A japán könyvek témáját feldolgozó sorozatom utolsó állomására érkeztünk. Ebben az írásomban a régi antikvár könyvek érdekességeivel és az ezekhez kapcsolódó egyedi kultúrával fogok foglalkozni. Ez első hangzásra talán nem egy izgalmas téma, de irodalomkedvelők és gyűjtői hajlamokkal megáldottak számára minden bizonnyal ez a könyvpiac legérdekesebb része.
A hivatalos definíció szerint minden olyan könyv, ami már legalább gazdát cserélt – azaz használt – antikvárnak minősül. Így tehát egy pár hete kiadott mű is ebbe a kategóriába eshet, ha azt valaki egyszer megvette újonnan, majd eladta egy antikváriumnak. Ezek igazából tartalom szintjén semmiben sem különböznek az éppen a könyvesboltokban kapható művektől, csak talán többé-kevésbé viselik előző használójuk keze nyomát.
Azonban én most különösen azokról a régi könyvekről írok, amelyeket már nem lehet újként megvenni, és már csak kizárólag antikváriumokban árulják őket, és valamilyen – akár minimális - gyűjtői értékkel rendelkeznek. Mondhatni azok a könyvek, amelyek tartalmi szempontból már pusztán azért is érdekesek, mert régiek. (tovább…)
Az előző bejegyzésem folytatásaként, amelyben a japán zsebkönyvekről írtam, most az úgynevezett shinsho-kat, azaz az „új könyveket” szeretném bemutatni. Az elnevezés kissé félrevezető, hiszen szó szerinti fordításban a shinsho kifejezés annyit jelent, hogy „új könyv”. Azonban ez inkább egy kategória, és nem feltétlenül csak a könyvre vagy annak tartalmának frissességére utal.
A shinsho-t a könyv mérete alapján lehet beazonosítani. Igazából ezek szintén zsebkönyvek, mint az előző cikkben bemutatott bunkobon-ok, csak egy kicsit eltér az alakjuk. Míg a bunkobon egységesen A6-os méret (148 x 105 mm), a shinsho B40-es (173 x 105 mm). Aki nem nyomdai szakember, az bizonyára nem tudja ezen kategóriák alapján elképzelni a különbséget, ezért inkább mondjuk úgy, hogy a shinsho pár centivel magasabb, és általában vékonyabb, mint egy bunkobon. A különbséget az alábbi összehasonlító fénykép szemlélteti:
Az elmúlt napokban bizonyára sokan tudták felhasználni otthoni idejüket olvasásra. Előkerült egy-egy félbehagyott könyv, vagy végre sikerült elkezdeni az egyik korábban megvásárolt, vagy ajándékba kapott könyvet.
Az olvasást általában egy funkcionális tevékenységnek tekintjük, amit azért csinálunk, hogy információk birtokába jussunk. Ez részben igaz, de szerintem egy ennél sokrétűbb cselekvésről van szó. Egy sajátos lelkiállapotnak is mondhatnánk, amelyben nem csak a nyomtatott betűk jelentése, hanem a szövegkép, a könyv papírjának a tapintása, a borító keménysége, a könyv szaga, súlya és az olvasó testtartása mind-mind sokat számítanak. Több múlik magán a fizikai, papír könyvön, mint gondolnánk. Ennek szellemében szeretnék ezen írásomban a japán könyvvel, mint különleges nyomdai termékkel foglalkozni. (tovább…)
