Japánról sokan úgy gondolkodnak, mint egy homogén országról. Végül is a lakosság közel 100 százaléka japán, az üzletemberek és hivatalnokok ugyanolyan unalmas öltönyben kelnek útra nap, mint nap. Amikor japánokkal van dolgunk az üzleti életben vagy a hétköznapokban, akkor is hasonló élményeink vannak. Valójában Japán egy nagyon sokszínű ország, különösen földrajzi szempontból, ami azzal is jár, hogy az egyes régiók lakói fontosnak tartják saját hagyományaikat, és szívesen különböztetik meg magukat Japán más részein élő társaiktól.

Talán erre a fajta sokszínűségre is rájátszott a Nestlé, amikor 2000-ben úgy döntött, hogy egyik ismert édességének, a Kit-Katnak különböző verzióit gyártja le és dobja piacra, de kizárólag Japánban. Nehéz elhinni, de azóta közel 300 (!) fajta Kit-Kat került forgalomba Japánban. Talán a legismertebb japán variáció a maccha-s (zöld teás), de például van szakés és azukis (édesbabos) is.

Ezek nagy része azonban csak egy-egy régióban vagy csak átmeneti ideig jelent meg. A történethez hozzátartozik az is, hogy sokkal könnyebb egy szupermarket polcain (jó elhelyezésű, szemmagasságban lévő polcain!) bent maradni egy termékkel, ha annak újabb variációi is megjelennek. A japánok nagyon gyorsan fel tudnak kapni egy terméket, kitör a láz, de aztán ez a láz a legtöbb esetben hamar elmúlik. Így nem is érdemes bizonyos termékvariációkat hosszabb ideig piacon tartani. Bizonyos ritkább variánsokat a külön erre a célra alapított Kit-Kat Chocolatory boltlánc üzleteiben lehet csak kapni 2015 óta.

Bár a szigetország külföldön nem a csokoládéiról híres, azt azért fontos megjegyezni, hogy az utóbbi években kiváló prémium csokoládékkal rukkoltak elő egyes - főleg kis vagy közepes méretű - japán vállalatok. Arról nem is beszélve, hogy a tömegáruk esetében is a hazai gyártók dominálnak, mint például a Meiji, amely egyben a Nestlé márkák egyik nagy helyi riválisa is.

Nem csoda, hogy a témával külön wikipedia oldal is foglalkozik, amely a témában mélyebben elmerülni szándékozók számára fontos olvasmány. Itt például azt olvashatjuk, hogy a Kit-Kat marketingjekor a hasonló hangzású ’kitto katsu’ (きっと勝つ) kifejezésre is építettek, ami azt jelenti, hogy ’biztosan nyersz’. Ennek az üzenetnek a fő célcsoportja a vizsgákra készülő diákok voltak. Külön érdekesség, hogy a Japán Posta történetében először műkődött együtt magáncéggel, ami további lendületet adott a Kit-Katnak.

A fotók forrásai (sorrendben) :

http://cinnamon4x.cafeblog.hu/2015/10/08/bizarr-csokoladek-japanbol-kiprobaltam/
http://nowiknow.com/japans-lucky-break/