Válogatott munkáink

Tenderek

Tenderek

Japán kereskedőházakat, építőipari cégeket és szingapúri IT cégeket segítettünk a magyar közbeszerzési tendereken való részvételben. Támogatást nyújtottunk különféle projektek – például az új metró építése, elektronikus kormányzás, elővárosi motorvonat tender – ajánlatadási folyamatában, valamint a reptéri gyorsvasút PPP projektjének előkészítésében.

Felvásárlás, befektetés, pénzügyi befektetések

Felvásárlás, befektetés, pénzügyi befektetések

Különféle magyar kockázati tőke cégeknek, szoftver gyártónak, illetve logisztikai cégeknek segítettünk befektetőket találni. Tanácsadója voltunk egy nagy japán holdingnak, amely egy magyar partnerrel közösen 100 millió eurós alapot hozott létre Magyarországon.

Kereskedelmi támogatás

Kereskedelmi támogatás

Sok magyar és japán élelmiszeripari, alkatrészgyártó, építőipari, IT és szolgáltató cég kereskedelmi tevékenységét segítettük. Folyamatosan támogatjuk egy soknyelvű fordítási szolgáltatásokat nyújtó magyar cég értékesítési tevékenységét, hogy szolgáltatásait minél több japán céggel megismertesse. Kereskedelmi támogatást nyújtunk a legnagyobb magyar alkatrész gyártónak, a legnagyobb japán kommunikációs cégnek és egy nagy japán kommunikációs eszközöket gyártó vállalatnak.

Piackutatás, lokalizáció

Piackutatás, lokalizáció

Nagy japán kereskedőházak és szingapúri vállalatok számára készítettünk piackutatást különféle piacokról és iparágakról. Szerződéses partnereket találtunk nagy japán elektronikai, autóipari és vegyipari cégek számára. Ügyfeleink között megtalálható számos nagy japán autóipari, élelmiszeripari illetve vegyipari cég, akik számára megbízható alkatrész és részegység gyártó partnereket találtunk.

Szemináriumok,
rendezvények szervezése

Szemináriumok,
rendezvények szervezése

Az évek folyamán különféle szemináriumokat, eladói kiállításokat szerveztünk egy japán IT szövetség, angol illetve japán autóipari cégek számára, valamint konferenciákat különböző japán és nem japán ügyfeleinknek. Kiállításokat szerveztünk japán művészek és művészeti csoportok részére. 2002 óta minden évben megrendezzük a Magyar Heteket Japánban, ahol a magyar ételekkel, kulturális programokkal és termékekkel ismertetjük meg a japán közönséget.

Hozzájárulunk sikereihez

Büszkék vagyunk a több, mint 15 éves fennállásunk alatt végzett tevékenységünkre, amellyel hozzájárultunk partnereink sikereihez.

Lépjen velünk kapcsolatba!