A japán császári palota azok közé a látványosságok közé tartozott, amelyeket tavalyi tokiói tartózkodásom alatt mindenképpen fel akartam keresni, mert kíváncsi voltam hol él a világ egyetlen uralkodója, aki még a császár címet viseli.
A palota Tokió szívében található egy hatalmas park közepén, alig negyedóra sétányira a központi pályaudvartól. A területet vízzel teli várárkok veszik körül, amelyek egyrészt védelmi célokat szolgáltak, másrészt a tűzvészeket állították meg abban az időben, amikor még javarészt faházakból állt a város. Most a Marunouchi üzleti negyed és a Chiyoda városrész felhőkarcolói, kormányzati épületei között a palota és a hozzátartozó park olyan, mint egy zöld sziget. A hatalmas park egy jól elkülönülő része, a „Keleti Kert” megadott időpontokban szabadon látogatható, a császári palotához tartozó közvetlen területre azonban csak az Imperial Household Agency által szervezett és vezetett túra keretében lehet bejutni. (Érdemes hetekkel előre regisztrálni!)
A látogatócsoport tagjaival együtt a Kikyo-mon kapun keresztül léptem be a császári palota területére. A látogatóközpontban egy rövid eligazításon és filmvetítésen vettünk részt, majd elindultunk a kb. 1 órás gyalogtúrára. A csoport 95%-ban japánokból állt és idegenvezetőnk japán nyelven osztotta meg tudását a palota és a császárság történetéről. A külföldi látogatók részére biztosítottak audio guide-ot és az egyes látnivalóknál megállva vezetőnk bemondta a készülék azon gombjának a számát, amit megnyomva rövid angol nyelvű összefoglalást hallgathattunk meg az adott ponton elhangzottakról. Még ma is a fülembe cseng, amúgy katonásan, hogy „inglisssss audiogájdo námbááá szeven”.
A mai császári palota helyén a Tokugawa sógunok (1603-1868) székhelye, Edo kastélya állt. Edo „az öböl kapuja” Tokió régi neve, a város pedig a 17. század elejétől Japán államigazgatási központja volt. A sógunátus 1868-as bukása után Meiji császár nevezte át a várost Tokiónak, azaz „keleti fővárosnak” és oda is költözött. Az Edo-kastély helyén épült új rezidencia 1888-ra készült el. A faépületek külső megjelenése a hagyományos japán építészeti stílust tükrözte: Hatalmas, lágyan ívelt tetőszerkezetek, amelyek szinte elrejtik az épületet maguk alatt. A központi épület tetejét azonban már nem zsindely fedte, hanem tűzbiztos rézlapok. A várárkok feletti fahidakat pedig kőből és vasból készült hidakra cserélték. 1945 májusában a palota legtöbb épülete elpusztult a szövetségesek gyújtóbomba támadásai következtében. A központi épület és a rezidenciák újjáépítése az 1960-as évekre készült el. A kétszintes palota (Kyuden) – bár formája a hagyományt idézi – egy acélbetonból készült, modern épület. Előtte absztrakt „fenyőfa” tornyosul, amely a sötétben állítólag világít is. A Kyuden-ben a magas rangú külföldi vendégek fogadására és az állami ceremóniák megtartására szokott sor kerülni. A japán átlagembernek évente kétszer – újévkor valamint az uralkodó születésnapján – van lehetősége a palota elé járulni, amikor Akihito császár a balkonon állva köszönti népét.
A legenda szerint a japán császár (és családja) Amaterasu napistennő leszármazottja. Családfáját egyenes ágon az időszámításunk előtti 7. századig vezeti vissza a történeti hagyomány: Jimmu császár, akinek létezését a történészek a mai napig sem tudták igazolni, állítólag i.e. 660-tól uralkodott. A császárok politikai hatalma az évszázadok során fokozatosan gyengült, majd 1185-ben a sógunok (hadvezérek) vették át az uralmat az elkövetkezendő hétszáz évre. Ezalatt Japán császárai a shinto vallás legfőbb méltóságaiként, isteni hatalmuk birtokában uralkodtak. (A japán nyelv Tenno-nak, azaz „az Ég Urának” nevezi őket.) – A politikai hatalmat 1867-ben szerezte vissza Meiji császár. Ezután a második világháború és a Japán Birodalom vége jelentett krízishelyzetet a császárság történetében. Japán amerikai megszállása során MacArthur tábornok azt a kérdést vizsgálta, hogy az akkori császárt, Hirohito-t terheli-e felelősség háborús bűnökért és kiérdemelte-e az akasztást. MacArthur végül amellett állt ki, hogy Hirohito felmentést kapjon és megtarthassa a trónját, mert a császárra, mint a nemzeti egység szimbólumára nagy szükség volt Japán újjáépítéséhez és demokratizálásához. Ezen célok érdekében Hirohitonak le kellett mondania „isteni méltóságáról” – bár máig vitatott, hogy a „megtestesült” vagy az „élő” isteni mivoltát tagadta-e meg. Egyes történészek szerint MacArthur döntése megakadályozta azt, hogy Japán tényleg szembenézzen háborús múltjával és feldolgozza azt. Mindenesetre 1947 óta a japán császár az alkotmányos monarchia vezetőjeként formális feladatokat lát el valamint Japán alkotmánya szerint ő a japán államnak és a nemzet egységének szimbóluma.
MacArthur tábornok és Hirohito császár Akihito császár, a jelenlegi uralkodó
A palota-túra végéhez közeledve elhaladtunk a virágzó lótuszokkal teli várárok (Hasuike) majd a Fujimi-yagura torony mellett. Ez az eredetileg a 17. század közepén épült, de tűzvészek és az 1923-as nagy kantói földrengés okozta károk miatt többször felújított torony korai példája a jellegzetes uchikomihagi építési technikának: a különböző méretű terméskövekből falat építettek és kalapácsütésekkel érték el, hogy a kövek sima külső felületet alkossanak. Örültem annak, hogy a gondosan megformált alapzaton magasodó kecses épület megmutatott valamit a régi évszázadok atmoszférájából. Az „Ég Urának” lakóhelyét ilyennek képzeltem el.
