Blog

Akita kutyák a katalán tengerparton

Ahogy közeledtünk Barcelona felé, felidéztem azt a réges-régi nyarat, amikor az iskolatársaim és kedvenc kémiatanárnőnk társaságában fedeztem fel a katalán riviérát és Whigfield „Saturday night” című dance-elektronikus slágerére csapattuk a helyi diszkóban. Újra el akartam látogatni Gaudi immár több mint száz éve épülő templomához, sétálni a Ramblas sugárúton, feküdni a strandon, nézni a pálmafákat és csodálni a tengert. Az emlékek felfrissítése mellett célom volt, hogy jobban megismerjem a helyi történelmet, az építészetet és a gasztronómiát. A La Boqueria piacra és a tapasokra voltam leginkább kíváncsi, hogy hátha ihletet tudok meríteni és fejleszteni a konyhaművészetemet. (A japán konyha iránti rajongásomról már írtam itt>>.) Esős napok után napfényre, a katalán életörömre és a mediterrán lazaságra vágytam. Az előttünk ülő 4-5 éves forma kisfiú üdvrivalgásban tört ki, amikor vonatunk befutott a Barcelona Sants pályaudvarra.

Az első meglepetés akkor ért, amikor a szállásunk felé tartva a gótikus negyed szélén, közel a Liceu operaházhoz és egy hatalmas Miró mozaikhoz a Ramblas közepén, egy ház sarkán felfedeztünk egy sárkányt. Távol-keleti stílusú lámpást tartott mellső karmai között és hátsó lába egy nagy legyezőt szorított. Körülötte a homlokzaton számtalan esernyő és keleti mintás legyező domborműve volt látható. Feljebb, a tető alatt egyiptomi motívumok futottak körbe. A földszint és az első emelet közötti falat pedig legyezőmintás, színes ólomüveg ablakok és az ukiyo-e fametszetekről ismerős japán alakok képei díszítették! A szállodánk e különös épület mögött helyezkedett el, így hát minden reggel japán “ismerőseim” köszöntöttek amint kiléptünk a kapun.

tovább olvasom…

A japán egészségügy magyar szemmel

Eddigi cikkeimben szó esett már a Japánban tapasztalható galapagoszi bankrendszerről, az albérletkeresésről és a japán jogosítványszerzés különböző buktatóiról. A mai írásommal folytatnám a japán furcsaságok bemutatását. Most a japán egészségügyet veszem górcső alá. Sajnos az utóbbi időben családommal túl sok tapasztalatot szereztünk a japán egészségügy területén, ez ihlette ezt a cikkemet.

Először is kezdjük a vicces kulturális különbségeknél, vagyis a különböző orvosi székeknél. Fogorvosi széket talán már mindenki látott. Nos, Japánban még a fogorvosi szék is más, mint Európában. Formáját tekintve nem nagyban tér el, de mozgástere lényegesen nagyobb. Vagyis ha beleülünk, először vagy egy 50 cm-t felemelkedik, és utána kb. vízszintesbe vagy még az alá fektetik a pácienst. Elsőre megijedtem, hogy mit akar velem művelni a fogorvosom, de megnyugtatott, hogy egy kontroll esetén is rendesen vízszintesbe fektetik az embert 🙂

A másik ilyen vicces tapasztalat a nőgyógyászati vizsgálószék. A nők többsége ismerheti odahaza azt a kellemetlen élményt, amikor egy rákszűrővizsgálat során mindent feltárva fel kell feküdni a székbe szemtől szemben a (többnyire másik nemhez tartozó) orvossal. Nos, hölgyeim, erre van egy kevésbé zavarba ejtő megoldás, mégpedig Japánban. tovább olvasom…

Az esős évszak bája

Idén Kapolcson ismét elkapott minket néhány heves zivatar, bár egyelőre (még csak a fesztivál közepénél tartunk) nem úsztunk annyit a vízben, mint tavaly nyáron, amikor szinte végig esett és többször csavarni lehetett a vizet a hálózsákunkból. A nagy esőket szerencsére most mindig szikrázó napsütés követte, a magas páratartalom miatt pedig még melegebbnek éreztük a levegőt.

Erről eszembe jutottak a Japánban töltött nyarak, amikor a végeláthatatlannak tűnő (valójában körülbelül 2 hónapos, május végétől július közepe/végéig tartó) esős évszaknak, a tsuyunak kellett megtalálni a szépségét. Amikor nincs hideg (sajnos egészen hideg esős szezont is megéltem kint), akkor számomra az esős évszaknak mindig volt valami bája. Ezt szeretném most megosztani.

Az esős időszaknak már a neve is kedves: Tsuyu ( 梅雨, つゆ) szilva eső, mert ilyenkor érik a szilva. Ez a szilva nem az az édes fajta, amit mi megszoktunk, ezt nem fogyasztják nyersen, mert éretten is kemény és savas. Viszont annál finomabb belőle a szilvalikőr 梅酒 (うめしゅ、umeshu), amit imádok és ebből készül sokak kedvence, az umeboshi 梅干 (うめぼし), aminek viszont nem vagyok túl nagy rajongója.

tovább olvasom…

Új módszer, új remény

Eredeti tervem az volt, hogy múltkori blogcikkemet, a Hazatérést fogom folytatni, viszont a napokban olvastam egy hírt, amit fontosabbnak gondoltam megosztani most Önökkel.

