Blog

Ópium, avagy álmok Ázsiáról a francia Riviérán

Tavaly nyáron beleszerettem Provence-ba és ahogy akkor beszámoltam róla, felfedeztem a japánok nyomait is a Riviérán: láttam a Grace Kelly emlékére épült monacói japánkertet, Saint Tropez-ban olvastam az ott partraszálló 17. századi japán diplomáciai misszióról, Marseille-ben a néhai francia miniszterelnök, Jacques Chirac Japán iránti rajongásáról és a francia-japán kapcsolatok történetéről, miközben a kabócazene Japánt idézte fel számomra Dél-Franciaországban. Az idén ismét Provence felfedezésével töltöttem a vakációt és további japános élményekre is szert tettem. Ellátogattam a Villa Ephrussi de Rotschild japánkertjébe a Nizza melletti Saint-Jean-Cap-Ferrat félszigeten, de nem csak a kert, hanem maga a villa, Béatrice de Rotschild (1864-1934) műtárgygyűjteménye és a táj szépsége is lenyűgöztek.

Villa Ephrussi de Rotschild  Forrás: https://en.wikipedia.org

tovább olvasom…

Japán jogsi magyar szemmel – 3. rész

Két éve már, hogy írtam két blogcikket a japán jogosítvány megszerzésének útvesztőiből (itt és itt olvashatják a korábbi cikkeimet). Azóta sok minden változott, többek között az is, hogy a Japánban vízummal rendelkező magyarok számára a magyar jogosítvány felmutatásával már egyszerűen kiváltható lett a japán jogosítvány, hála a helyi követségünk munkásságának, amit ezúton is köszönünk! (Turisták továbbra sem vezethetnek semmilyen Magyarországon kiállított nemzetközi jogosítvánnyal ☹, de már dolgozik ezen a témán is a követség!) A másik dolog, ami változott, hogy két év alatt le is járt az első japán jogosítványom.

Erről a jogosítvány lejárata előtt két hónappal értesítettek egy képeslap formájában. Ezen az áll, hogy a jogosítványt legkorábban a születésnapom előtt egy hónappal, legkésőbb pedig utána egy hónappal újíthatom meg. Ha elmulasztom a megújítását, és nem jelentem ennek okát (pl. külföldön tartózkodás, kórházi betegellátás stb.), akkor bizony a jogosítvány elévül, és nulláról kell kezdeni a helyi KRESZ-tanfolyammal…

A jogosítvány megújításról szóló képeslap

tovább olvasom…

Zazamushi – egy különleges japán csemege

A „slow food” mozgalom híveként ismertem meg azt az olasz alapítványt, mely a slow food népszerűsítésével küzd a biodiverzitás megőrzéséért (Slow Food Foundation for Biodiversity). Rajtuk keresztül találkoztam először a zazamushi-val (ザザムシ), az ehető kérész-lárvákkal, melyek fogyasztásáról – Japán esetében legalábbis – sosem hallottam korábban.

Mint megtudtam, a Japán Kereskedelmi és Mezőgazdasági Minisztérium száz évvel ezelőtti kimutatása szerint a szigetországban Nagano prefektúrában volt a legmagasabb az ehető rovarfajok száma. Nagano prefektúra Japán legnagyobb szigetének (Honshu) közepén helyezkedik el, s azon kevés prefektúrák egyike, amelyeknek nincs közvetlen tengerparti területük. Emiatt az itt élők a régi időkben nehezen jutottak ehető tengeri élőlényekhez. Friss vizű folyókból azonban sok található errefelé, így számukra a legfontosabb fehérjeforrást valaha a folyami halak, illetve az ehető rovarok jelentették. tovább olvasom…

Videojátékok Japánban – a kultúrsokk egy fajtája

Ha Japán és videojáték, úgy gondolom, hogy a legtöbb embernek itt Európában a Final Fantasy (Hironobu Sakaguchi) sorozat, a Metal Gear Solid (Hideo Kojima), vagy esetleg a Monster Hunter (Capcom) jut az eszébe, a „japán játék” kifejezés hallatán. Én bevallom, hogy én ezek közül egyikkel sem játszottam komolyabban, részben azért, mert ezek főleg konzolra íródtak, ami nekem soha nem volt.

Mint ahogy később megtudtam ez a konzol-központiság nem véletlen, hiszen a japánok többségében konzolon játszanak. Én erre azután jöttem rá, hogy először tartózkodtam hosszabb ideig Japánban. Amikor különböző japánokkal beszéltem arról, hogy én szoktam PC-n játszani, valahogy mindig meg-nem értésbe ütköztem.

