Blog

Umami! avagy megtudtam, hogy miért szeretem annyira a paradicsomot…

Sokáig értetlenül álltam a rejtély előtt, hogy miért szeretem annyira a paradicsomot. Az, hogy a paradicsom valójában nem zöldség, hanem gyümölcs, még nem feltétlenül tekinthető kielégítő magyarázatnak. És ugye ízlés dolga, hogy a zöldségek vagy a gyümölcsök a finomabbak. Ráadásul – mint a mondás is tartja – almát és körtét nehéz összehasonlítani.

Aztán hallottam az umamiról, az ötödik ízről – az édes, savanyú, keserű, sós mellett. Az umami japán szó, elsődleges jelentése, hogy „az ötödik íz”. Az umami-nak egyébként van olyan jelentése is, hogy „jó íz”, „képesség”, „profit”. Japánul így írják: 旨味 Az első írásjegy melléknévi formája 旨い = umai, ami azt jelenti, hogy finom. De attól függően, hogy milyen más írásjeggyel írják le, jelentheti azt is, hogy ügyes, okos, bölcs, ígéretes, profitábilis, kitűnő, sikeres. A 味 = mi magyarul azt jelenti, hogy íz.

A zamat.blog.hu ismertetése szerint több mint száz éve, a japán Kikunae Ikeda vegyész professzor a kombu nevű tengeri algából nyerte ki az umami ízt adó glutaminsavat, amely a fehérjék legfontosabb alkotóeleme az aminosavak családján belül. Japánon kívül nem nagyon hitték el neki, hogy ez önálló íz, azonban az 1980-as évektől a gasztronómiai berkekben már elfogadták mint ötödik ízt. A Miami egyetem 1996-os kutatási eredménye szerint az umami ízre specializálódott receptorokat találtak a nyelven, és a glutaminsavak érzékelése segíti a túlélést. Igaz, a világ népességének 5 %-a nem érzékeny az umamira. Az alábbi ábrán az látható, hogy nyelvünk melyik részén érzékeljük az umami ízt.

tovább olvasom…

Japán egyik legszebb tája és legnagyobb tragédiája: Hiroshima

Japáni élményeim közül talán a hiroshimai kirándulásom volt rám a legnagyobb hatással. Már itthon elterveztem, hogyan fogom két hivatalos elfoglaltság közé beilleszteni a villámlátogatást az első atombombatámadásról elhíresült városba. Látni akartam milyen az élet ott, 70 évvel 1945. augusztus 6. után és megnézni a Genbaku-dómot, az egyetlen épületet, amit a pont felette felrobbanó Little Boy nem tudott teljesen romba dönteni. Emellett kíváncsi voltam még a Hiroshima-öbölben található Miyajima szigetének természeti szépségeire és shinto szentélyének híres úszó kapujára. Meg akartam kóstolni az okonomiyaki, a japán zöldség-pizza hiroshimai verzióját és ki akartam próbálni, hogy milyen egy hagyományos japán fogadóban, ryokan-ban megszállni.

Szombat hajnalban indultam Tokióból és a shinkansen szuperexpresszel, egy átszállással, körülbelül 5 óra alatt tettem meg a 900 km-es távolságot a Honshu – a legnagyobb japán sziget – nyugati részén található Hiroshimába. De az idő gyorsan elrepült, mert a kb. félúttól mellettem ülő vidéki japán kisnyugdíjas, aki nem nagyon járt külföldön és fehér emberrel se igen volt korábban dolga az életben, mindent tudni akart rólam és Magyarországról. tovább olvasom…

A legnépszerűbb fürdők top 6

Ha valaki Japánba utazik és szeretne belekóstolni a japán kultúra főbb elemeibe, akkor a fürdőzést nem hagyhatja ki. Ehhez nyújthat segítséget a jelen legek listája és rövid leírása, illetve az előző bejegyzésem az alapokról és illendőségekről. Azt, hogy a japán fürdőkultúra hogyan tér el az itthonitól szokásrendszerében, azt már az előző bejegyzésemben kifejtettem. Most konkrét fürdőket hozok, amik valami miatt kiemelkednek a japán fürdők sokaságából. Ebben a Rakuten Travel besorolására támaszkodnék, mert nem volt szerencsém minden japán fürdőt bejárni és saját listám elkészíteni 😉 (de megemlítem azt is, ha személyes tapasztalatokkal rendelkezem adott fürdőről).