Kolléganőm múlt heti cikkében egy olyan híres, fiatalon elhunyt színésznőről írt, akit a mellrák vitt el. Ez a betegség sajnos személyesen is érint, idén vesztettem el egy nagyon szeretett családtagot a mellrák szövődményének következtében. Azóta ez a téma különösen fontos lett számomra, azon belül is a megelőzés és az időben felismerés.

Én rendszeresen járok évente ultrahangos szűrésre (fiatalon még ezt ajánlják, csak indokolt esetben szoktak külön mammográfiát kérni 40 év alatt), fájdalommentes, s ezzel sugárzást se kap a mell. Viszont bevallom, a későbbiekben nagyon ódzkodom a mammográfiás vizsgálattól. Idősebb rokonoktól, anyukámtól, meg persze tavaly nagymamámtól is hallottam a különböző élményeket, hogy mennyire összepréselik a nők mellét a vizsgálatok alatt, és nagyon fájdalmas szokott lenni. Gondolom, ezért is sok nő inkább halogatja, nem megy el időben, csak akkor, ha már tényleg komoly a baj. Felmerült bennem a gondolat, hogy most, a 21. században, mikor már képesek vagyunk a Plútóra szatelliteket küldeni és éles, HD felvételeket készíteni felszínéről, akkor az orvostudomány miért nem tud a nőknek kevésbé „barbarisztikus” vizsgálatokat kifejleszteni a mell vizsgálatára, hogy ne féljenek elmenni a szűrővizsgálatokra, s ezáltal több életet is meg lehessen időben menteni.

tovább olvasom…

Bijin hakumei – A japán szépségek korán halnak

Van egy híres japán közmondás. Bijin hakumei (美人薄命).

Ennek szó szerinti fordítása: “Szép emberek vékony élete.” Magyarul: A szépek korán halnak.

Valahányszor ezt hallottam, mindig Natsume Masako japán színésznőre gondoltam. Natsume-san 1985-ben halt meg leukémiában. Csak 27 éves volt.

A fő sorozata és filmje a Nyugati utazás(西遊記)című tv sorozat, amelyben Hszüan-cang(三蔵法師)-ként szerepelt és a Setouchi fiúk Baseball csapat (瀬戸内少年野球団).

Natsume Masako különlegesen szép volt. A halála óta 32 év telt el, de ha szerencsénk van, poszterét még ma is lehet látni vidéki kis éttermekben. Máig nagyon népszerű, felejthetetlen színésznő.

Forrás: http://baike.sogou.com

tovább olvasom…

Laqua, ha mondom, segít a gondon!

Legutóbbi rövid tokiói üzleti utamba beiktattam a Spa LaQua nevű fürdőhely meglátogatását. Pestiesen szólva: nem semmi egy hely!

A Spa LaQua  (helyi kiejtéssel: Szupa Rakúa) a Tokyo Dome sportaréna közelében van, a Tokyo Dome City részét képezi, ahol egy kisebb vidámpark is működik, óriáskerékkel és hullámvasúttal. Akik már jártak Tokióban, azok számára a Korakuen park ismerős lehet, nos onnan nem messze található. Tokió központjától 10-15 perc csak metróval. Este jártam arra:

A Spa LaQua két emeletet foglal el a modern épületből. A hatodik emeleten találhatóak a meleg és forróvizes medencék, valamint egy 100 fokos szauna, illetve egy 50-70 fokos szauna, és persze az elmaradhatatlan ülő zuhanyzós rész felszerelve mindennel, ami a tisztálkodáshoz kell. tovább olvasom…

Túrázni jóóóó!

Hokkaido kb. Magyarországnyi területén 6 nemzeti park van, mindegyik a vulkanikus eredetű hegységek és a köztük megcsillanó tavak szépségéről híres. A fenyőkkel és lombhullató fákkal vegyesen borított vegetáció az év minden szakában vonzza a turistákat, s egyre több külföldi keresi fel télen a porhóval borított sípályákat, nyáron az erdőket, egész évben a hőforrásokat. A nyári szezon legelején kirándultunk a Daisetsuzan Nemzeti Parkban, amely a legnagyobb Japánban, és itt található az északi sziget legmagasabb, 2290 m magas csúcsa, az Asahidake.

A hegyre egy kötélpálya visz fel kb. 1400 m magasságig, onnan turista ösvényeken lehet barangolni, hegyet mászni. Először is a turista-információs központba látogattunk, hogy tájékozódjunk.

tovább olvasom…

Umami! avagy megtudtam, hogy miért szeretem annyira a paradicsomot…

Sokáig értetlenül álltam a rejtély előtt, hogy miért szeretem annyira a paradicsomot. Az, hogy a paradicsom valójában nem zöldség, hanem gyümölcs, még nem feltétlenül tekinthető kielégítő magyarázatnak. És ugye ízlés dolga, hogy a zöldségek vagy a gyümölcsök a finomabbak. Ráadásul – mint a mondás is tartja – almát és körtét nehéz összehasonlítani.

