Blog

A “spenót”, amit le kell nyelni

Nem, most nem japán ételekről írok. A hórenszó japánul spenótot jelent ugyan, de mozaikszóként egészen más az értelme. A hókoku, renraku, szódan szavak első szótagjából képezte még 1982-ben az SMBC Friend Securities nevű japán pénzügyi cég vezetője Jamazaki Tomidzsi, aki a cégen belül bevezette ezt a gyakorlatot, ami azóta is a japán vállalatokon belüli kommunikáció alappillérét jelenti, különösen, ha valamilyen probléma merül fel a gyártás vagy az üzletmenet során.

A hókoku (報告) beszámolót jelent. Bármi gond merül fel, akkor az első ember, aki szembesül ezzel, írásos beszámolót kell, hogy írjon róla. A beszámolónak először a problémáról kell szólni, természetesen minél részletesebben. Ezek után a probléma okai és a lehetséges megoldási mód vagy módok következnek. Sok nyugati kultúrkörbe született ember, valamint első munkahelyén kezdő japán a rátermettségét azzal kívánja bizonyítani, hogy ilyen esetben a problémát megpróbálja saját maga elhárítani, minden különösebb ’felhajtás nélkül’. Ez azonban távol áll a japán megközelítéstől. A japánok szerint ilyenkor alapos feltáró munka kell, mert egy gyors tűzoltás sokszor nem fedi fel a probléma okát, így az a későbbiekben megismétlődhet vagy akár még súlyosabbá válhat.  tovább olvasom…

Kokeshi babáim története

Már első japáni utam során felfigyeltem a kokeshi babákra. Tokió Harajuku negyedében, a luxusáruházak és designer üzletek között megbújó Oriental Bazaar nevű régiség és ajándékboltban órákat töltöttem a hagyományos, fából készült gyerekjátékok tanulmányozásával. Ezek a picit az orosz Matrjoska babákra emlékeztető, de nem szétszedhető, egyszerű, kézzel festett kis figurák levettek a lábamról. Nincs két egyforma darab belőlük, más a tekintetük, a szájuk íve, a ruhájuk mintája. A nőalakok szende pillantásukkal és fehér arcbőrükkel a japán nőideál megtestesítői. A szamuráj figurák arca szigorú, katana elnevezésű hagyományos kardjuk bal oldalt kandikál ki a kimonójuk ujja alól. Kezek és lábak nélkül is nagyon vagányul néznek ki. Közülük került ki könyveink őre és polcunk dísze is.

tovább olvasom…

Tokió titkos arca

Kevesen tudják, hogy Tokiónak nem csak a felhőkarcolók között a tárgyalásokra siető komor üzletemberekkel teli vidékei vannak. Őszinte leszek: mi is csak nem olyan rég tudtuk meg kolléganőmtől. Javaslatára látogattuk meg Tokió prefektúra nyugati csücskét, a természeti szépségekben bővelkedő Okutama régiót.

Okutama elhelyezkedése

tovább olvasom…

Hacsikó és az akita kutyák

Amikor Tokióban éltem, gyakran beszéltem meg találkozót a barátaimmal a Hacsikónál, lényegében a Shibuya állomásnál lévő kutyaszobornál. Hacsikó olyan közkedvelt találkozási pont, mint a Nyugati pályaudvarnál az óra. Mivel azonban Tokió lakossága lényegesen meghaladja Budapestét, megtalálni valakit a Hacsikó körül gyakran embert próbáló feladat. Mi mégis rendszeresen búcsúztunk úgy, hogy „legközelebb a Hacsikónál”.

tovább olvasom…

Habu Szaké – Kígyópálinka csak a legbátrabbaknak!

Okinawa mindig is kicsit kilógott Japánon belül. Évszázadokon keresztül különálló ország volt, saját kultúrával és nyelvvel, ami merőben különbözött Japánétól. Manapság sem éppen könnyen érthető az okinawai japán nyelvjárás.

A sziget a 19. században lett hivatalosan Japán egyik prefektúrája, majd a második világháború után rövid ideg amerikai fennhatóság alá került. Végül az USA 1972-ben adta vissza a japán államnak. tovább olvasom…

Hogyan tárgyaljunk a japánokkal?

Nemrég kaptam egy felkérést, hogy egy nemzetközi tárgyalástechnikákat elemző dolgozathoz és prezentációhoz válaszoljak pár Japánnal és a japánokkal kapcsolatos kérdésre. Mivel az információ mások számára is hasznos lehet, a kérdező hozzájárulásával közreadom az interjú szövegét:

Beszéljen néhány szóban magáról, milyen nemzetközi tapasztalatai vannak, azzal kapcsolatos munkájáról!

Tanácsadóként kelet-ázsiai, főként japán, valamint közép- és kelet-európai cégek közti üzleti kapcsolatok létrehozásával, támogatásával foglalkozom. Főbb feladataim: napi szintű stratégiai tanácsadás, piackutatás, interkulturális tréningek szervezése és tartása cégvezetőknek a japán partnereikkel való hatékonyabb kommunikáció és együttműködés érdekében, cégünk marketing és kommunikációs ügyeinek menedzselése.