Az összes (kb. 3000) japán onsen gyöngyszemeit emeltem ki alább, de ez nem jelenti, hogy nem találhatunk más szempontból szívünkhöz közelállót Japán valamely eldugott vidékén, sőt! Szóval, ha valakinek vannak ilyen ambíciói, hajrá a felkutatásukra és várom a híreket a kedvencekről!

Az alábbi egy japán népszerűségi lista 2016-ból:

1. Atami (Shizuoka megye)

Azon túl, hogy Japán egyik népszerű tengerparti nyaralóvárosa, egy nagy gyógyfürdő is található itt, ami Tokugawa Ieyasu hőn szeretett fürdője volt (már a 16-17. században). Híres még a rendszeres, tengerparton megrendezett tűzijáték fesztiváljairól (egy ilyenen nekem is sikerült egyszer ott lennem és mondhatom egy másik „must-see” a japán programok sorában). Egyébként pedig 50 perc Tokiótól shinkansen-nel. Ami japán viszonylatban nem távolság 😉

tovább olvasom…

Állati sorsok

Nemrég egy nagyon hasznos termékkel ismerkedtem meg. 12 éve kutyagazdi vagyok, s nehezen álltam ellen, amikor 3 hónaposan, barna pisze orrát bedugta a teraszajtón Mojito. Ekkor az a gyönge pillanat végleg eldöntötte, a nappali szobánkon vele osztoznunk. A társasága kiváló, de bizony a hulló szőre…! Egy kutyaszőr-gyűjtő eszközt mutatott be nekem egy ismerősöm, ami könnyen és gyorsan szedi le a textíliáról, szőnyegről, bútorról a láthatatlan szőrszálakat is. Kíváncsi lettem, vajon Japánban lenne-e keletje egy ilyen terméknek.

Ismert, hogy a japán lakásokba csak papucsban lehet belépni, de a szigorú higiéniai szabályok sok családban nem vonatkoznak a házi kedvencekre. Többnyire nem házőrző, kerti kutyák alkotják a közel 20 milliós kutya-macska populációt, hanem egyre inkább a családtag szerepét töltik be. Ennek megfelelően a gondoskodásukra mind több termék, szolgáltatás vehető igénybe. Ha nem is kutyapapucsra, sok másra rengeteg pénzt költenek a gazdik. Az biztos, hogy a kisállatok tartásához kapcsolódó japán piac óriási, az USA és Brazília után a harmadik legnagyobb állateledel importőr.

A trendi ruhákba öltöztetett cica és kutyus már senkit sem lep meg, igaz itthon sem. Különféle jelmezekbe bújtatják őket, így biztos megélhetést nyújt a divattervezőknek a 9,9 miliós kutyus és 9,8 milliós cicás gazdi ízlésének kielégítése.

tovább olvasom…

(Cseresznye)virágok az esőben

Hosszú évek teltek el azóta, hogy utoljára Japánban élvezhettem a cseresznyevirágzást. Az idei tavaszi utam sem tudatos választás volt: az üzleti feladat megkövetelte, hogy április elején Japánba utazzak.

Érkezésem után két nappal jelentették be hivatalosan: teljesen kinyílt a cseresznye (szakura) virága a tokiói Ueno Parkban. Japánban – ahol persze sok minden másnak is „megadják a módját” – a  cseresznyevirágzást is komoly szervezés veszi körül. A meteorológiai jelentéseknek már március elejétől szerves része a „szakura front” előrehaladása. Ez a délnyugatról északkeleti irányban hosszan elnyúló japán szigetvilágban egy többhetes folyamat, még ha Okinavát figyelmen kívül is hagyjuk. Március elejétől május közepéig Japánnak mindig más tájain lehet a cseresznye-virágzását élvezni. A többfajta cseresznye természetesen eltérő időpontban virágzik: a Japán szigetek döntő részén a „szomejosino” fajta virágzása az, ami meghatározó, s amire a „szakura front” megfigyelését építik. (Hokkaido szigetén a „jamazakura” vagy a „csisima-szakura”, Okinaván a „kanhizakura” fajta a megfigyelés tárgya.)