Aztán hallottam az umamiról, az ötödik ízről – az édes, savanyú, keserű, sós mellett. Az umami japán szó, elsődleges jelentése, hogy „az ötödik íz”. Az umami-nak egyébként van olyan jelentése is, hogy „jó íz”, „képesség”, „profit”. Japánul így írják: 旨味 Az első írásjegy melléknévi formája 旨い = umai, ami azt jelenti, hogy finom. De attól függően, hogy milyen más írásjeggyel írják le, jelentheti azt is, hogy ügyes, okos, bölcs, ígéretes, profitábilis, kitűnő, sikeres. A 味 = mi magyarul azt jelenti, hogy íz.

A zamat.blog.hu ismertetése szerint több mint száz éve, a japán Kikunae Ikeda vegyész professzor a kombu nevű tengeri algából nyerte ki az umami ízt adó glutaminsavat, amely a fehérjék legfontosabb alkotóeleme az aminosavak családján belül. Japánon kívül nem nagyon hitték el neki, hogy ez önálló íz, azonban az 1980-as évektől a gasztronómiai berkekben már elfogadták mint ötödik ízt. A Miami egyetem 1996-os kutatási eredménye szerint az umami ízre specializálódott receptorokat találtak a nyelven, és a glutaminsavak érzékelése segíti a túlélést. Igaz, a világ népességének 5 %-a nem érzékeny az umamira. Az alábbi ábrán az látható, hogy nyelvünk melyik részén érzékeljük az umami ízt.

tovább olvasom…

Japán egyik legszebb tája és legnagyobb tragédiája: Hiroshima

Japáni élményeim közül talán a hiroshimai kirándulásom volt rám a legnagyobb hatással. Már itthon elterveztem, hogyan fogom két hivatalos elfoglaltság közé beilleszteni a villámlátogatást az első atombombatámadásról elhíresült városba. Látni akartam milyen az élet ott, 70 évvel 1945. augusztus 6. után és megnézni a Genbaku-dómot, az egyetlen épületet, amit a pont felette felrobbanó Little Boy nem tudott teljesen romba dönteni. Emellett kíváncsi voltam még a Hiroshima-öbölben található Miyajima szigetének természeti szépségeire és shinto szentélyének híres úszó kapujára. Meg akartam kóstolni az okonomiyaki, a japán zöldség-pizza hiroshimai verzióját és ki akartam próbálni, hogy milyen egy hagyományos japán fogadóban, ryokan-ban megszállni.

Szombat hajnalban indultam Tokióból és a shinkansen szuperexpresszel, egy átszállással, körülbelül 5 óra alatt tettem meg a 900 km-es távolságot a Honshu – a legnagyobb japán sziget – nyugati részén található Hiroshimába. De az idő gyorsan elrepült, mert a kb. félúttól mellettem ülő vidéki japán kisnyugdíjas, aki nem nagyon járt külföldön és fehér emberrel se igen volt korábban dolga az életben, mindent tudni akart rólam és Magyarországról. tovább olvasom…

A legnépszerűbb fürdők top 6

Ha valaki Japánba utazik és szeretne belekóstolni a japán kultúra főbb elemeibe, akkor a fürdőzést nem hagyhatja ki. Ehhez nyújthat segítséget a jelen legek listája és rövid leírása, illetve az előző bejegyzésem az alapokról és illendőségekről. Azt, hogy a japán fürdőkultúra hogyan tér el az itthonitól szokásrendszerében, azt már az előző bejegyzésemben kifejtettem. Most konkrét fürdőket hozok, amik valami miatt kiemelkednek a japán fürdők sokaságából. Ebben a Rakuten Travel besorolására támaszkodnék, mert nem volt szerencsém minden japán fürdőt bejárni és saját listám elkészíteni 😉 (de megemlítem azt is, ha személyes tapasztalatokkal rendelkezem adott fürdőről).

Az összes (kb. 3000) japán onsen gyöngyszemeit emeltem ki alább, de ez nem jelenti, hogy nem találhatunk más szempontból szívünkhöz közelállót Japán valamely eldugott vidékén, sőt! Szóval, ha valakinek vannak ilyen ambíciói, hajrá a felkutatásukra és várom a híreket a kedvencekről!

Az alábbi egy japán népszerűségi lista 2016-ból:

1. Atami (Shizuoka megye)

Azon túl, hogy Japán egyik népszerű tengerparti nyaralóvárosa, egy nagy gyógyfürdő is található itt, ami Tokugawa Ieyasu hőn szeretett fürdője volt (már a 16-17. században). Híres még a rendszeres, tengerparton megrendezett tűzijáték fesztiváljairól (egy ilyenen nekem is sikerült egyszer ott lennem és mondhatom egy másik „must-see” a japán programok sorában). Egyébként pedig 50 perc Tokiótól shinkansen-nel. Ami japán viszonylatban nem távolság 😉

tovább olvasom…