A 10 legjobb japán film, amit érdemes megnézned

Amióta Japánnal foglalkozom, törekszem rá, hogy minél több oldalát megismerjem a japán kultúrának. Ehhez hozzátartozik a japán filmművészet tanulmányozása is. Alább egy teljesen szubjektív lista következik! Nekem ezek a japán filmek tetszettek eddig a legjobban. A japán rendezők alkotásai mellett beválogattam pár európai és amerikai alkotó japán témájú művét is a listámba. Érdemes megfigyelni a témaválasztásaikat és hogy mennyire más szemszögből mutatják meg a felkelő nap országát, mint a hazai mesterek.

1. A vihar kapujában (Akira Kurosawa, 1950)

A 12. századi Kiotóban egy romos kapu alá húzódik be a szakadó eső elől három ember. Közülük ketten, a favágó és a buddhista pap egy különös gyilkossági ügyben tanúskodtak és ennek a rendkívül furcsa esetnek a történetét mesélik el harmadik társuk, egy arra járó idegen számára. Flashback-ekben ismerjük meg egy szamuráj megölésének és felesége megerőszakolásának történetét. Azonban az ügy minden résztvevője – a tett elkövetésével gyanúsított bandita, a feleség, a favágó, a pap és a médium – másképp adja elő a történetet. Vajon ki a gyilkos?

Kurosawa alkotása a japán filmművészet egyik alapműve. Ryunosuke Akutagawa A bozótmélyben és A vihar kapujában című elbeszélése szolgálnak a film alapjául, amely az igazság viszonylagosságát mutatja be, valamint azt, hogy mindenki hazudik annak érdekében, hogy a saját magáról alkotott idealizált képe ne sérüljön. Ez a film hozta meg Kurosawa számára a nemzetközi elismerést.

2. Tokiói történet (Yasujiro Ozu, 1953)

A film egy pár évvel a második világháború után játszódik. Egy idős házaspár utazik – életében először – vidékről Tokióba, hogy felnőtt gyerekeivel találkozhasson. Azonban a látogatás kiábrándultsághoz vezet, mert az elfoglalt orvos fiú és a fodrász szalon tulajdonos lány nem szánnak időt a szüleikre és az unokákat pedig nem érdeklik a nagyszülők. Egyedül a háborúban odaveszett fiuk özvegye törődik az öregekkel.

Sok évvel ezelőtt, egyik japán partnerünk ajánlására néztem meg ezt a filmet és arról beszéltünk, hogy milyen mértékben megváltozott a japánok élete, értékrendje és a családhoz való viszonya a második világháborút követően, többek közt az amerikai megszállás hatására. Ozu műve is japán filmtörténeti klasszikus! A rendező többi alkotásában is visszatérő motívum a különböző generációk közti kapcsolat milyensége. Mindez nagy drámázások nélkül, inkább az apró részletekre fókuszálva.

3. A kopár sziget (Kaneto Shindo, 1960)

Ebben a filmben egy japán földműves család életének mindennapjait követhetjük nyomon. Egy kis tengeri szigeten élnek és küzdenek a természeti erőkkel a földjük megművelése, elsősorban az öntözés megoldásának érdekében. Minden nap ugyanúgy, egy szó nélkül teszik a dolgukat! Vajon meddig lehet így élni?

A család élete példa arra, hogy Japánban a földműveléshez mindig csoportra és együttműködésre volt szükség. A monotonitástűrés, a folyamatos küzdelem és kitartás a zen buddhizmusban gyökerező „gaman”-t (szó szerinti jelentése: türelemmel és méltósággal viselni mindazt, ami elviselhetetlennek tűnik) mutatja meg, amely a japánokra oly sokszor jellemző. A filmet különlegessé teszi, hogy egyáltalán nincs benne párbeszéd. A képek annál többet mondanak! Kaneto Shindo ezzel a felejthetetlen alkotással lett világhírű.

4. Enyém a bosszú (Shohei Imamura, 1979)

Imamura filmje megtörtént eseményeken alapul és egy sorozatgyilkos utáni hajszát mutat be, amely akkor játszódott, amikor Japán az 1964-es tokiói olimpiára készült. A katolikus neveltetésű Iwao Enokizu impulzív és lázadó típus. Börtönévei alatt felesége beleszeret az apósába és csak keresztény elveik tartják vissza őket attól, hogy viszonyt kezdjenek egymással. Míg a családtagok elfojtják érzéseiket és indulataikat, Enokizu mintha pont az ellentétük lenne: kéjsóvár, gátlástalanul csal, gyilkol és más személyazonosságot felvéve bújkál a törvény elől. Ha kell, nagyon megnyerő tud lenni, azonban amint egy kicsit is veszélyeztetve érzi magát, hidegvérrel eltesz mindenkit láb alól.

