erősödött a vásárlóerő. Természetesen a japán élelmiszer kivitel növekedésével a teljes export és a japán gazdaság is kaphat egy növekedési impulzust, bár az élelmiszerexport alacsony aránya miatt ezt a hatást nem érdemes túlhangsúlyozni. (tovább…)

Sokan gondolják azt, hogy a japánok csak rizst és nyers halat fogyasztanak, de ez csak annyira igaz, mint hogy a magyarok kizárólag gulyáslevesen és paprikás csirkén élnek. Persze kell némi kíváncsiság és kalandvágy az idegen ízek és akár kifejezetten extrém alapanyagok felfedezéséhez, de számomra ez minden utazáshoz hozzá tartozik. Ezért japáni tartózkodásaim alatt mindig törekedtem rá, hogy a lehető legtöbb helyi ételt megkóstoljam. Nagyon furcsálltam azon útitársaimat, akik pár nap japán stílusú étkezés után kiéhezve rontottak be a helyi McDonald’s-ba vagy eleve elzárkóztak a távol-keleti gasztronómiai élmények elől és csak és kizárólag pizzát voltak hajlandóak enni.

Engem elvarázsoltak a kis kifőzdék, melyek gyakran egyféle ételre, pl. a ramen nevű tésztalevesre vagy curryre (húsos vagy zöldséges fűszeres szósz, mellé rizs) specializálódtak. Fantasztikusnak találtam az izakaya-nak nevezett gastro pubokat, ahol a finomságok közt van minden, ami tengeri, leginkább sashimi-ként (azaz nyersen): lazac, polip, tengeri sün, osztriga; de van sült hal, levesek és saláták is. Élmény volt enni az olyan éttermekben is, ahol a vendégpult összeér a sütőlappal és a szakácsok a kiválasztott ételt, pl. az okonomiyaki-t (japán zöldség-pizza) ott készítik, majd elénk tolják. A tányérra csak pici adag fér, de a többi közben meleg marad a sütőlap szélén!

Okonomiyaki étteremben Hiroshimában

(tovább…)

Tofuról (blokkokba préselt szója-túró), mint a japán konyha egyik egészséges alapanyagáról már sokat írtak, évek óta kapható itthon is, ha nem is az igazi, nem az eredeti, de arra legalább tényleg emlékeztető formában. Szinte bizonyos, hogy ha összeszámoljuk a budapesti japán éttermekben alkalmazott elkészítési módjait, közelében sem jutunk annak a számnak, amelyet a tofura szakosodott Ukai étterem tud Tokió közepén.

Bár a Tokió tornyot a néhány éve megépült Skytree messze lekörözte magasságban, s ennek megfelelően az onnan élvezhető látványban is, az 1958-ban épített, a párizsi Eiffel-torony által ihletett (annál 11 méterrel magasabb) Tokió torony a város közepén még mindig vonzza a turistákat, s vitathatatlanul az egyik meghatározója a tokiói városképnek. Néhány éve még egy szakadt bowling-csarnok állt ott a torony tövében, ahol most az akár csak rövid időre Tokióba látogató külföldi is igazi „japán élményt” szerezhet!

(tovább…)

Wasabi, vagy ahogy magyar barátaim szokták hívni, a japán torma, fontos részét képezi a japán konyhavilágnak. Por, krém és folyékony formákban is kapható. Sushihoz, soba tésztához, snackekhez vagy húsokhoz használják leggyakrabban, de Japánban lehet wasabis jégkrémet, sört, bort és szendvicset is venni. Nem beszélve a wasabis KitKatról. Akik kóstolta már a csokoládét, az tudja, milyen izgalmas ízvilágú.

photo-2

photo-3 (tovább…)

No, nem egészen! De azért nem csak a nyers hal fogyasztása, ami a japán konyhában szokatlan a magyar gyomor számára.

Bevallom, hogy első japáni külszolgálatom négy évéből az első néhány hónap úgy telt el: a vendéglátó iránti figyelmességből lelkesen dicsértem ugyan az elfogyasztott (legyűrt) fogásokat, de nagyon kevés olyan ételre akadtam, ami valóban ízlett is. Jó, persze a „japán bécsiszelet” (tonkatsu) vagy az itthon is viszonylag jól ismert tempura (tempura-lisztben panírozott, forró olajban kisütött zöldségek, rák, tintahal, hal, stb.) ízlett, de ha az ezeknél – az egyébként az európai konyha hatását tükröző ételeknél – „mélyebben” a japán ízlésben gyökerező ételek kerültek asztalra (s többnyire ez volt a helyzet), akkor az udvariasságot kellett az étvágy elé sorolnom.

(tovább…)

Copyright © 2024 All Rights Reserved
apartmentcloud-downloadstarstar-halfenvelopeuserusersstorephone-handsetmap-markerbubblepie-chartearthmagnifiercross