Hiába mondtam, hogy én szoktam Star Craft-ozni, Counter Strike-ozni vagy akármilyen PC-s játékkal játszani, mindig csak értetlen tekinteteket kaptam cserébe. Úgy látszik, hogy ezek a játékok, amikről mi naivan azt gondoljuk, hogy úgy nagyjából azért mindenhol ismerik, szinte ismeretlenek Japánban. tovább olvasom…

Yosakoi – A generációkat összekötő táncfesztivál

Japán a múltat a jelennel összekötő ország, ahol a régi hagyományok egyedülállóan keverednek a modern irányzatokkal.

Ennek egyik legjobb példája a Yosakoi táncfesztivál, melyet minden évben hagyományosan nyáron rendeznek meg Kochi városában, Shikoku szigetén. Az évek során nagy népszerűségre tett szert, s ennek köszönhetően országszerte is elterjedt.

A yosakoi (よさこい) egy különleges japán táncforma, amelyben a japán tradicionális táncelemeket kombinálják modern zenével, így rendkívül energikus és látványos. A koreográfiákat gyakran nagyobb csoportokban adják elő. A fesztivál nem korlátozódik csak felnőtt résztvevőkre, általános-, alsó- és felső középiskolai tánccsapatok is lelkes tagjai a fesztiváloknak.

tovább olvasom…

Rekviem

Idén júliusban olvastam a hírt, hogy Yoshida Haruno elhunyt június 30-án. Még csak 55 éves volt.

Yoshida-san korábban az NTT Communication-nél, valamint a Motorola Japan-nél dolgozott, ezt követően pedig a British Telekom japán leányvállalatának ügyvezető igazgatói pozícióját töltötte be. A japán Keidanren (Japán legkiterjedtebb üzleti szövetsége, 1416 cég a tagja) első női vezetőségi tagjaként vált híressé. 2017-ben a Fortune Magazin által összeállított „Világ legjobb vezetői” toplistáján a 38. helyen szerepelt.

Forrás: https://www.mugendai-web.jp

tovább olvasom…

Táncolni végkimerülésig? – utcabál Japán módra

Tokióban az augusztus kemény megpróbáltatást jelent, hacsak nem légkondicionált lakásból, légkondicionált autóba száll az ember, hogy légkondicionált munkahelyére megérkezzen. (Ez a forgatókönyv amúgy is borzasztóan ritkán működik Tokióban, ahol jelentős cégek magas rangú vezetői is tömegközlekedést használnak.) A folyamatosan 35 fok körüli, s éjszakára is legfeljebb 26-28 fokra hűlő városban csak este szántuk rá magunkat, hogy mozgásigényünket a környéken tett sétával elégítsük ki. A jellemzően kétszintes családi házakkal beépített környéken, a keskeny utcákon sétálva ritmusos zene hangjait hallottuk meg. Miután különösebben meghatározott iránya, célja sétánknak a mozgáson túl nem volt, úgy döntöttünk, hogy megnézzük, honnan jönnek a hangok. Így találtunk rá egy vidáman, önfeledten táncoló, mulatozó sokaságra. A táncosoknak feltűnt a két külföldi (akkoriban még Tokióban sem volt túl gyakori látvány), s hamar be is hívtak bennünket a körtánc forgatagába. Bár valamivel komplikáltabb volt a dolog, mint a magyar bulik „vonatozása”, hamar ráéreztünk a ritmusra, s az esti laza sétából egy igencsak izzasztó „testedzés” kerekedett. tovább olvasom…

Ramune – A japán limonádé

A több mint 100 éves múltra tekintő különleges üvegben árusított citromos üdítőital, a ramune a nyári japán fesztiválok, “macuri”-k elengedhetetlen tartozéka.

Ramune a jellegzetes Codd-neck palackban

tovább olvasom…

Bűvész bár

Áprilisi tokiói utamon, legfontosabb üzleti partnerünk elvitt engem és ezen a japán utamon velem tartó nagylányomat egy bűvész bárba (magic bar), amely Tokió Sindzsuku nevű negyedének szórakoztatóipari részében található és egy 15 egységből álló lánc egyik tagja. A hely megközelítése furának tűnhet, de Tokióban felfelé terjeszkednek az épületek, így elég gyakori, hogy az adott szórakozóhelyhez lifttel jutunk fel. Sokszor olyan kicsiny liftbe kell betuszakolnunk magunkat mint Pesten a bérházakban. A liftből kilépve tág folyosó vagy gang nem fogad minket, hanem szinte egyenesen az adott szórakozóhely ajtajánál találjuk magunkat. De talán már olyan is volt, hogy a liftből kilépve már a szórakozó hely beengedő emberével néztem rögtön farkasszemet. Nos, hasonlóan történt ez, amikor este 9 óra magasságában egy elég kiadós vacsorát követően rövid tanakodás után vendéglátóm ejtette a leszbikus bár meglátogatása c. opciót, amelyet amúgy előtte öt perccel még ő javasolt. Mit mondjak, a bűvész bár ennél is különlegesebb attrakciónak bizonyult. tovább olvasom…