Kegyetlen, ahogy Imamura objektív és naturalista módon bemutatja Enokizu cselekedeteit, ugyanakkor a film mégis nagyon emberi és a jelenetekben megjelenik egyfajta fekete humor is. A hangsúly nem a gyilkolászáson és a néző sokkolásán van, hanem a japán családi viszonyok és a második világháborút követő társadalmi változások kerülnek terítékre ebben az alkotásban is.

5. Narayama balladája (Shohei Imamura, 1983)

A 19. században, egy eldugott kis hegyi faluban játszódó történet az ember és a természet együttéléséről, élet és halál körforgásáról szól. A rendkívül kemény és nyomorúságos körülmények között élő közösségben az a szokás, hogy a hetvenedik életévüket betöltött öregeket – ha betegek, ha nem – felviszik a hegyre meghalni. A 69 éves Orin kész vállalni a sorsát, előbb azonban el akarja rendezni a családtagjai életét és megházasítani a fiait.

Az ubasute – idős családtag magára hagyása – a közösség túlélése érdekében elkövetett „gyilkosság”. Imamura gyönyörű természetképei és humora oldják azt a sokkhatást, amit az élet, az ösztönök és a halál naturalista ábrázolása okoznak. Orin tudatosságával emelkedik felül az ösztönein és a szamurájokhoz hasonlóan, becsületbeli ügy számára a halál vállalása. A japánokra általánosságban is jellemző módon nem a saját, hanem a mások érdekeit tartja szem előtt.

6. Boldog karácsonyt Mr. Lawrence (Nagisa Oshima, 1983)

A híres dél-afrikai szerző, Sir Laurens van der Post saját, második világháborús élményeiről írt regénye szolgált a film alapjául, amely 1942-ben játszódik Jáva szigetén, egy japán hadifogolytáborban. Négy férfi áll a történet középpontjában: Celliers, a rendkívüli kisugárzással rendelkező és bűntudattal küzdő dél-afrikai brit hadifogoly, aki szellemi csatát vív Yonoi-val, a fiatal japán táborparancsnokkal, aki ellentétes érzelmekkel viszonyul Celliers-hez és saját szégyenérzetéhez; valamint Hara, a kegyetlen japán őrmester, aki tud emberséges is lenni és összebarátkozik Lawrence-szel, egy másik brit hadifogollyal, aki korábban Japánban élt, folyékonyan beszél japánul és tolmácsként közvetít társai és a parancsnokság között.

A szereposztás parádés: Cellier szerepét a fantasztikus brit zenész, David Bowie; Yonoi-t a japán zeneszerző, Ryuichi Sakamoto; Harát pedig számos későbbi yakuza film sztárja és rendezője, Takeshi Kitano alakítja. Sakamoto írta a film főcímdalát, a Forbidden Colours-t (tudatos utalással Yukio Mishima könyvére). Oshimát elsősorban Az érzékek birodalma című nagy felháborodást keltett erotikus filmdrámáért ismerik. Ahogy abban kendőzetlenül megmutatta a szexuális megszállottságot, olyan nyíltan feszegeti a Boldog karácsonyt Mr. Lawrence-ben a kultúrák harcát, a rasszizmust és az erőszakot.

7. Anyátlanok (Hirokazu Kore-eda, 2004)

A film négy kiskorú gyerekről szól, akiket anyjuk magára hagy egy tokiói lakásban, hogy új életet kezdhessen a legújabb barátjával. A gyerekek öt és tizenkét év közöttiek, mindegyikük más apától született. Csak a legnagyobb fiú jár iskolába, a többiek létezéséről senki sem tud, mert nem hagyhatják el a lakást, ahol a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül élnek. Egyik napról a másikra a tizenkét éves fiú válik családfővé, akitől a testvérei függenek. A túlélésért kell küzdeniük és csak egymásra számíthatnak.

