A szenvedélyes – s bőséges anyagiakkal is rendelkező – európai sízőknek is egy kicsit kiesik a látóköréből Japán. A déli félteke jóval szűkösebb, de az európai nyár idején is sízési lehetőséget kínáló terepei (Chile, Argentína, Új-Zéland) is sokkal ismertebbek errefelé, mint Japán kiváló sípályái. Pedig Japán már két téli olimpiát és egy világbajnokságot is rendezett. (Szapporó 1972 –, ahonnan minden idők egyik legnagyobb női sízője, Annamarie Moser-Pröll csak két ezüsttel tért haza, Nagano 1998 – amelyet Hermann Maier óriási bukása lesiklásban, majd másnapi győzelme szuperG-ben tett felejthetetlenné, továbbá Shizukuishi 1993 – ahol Kjetil André Aamodt tarolt: két aranyat és egy ezüstöt szerzett). Persze a messze nem sí nagyhatalom, Korea is rendezett már olimpiát, de sem a sípályák számát, sem a területét nem lehet Japánéval összevetni. Több, mint 500 síterep közül válogathat, aki Japánban szeretne sízni. S ami talán fontosabb: Japánban sízhetünk a világ talán legjobb porhaván. A Szibéria felől érkező hideg a Japán tenger felett némi nedvességet begyűjtve elképesztően száraz havat hoz Japánba, mindenekelőtt Hokkaidó szigetére. (A fősziget síterepeire inkább a nedves hó a jellemző.) (tovább…)

Copyright © 2024 All Rights Reserved
apartmentcloud-downloadstarstar-halfenvelopeuserusersstorephone-handsetmap-markerbubblepie-chartearthmagnifiercross