Természetesen a megfigyelés tudományos: először, amikor a megfigyelt fán legalább 5-6 virág szirmot bont, akkor a „kinyílt” jelzést adják, majd a virágok 80%-ának nyílása jelenti a „teljesen kinyílt” jelzés teljesítésének feltételét. Tokióban és környékén jellemzően 8 nap telik el a két jelzés kiadása között. tovább olvasom…

Pálcika-etikett

Tavasszal kezdődik nálunk a salátaszezon, és ilyenkor napi szinten használatba vesszük az evőpálcikákat. Hogy a salátát kényelmesebb pálcikával (箸, hashi) enni mint villával, erre már több évtizede rájöttem, aztán tokiói életem során tovább bővítettem a listám, mi mindenre hasznosabb eszköz az evőpálcika mint a kés vagy akár a villa. A serpenyőben sülő húsok megfordítása során például sokkal kisebb az esélye annak, hogy a forró olaj rám fröccsen, ha villa vagy sütőlapát helyett az erre a célra szánt – az evőpálcikánál hosszabb, szintén fából készült – pálcikákat (菜箸, saibashi) használom, és ez az eszköz jó szolgálatot tesz akkor is, ha a pirítóból próbálom kiszedni az elkészült kenyereket. Ez utóbbi témában férjemmel éveken át eltérő álláspontot képviseltünk, ő a hegyes késre esküdött, mígnem egy szép napon a kenyérből a kés a pirító fűtőszálába nem szaladt. Szerencsére a fellépő zárlatot az életvédelmi relé is érzékelte, így az akciót megúsztuk egy kukába kerülő kenyérpirítóval, de azóta ő is inkább a pálcikák segítségével emeli ki a kenyereket. (Ma már készülnek saibashi-k fémből is, én most a fából készült, hagyományos változatot ajánlgatom!)

A hosszú pálcikákat kisfiunk is lelkesen használja, – az etikettbe nehezen illeszthető módon – rendszeresen piszkálja ki velük a kanapé alá begurult legódarabokat. Az étkezőasztalon felejtett evőpálcikákkal kardozik, hidat épít belőlük, dobol, és még sorolhatnám, milyen módon vét a pálcikahasználat szabályai ellen. Bevallom, nem szoktam ezért leszidni, bár igyekszem mielőbb biztonságba helyezni kedvenc darabjaimat, és néha megmutatom neki, hogy is lehet ezzel a „két rúddal” egyáltalán enni. Nem köti le, így a pálcika-etikett további szabályait nem is szoktam neki elmagyarázni. tovább olvasom…

Hazatérés

Ha megkérdezik, hol az otthonunk, mit felelünk?

Az ország, ahol lakunk? A hely, ahová szívünk húz? Hisz azt szokták mondani az otthon ott van, ahol a szív, nem igaz?

De vajon lehet-e az embernek egyszerre két otthona is?

Mai cikkem picit eltérőbb és különlegesebb lesz a korábbiakhoz képest két okból kifolyólag.

Az egyik, hogy a most látott sorokat egyenesen Tokióból, Japán fővárosából küldöm, a másik pedig, hogy nem egy konkrét japános témáról szeretnék írni, hanem inkább egy érzésről, hogy milyen is, mikor az ember két igazi otthonra lel a világ két nagyon távol eső pontján.

Hosszú idő után múlt csütörtökön értem újra földet Japánban. Az első pillanattól fogva, ahogy leszálltam a gépről, az az érzés kapott el, hogy újra hazaértem. Magyar emberként fura ezt így leírni, hisz a családom és nagyon sok, közeli barátom Magyarországon lakik, de ahogy megpillantottam az első kis boltokat, tele számos japán onigirivel, sushival, zöld teával, ahogy feltöltöttem az utazásokhoz használandó Suica kártyámat és sorban álltam a vonathoz, csak egy gondolat járt a fejemben, hogy idetartozom. tovább olvasom…

Találkozás Vilmos herceggel és Pillangó úrfival – Japán élmények és kultúra a köbön Londonban

Pár héttel ezelőtti londoni utam során gyönyörű tavaszi időt fogtam ki. Így volt alkalmam hosszú sétákat tenni a városban, ahol kellemes meglepetésként ért, hogy számtalan lehetőséget találtam „Japán-mániám” kiélésére is. Az elsőt annak köszönhetem, hogy összefutottam Vilmos herceggel, aki épp egy zártkörű rendezvényre tartott a Westminster Apátságba és ezért annak egész környékét lezárták. Így hát a Piccadilly Circus felé vettem az irányt, melynek közelében felfedeztem a Japan Centre-t, ahol mindenféle japán élelmiszert, használati tárgyakat és könyveket árulnak. Hosszasan időztem ott, hiszen óriási volt a választék. Rácsodálkoztam sok, számomra ismeretlen alapanyagra és azt gondoltam lesz még mit tanulnom a japán konyhaművészetről.