Kore-eda filmje valós eseményeken alapul és nagyon realisztikusan mutatja be a gyerekek életét. A mű középpontjában ebben az esetben is a japán családi viszonyok és a társadalmi devianciák állnak. Ez volt az egyik első japán film, amit láttam és azóta is figyelemmel kísérem Kore-eda munkásságát.

8. Tokiói tortúra (Alain Corneau, 2003)

Amélie régi vágya válik valóra, amikor leszerződik egy évre tolmácsnak egy neves tokiói nagyvállalathoz. Gyermekkorát Japánban töltötte, ezért jól beszéli a nyelvet. Azonban munkája során nem várt nehézségekbe ütközik és Amélie élete rémálommá válik. Milyen európai nőként eligazodni és helytállni a távol-keleti vállalati kultúrában? Alain Corneau vígjátéka szórakoztató módon mutatja be, rengeteg iróniával!

Egy francia barátnőmtől kaptam ajándékba a Japánban született belga írónő, Amélie Nothomb Fear and trembling (magyar kiadásban: Hódolattal esengve) c. önéletrajzi ihletésű regényét és ezt olvastam előbb, minthogy az e könyv alapján készült Tokiói tortúrát láttam volna. Akkoriban kezdtem ismerkedni a japán cégekkel és a japán kultúrával, így nagyon hasznosnak találtam mindazt, amire a kulturális különbségekkel kapcsolatban felhívta a figyelmemet.

9. Elveszett jelentés (Sofia Coppola, 2003)

Az időeltolódás okozta álmatlanságuknak köszönhetően egy tokiói luxushotel bárjában ismerkedik meg egymással két amerikai: Bob, az öregedő, kiégett színész, aki egy whisky márka reklámfilmjének forgatása miatt tartózkodik Japánban és a fiatal Charlotte, egy unatkozó feleség, aki fotós férjét kísérte üzleti útra. Mindketten egyedül és idegennek érzik magukat Japánban, és mintha nem lenne értelme semminek számukra az életben. A nagy korkülönbség ellenére barátság szövődik közöttük és Tokió felfedezése közben rátalálnak az életörömre is.

Ebben a filmben nem is a történetet találtam érdekesnek, sokkal inkább a hangulata fogott meg. Úgy érzem Sofia Coppola alkotása jól megmutatja mennyire elveszettnek érezheti magát egy külföldi, amikor először jár Japánban, nem ismeri kultúrát, nem is feltétlenül tud vele mit kezdeni és még társasága sincs. Két olyan ember találkozik egymással ebben a közegben, akik nem érzik jól magukat a saját bőrükben és egyébként nagy valószínűséggel sosem ismerkednének meg. Bill Murray és Scarlett Johansson is remek alakítást nyújt.

10. Cseresznyevirágzás (Doris Dörrie, 2008)

Az idős Trudi Angermeir rajong a butoh táncért és mindig is arra vágyott, hogy eljuthasson Japánba és lássa a Fuji-t. Amikor megtudja, hogy férje, Rudi halálos beteg, nem osztja meg vele ezt az információt, hanem rá akarja beszélni egy tokiói utazásra, amelynek során az ott élő fiukat, Karlt is meglátogathatnák. Rudi azonban nemet mond, így végül a Berlinben élő gyerekeiknél tesznek egy félresikerült látogatást, majd elutaznak, hogy a tengerparton töltsenek egy pár napot. A sors fintora, hogy Trudi az, aki ott váratlanul meghal. Ezután utazik el Rudi Japánba Karlhoz, akinek nincs rá ideje. Rudi Tokiót bejárva Trudi ruháit hordja, hogy közel érezhesse őt magához és így mutassa meg neki az országot, ahová vágyott. Egy napon megismerkedik egy fiatal butoh táncos lánnyal és vele indul útnak a Fuji-hoz.

Doris Dörrie alkotása rámutat a generációk közötti kapcsolatok gyenge pontjaira és Ozu Tokiói történetét idézi az Angermeir házaspár és felnőtt gyerekei közti viszony. Másrészt a film megmutatja, milyen mértékben összenőtt egymással Trudi és Rudi (még a nevük is csak egy betűvel tér el egymástól), és mennyire nem tudnak egymás nélkül élni. Rudi kötelességének érzi, hogy beteljesítse felesége álmát a japáni utazással és a butoh felfedezésével. Ennek a filmnek is különleges a hangulata, ahogy megjelenik benne a szerelem, a halál és a társadalomkritika – japán díszletek között, rendkívüli érzékenységgel bemutatva.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.