A még “szőkébb” kóla és társaik

Vannak kis hazánkban, akik a narancs ízű üdítőitalokat szőke kólának nevezik. 2005-ben ilyen címmel még magyar film is készült. De ugorjunk 10000 kilométert és 13 évet! Természetesen Japánba, ahol pár hete megjelent valami, amit akár még “szőkébb” kólának is nevezhetünk. 2018. június 11-én a Coca Cola Company kijött a teljesen átlátszó – tehát szódának látszó – kólával a szokásos fél literes műanyag palackban, 150 jenért. Íme:

A fotó forrása: https://japantoday.com/category/features/new-products/coca-cola-japan-releases-new-clear-coke

Rögtön tegyük hozzá, hogy mindez nem előzmény nélkül való. Volt ugyanis az USA-ban egy italmárkája a Coca Colának, amit úgy hívtak, hogy Tab. A Tab cukormentes kólaként nagy népszerűségnek örvendett a 60-as, 70-es években, de annak még volt színe. Nem úgy mint a színtelen Tab Clear nevű italnak, amelyet 1992 decemberében dobtak piacra az USA-ban, sőt pár hónappal később Nagy-Britanniában és Japánban is. Ezzel egyébként a Coca Cola csak követte a Pepsi-t, amely pár hónappal korábban 1992 nyarán már megjelent a Crystal Pepsi üdítőitallal. Ezek a próbálkozások azonban kérészéletűek voltak, s hamar feledésbe merültek. Azért egy fotót megér a történet:

A fotó forrása: https://en.wikipedia.org/wiki/Tab_Clear

Több mint 20 év elteltével újra itt a színtelen kóla, ami ezúttal először Japánban jelent meg. Hogy miért pont ott, arról alább még írok. Egyelőre maradjunk kicsit a még “szőkébb” kólánál. A bennfentesek, akik a termék piacra dobása előtt megkóstolhatták a terméket, arról számoltak be, hogy kicsit szénsavasabb mint a normál kóla, és van egy kis citromos stichje is. Mint később a Coca Cola megerősítette, valóban jobban feldúsították az italt szén-dioxiddal, s hogy még jobban frissítsen, tettek bele egy kis citrom aromát is. Amúgy állítólag egészen kóla íze van. Teljesen cukormentes és a címkén szereplő kis felirat szerint „1 százalék juice” is van benne, bármi is legyen az… (Nem biztos, hogy ezt tudni akarjuk.) Az eredeti kólánál érezhetően kevésbé édes. Magyarázat: a karamellt tartalmazó összetevőket kihagyták az italból, hogy biztosan sikerüljön teljesen színtelen italt gyártani.

A Coca Cola arra épít, hogy a színtelen kóla egészségesebb ital hatását kelti, mint az eredeti barna színű. Ezen túl a munkahelyeken a munkatársak nem tudják észre venni, ha kollégájuk kólát iszik, s így az sem tűnik fel nekik, hogy milyen (nagy) mennyiséget iszik valaki. Épp most mesélte egy kollégámnak az egyik japán ügyfelünk, hogy azért nem illik Japánban munkahelyen kólát inni, mert azt a hatást kelti, hogy a munkatárs nem dolgozik, hanem szórakozik. Érdekes a kólának kizárólag rekreációs italként való értelmezése. Én ritkán, de akkor is csak azért iszom kólát, mert álmos vagyok és kell egy kis koffein.

De ismét csak arra kell rámutatnunk, hogy a Coca Cola Clear nem a semmiből robbant be. 2017 november első napján, a Fekete Tea Napján dobta piacra színtelen fekete teáját az elsősorban söreiről és whiskyjeiről ismert Suntory cég. Utána röviddel megjelentek a teljes átlátszó tejes teával is.

A képek forrásai: ebay.com

A teákkal kapcsolatban még közzé is tettek egy nyúlfarknyi videót a Suntory hivatalos social media csatornáin, hogy mindenki tudja miként is készül e nedű:

A felforralt víz gőze áthalad a kis tealeveleken, így aromát kap, de utána gyorsan visszahűtik és így víz (színtelen tea) formájában kicsapódik. Ezt összegyűjtik, palackozzák, eladják.

Na de mit is isznak a japánok foci vb nézés közben? 😊

A Suntory június 19-én kihozta az alkoholmentes – és most már mondanunk sem kell – színtelen sörét. A オールフリー オールタイム (angolul: Alcohol-Free All-Time, szabad fordításomban: Mindig-Jó-Zan) névre hallgató ital 380 ml kiszerelésben, 150 jenért kapható. Jelentősen csökkentették benne a sör sárga színéért felelős maláta mennyiségét, így lett színtelen. Most már mindenki bátran sörözhet a munkahelyén, nem szólják meg! Sőt! Hogy egyszerűbb legyen magunkkal vinni, az üveget le is cserélték PET palackra! Tessék:

A kép forrása: https://rocketnews24.com/2018/05/09/1060765/

De az Asahi csoport italokat gyártó tagvállalata sem volt rest és kifejlesztette majd májusban piacra dobta a színtelen kávét, egész pontosan tejeskávét, amely a クリアラテ from おいしい水 (szabad fordításomban: Finom Vízből Kristály Latte) nevet kapta. A 6 decis palack fogyasztói ára 135 jen.

A kép forrása: amazon.com

Alacsony kalória, zéró koffein… Vigyázat, nagyon fel fogunk ám pörögni tőle! Egyik marketingesük szerint nagyon egészséges, így annyit ihatunk belőle, amennyi csak belénk fér. Az éves eladási terv 30%-át teljesítették már az első 3 hétben. Augusztusban jön a következő kávé verzió.

Addig is további kellemes nyarat kívánok mindenkinek!

 

Felhasznált források:

https://japantoday.com/category/features/new-products/coca-cola-japan-releases-new-clear-coke
https://soranews24.com/2017/11/08/suntory-explains-the-simple-science-behind-how-it-makes-its-amazing-clear-tea-beverages%E3%80%90video%E3%80%91/
https://www.asahi.com/articles/ASL6C45FZL6CULFA012.html
https://en.wikipedia.org/wiki/Tab_Clear
https://en.wikipedia.org/wiki/Tab_(drink)

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.