Mi jut eszébe először akkor, ha a japán kultúrát említjük?

A precizitás, a robotok és a rizs.

Melyik irodalmi mű, zene stb. mutatja be legjobban a japán kultúra sajátosságait?

Könyvek:

  • Ferber Katalin: A felkelő nap árnyéka
  • Ryu Murakami: Coinlocker babies
  • Shusaku Endo: Némaság

tovább olvasom…

Mi fán terem a pocket Wi-Fi?

Többször fordult elő, hogy az esti vacsoránál japánok elővettek egy fekete kis dobozt, megnyomtak rajta pár gombot majd el is tették. Az első pár alkalommal nem kérdeztem rá. Többedik alkalommal, kérdeztem csak rá, hogy ez mi. Annyit mondtak, hogy Wi-Fi. Meglepett, de nem is foglalkoztam vele, megválaszoltnak tekintettem a kérdést. Legközelebb Japánban találkoztam ezzel újra.

Japánban a szállásomon be volt kötve egy hiper-szuper gyors kábelnet (300+mb/sec). Ez 10x gyorsabb volt, mint az itthoni. Japánban a mobiltelefonok „SIM kártya mentesek”. Két csoportra lehet osztani őket. Vannak a „buta telefonok” és az iPhone-ok. (A buta telefonok a kinyitható színes, saját idejükben „menő” mobiltelefonok.) Az idősebb generáció használja a „buta” telefont, ma már mindenki iPhone-t használ. A kinti árszínvonalhoz viszonyítva olcsón hozzá lehet jutni. Hazahozva nem kompatibilis az itthoni telefon szolgáltatókkal, nem lehet használni. Japánban sok a külföldi turista, főképp miattuk lehet SIM kártyákat és DATA SIM-eket venni, bérelni. tovább olvasom…

Húsevő japánok?

Mivel cégünk japáni exportjának tekintélyes hányadát magyar húsok adják, természetesen figyeljük a húsok japán piaci forgalmát. Japán összességében a világ egyik legnagyobb élelmiszer-importőre (a 125 milliós, magas vásárlóerővel rendelkező lakosság élelmiszer-szükségletének alig harmadát állítja elő Japán, a többit importból kell fedezni), de ugyanez igaz a húsok, hústermékek piacára is. Magunk is ritkán gondolunk azonban arra: nem mindig volt így.

Természetesen a japánok is – mint gyakorlatilag minden más nép – vadászó, halászó, gyűjtögető életmódot élő ősöktől származik. Az ősi japán vallás, a sintó sem fogalmazott meg tilalmat a húsfogyasztással kapcsolatban. A korai japán krónika, a Nihon Soki, vagy a Manjósú című 8. századi versgyűjtemény is beszámol császári vadászatokról, a vadhús fogyasztásáról, de például sertés-tenyésztésről is. A buddhizmus átvételével, a lélekvándorlás gondolatának elterjedésével azonban egyre nehezebben volt elfogadható a potenciálisan egy-egy emberi lélek újjászületése hordozójának számító állatok megölése. Az első tilalom, Tenmu császár 675 áprilisában kiadott rendelete még csak áprilistól szeptemberig tiltotta meg az állati (marha, ló, kutya, majom, csirke) hús fogyasztását. A tilalom nem járt teljes sikerrel, amire utal, hogy a vétkezőknek némi vezeklés után megbocsátottak, s a vezeklés mértékét a “bűn” arányában pontosan szabályozták. A szezonális tilalom azonban fokozatosan az egész évre hatályossá vált.

A Tokugavák közül az 5. sógun, 1687-ben újra érvényesítette, sőt tovább szigorította a régi tilalmakat. S hosszú időn keresztül csak a vadhús fogyasztása mentesült ez alól. S bár a több, mint két évszázadon át a világtól elzárkózó Japán a 19. század közepén megnyitotta kikötőit az amerikaiak, majd az európai hatalmak előtt, s a gyors modernizáció útjára lépett, az utánozandó nyugati szokások közül a húsfogyasztás ütközött talán leginkább a mélyen beivódott japán gondolkodásba. Így aztán ugyan Meidzsi császár a modernizáció jegyében 1872-ben publikusan húst fogyasztott, hogy ezzel bátorítsa a japánokat az egészséget szolgáló (s nem mellesleg az amúgy elég csenevész japán katonák fizikumát is erősítő) húsfogyasztásra, a szokás nehezen vert gyökeret. Egy újabb történelmi fordulat, a második világháborús vereség és az amerikai megszállás sokat lendített ugyan a húsfogyasztáson, de még 1980-ban is csak 5,1 kg marhahúst fogyasztott egy átlag japán egy évben. Ez természetesen azt is jelentette, hogy számos japán egész éven át egyáltalán nem fogyasztott marhahúst. S alig-alig került az asztalra más hús sem, kivéve természetesen a halakat, amelyek egészen a közelmúltig a japán élelmiszer-fogyasztáson belül a fehérje fő forrását jelentették. (2010-ben haladta meg először a különböző melegvérű állatok húsának fogyasztása a halakét!)

Ma már sertéshúsból fogyasztanak a japánok a legtöbbet: 1960 óta 833%-kal növekedett az egy főre jutó átlagfogyasztás. S bár a japán kormány a belföldi sertéstenyésztők pozícióit vámjellegű akadályokkal igyekszik korlátozni, a japán import így is a világ sertéshús-kereskedelmének 20%-át adja, 1,3 millió tonna sertéshúst importál a szigetország. S örömmel állapíthatjuk meg, hogy a sertéshús importban egyre jelentősebb szerep jut a magyar termékeknek, s Japán ma a magyar sertéshús legnagyobb exportpiaca. Sajnos a feldolgozott termékeink nem igazán találkoznak a japán ízléssel, igényekkel, exportunk egyelőre marginális ezekből a termékekből.

A feldolgozatlan sertéshúshoz hasonlóan markáns szerepe van a japán fogyasztásban a magyar kacsahúsnak, valamint a legújabb keletű divatnak számító libamájnak, kacsamájnak.

Az évekig domináns brazil broiler-csirke exportot egy súlyos élelmiszer-biztonsági botrány alapjaiban rendítette meg, ami jó alkalmat jelent a magyar csirkék visszatérésére a japán piacra. (A múlt század 70-es-80-as éveiben a magyar csirkének jó pozíciói voltak, de később az árverseny, meg az ún. bébi-csirke hazai feldolgozásának megszűnése miatt, kiszorultunk a japán piacról.)

Büszkék vagyunk arra, hogy a japán nyúlhús fogyasztás 14-16%-át a cégünk közreműködésével a japán piacra jutó nyúlhús adja, de azért tisztában kell lennie az olvasónak azzal, hogy Japánban a nyúlhús fogyasztása olyasmi, mintha nálunk próbálná a kutyahús fogyasztásának koreai szokását elterjeszteni… Csak magasabb kategóriájú francia éttermek, ahol nyúlgerincet vagy nyúlcombot kínálnak a különlegességeket kereső vendégnek. Lényegében ugyanilyen kategóriába tartozik a bárányhús is.

Nincsen idegenkedés a libákat illetően. A libamáj fogyasztás – leszámítva a 2016-17-es szezont, amikor gyakorlatilag minden forrás ország tilalmi listára került a madárinfluenza járvány miatt – folyamatosan nő, s hazánké a legnagyobb részesedés ebből a piacból. Ugyanakkor a libahús jó ízéről mindeddig nem sikerült meggyőznünk a japánokat: a fogyasztás erősen közelít a nullához. Mi ezt a jövő egyik izgalmas kihívásának tekintjük.

 

Képek forrásai: japantimes.co.jp, http://blog.nirvanadhamma.com, https://dailynewshungary.com

 

A drive recorder mindig igazat mond

Kb. 5 éve, amikor Japánba utaztam, meglátogattam nagybátyámat Kóbéban. Nagyon kedves volt, kocsival jött elém az állomásra.

Beszállva az autóba láttam, hogy a vezető oldal fölött egy furcsa kütyü van.

Megkérdeztem őt, hogy mi az, mire ő azt válaszolta, hogy egy drive recorder.

Mikor rákérdeztem, mi a funkciója, elmagyarázta, hogy azért kell, mert ha véletlenül balesetet szenvedne, akkor ez a készülék rögzít minden pillanatot. (Videó- és hangfelvételt is készít!)

Az is kiderült, ezt a csodacuccot nem csak menet közben lehet bekapcsolni, hanem akkor is, amikor nem vezet az ember, pl. parkolás közben.

Így még ha senki sem ül bent, akkor is mindent tud rögzíteni, így mindig tudjuk, mi történik az autóval.

Akkor úgy véltem, felesleges ez a cucc, semmi haszna nincsen, főleg Japánban nem.

Nagyot tévedtem. tovább olvasom…

’Biztosan nyersz!’

Japánról sokan úgy gondolkodnak, mint egy homogén országról. Végül is a lakosság közel 100 százaléka japán, az üzletemberek és hivatalnokok ugyanolyan unalmas öltönyben kelnek útra nap, mint nap. Amikor japánokkal van dolgunk az üzleti életben vagy a hétköznapokban, akkor is hasonló élményeink vannak. Valójában Japán egy nagyon sokszínű ország, különösen földrajzi szempontból, ami azzal is jár, hogy az egyes régiók lakói fontosnak tartják saját hagyományaikat, és szívesen különböztetik meg magukat Japán más részein élő társaiktól.

Talán erre a fajta sokszínűségre is rájátszott a Nestlé, amikor 2000-ben úgy döntött, hogy egyik ismert édességének, a Kit-Katnak különböző verzióit gyártja le és dobja piacra, de kizárólag Japánban. Nehéz elhinni, de azóta közel 300 (!) fajta Kit-Kat került forgalomba Japánban. Talán a legismertebb japán variáció a maccha-s (zöld teás), de például van szakés és azukis (édesbabos) is.

tovább olvasom…