Japan Centre

Végül csupa olyasmit vettem, amit eddig csak japáni utazásaim során tudtam beszerezni: Furikake-t, ami olyan, mint egy fűszerkeverék – szárított halból, algából, szezámból áll – és a főtt rizsre kell szórni ízesítés vagy díszítés gyanánt. Kaki no tane-t, ami a magyarul furcsán hangzó neve ellenére a legjobb japán rágcsálnivaló amit ismerek: szója ízesítésű roppanós puffasztott rizsszerűség és mogyoró keveréke. A natúr verzió mellett van belőle umeboshi-s, azaz savanykás japán szilvás illetve wasabi-s is. Sörözéshez mindegyik szuper! Nosztalgiát jelentett, hogy tudtam melon bread-et venni, aminek az alakja olyan, mint egy sárgadinnye, de az íze nem! Ez egy édes péksütemény, aminek omlós a tésztája, a teteje pedig ropogós. Örültem a dorayaki-nak, a japán palacsintának is, bár a hagyományos édes babos verzió nekem nem jön be igazán, de a fekete szezámmagos annál inkább. Amikor nyelvtanulás céljából hosszabb időt töltöttem Japánban, gyakran ettem ezeket reggelire. A Japan Centre könyvválasztéka viszont nem hozott lázba, mert alig volt japán klasszikus. De aki japán nyelvkönyvet keres, vagy konyhaművészeti albumot, jó helyen jár. tovább olvasom…

Japán tömegközlekedés

A kint töltött fél év alatt észrevétlenül átértékelődtek a távolságok. Mindennap legalább 30 km-t utaztam tömegközlekedésen. Első hallásra sokkolóak voltak az adatok. Tokiót és a vonzáskörzetét 130 vonalon, 1000 állomáson, 2000 km sínen napi 40 millió ember használja… (Ez barátok között is 4 Magyarországnyi felhasználó!)

Tokióban a metró és a japán vasút a két nagy szolgáltató, ezeknek a térképei egymásra másolva alább tekinthetők meg.

https://randomwire.com/inbetween-the-lines/jr-metro/

Optimális útvonal

Minden társaságnak van saját térképe, amiket külön-külön be lehet szerezni nyomtatott formában. A forgalmasabb megállókban több tíz vonal is találkozik. Könnyen és gyorsan át lehet szállni metróról metróra, vagy vasútról vasútra. A vasút egyik peronjáról egy metró szerelvényig is pár perc alatt el lehet jutni. Így a két cég járatait érdemes kombinálni az optimális úthoz. A térképek kavalkádjában talán meg lehet találni az úti célunkhoz egy útvonalat, azonban korántsem a legjobbat. Azonban korántsem lesz ez az optimális. tovább olvasom…

Japán jogsi magyar szemmel – 2. rész

Ígértem, hogy a következő bejegyzésem a japán jogsis macerák második felvonását fogja bemutatni. Következzék tehát a sikeres írásbeli vizsgát követő feladatok és nehézségek bemutatása!

Hazaérve az írásbeli vizsgáról elkezdtem kutakodni az interneten, hogy milyen buktatói vannak a rutinvizsgának, mert a magyar jogosítvány honosításához még azt is le kell tenni. Érdekes volt olvasni, hogy kivétel nélkül a külföldiek nagyon negatívan látják a rutinvizsgát, és szinte mindenki arról számol be, hogy harmadjára sikerült neki a vizsga, mert piszlicsáré dolgokon is meghúzták őket. Vicces példa erre, hogy az egyik magyar ismerősömet azért nem engedték át elsőre, mert egy pici nyílás volt a cipőjén, ami miatt szandálnak bélyegezték, tehát nem alkalmas a vizsgázáshoz. A különböző blogok olvasása során rájöttem: itt bizony készülni kell.

Szerettem volna egy gyakorlási alkalomra elmenni, de kiderült, hogy csak tőlünk 1,5 órára levő tanpályán lehet most gyakorolni, így lemondtam erről a lehetőségről. Titkon bíztam abban, hogy sikerülni fog elsőre, és nem akartam ennyi időt és pénzt kidobni. Maradt tehát az agyban készülés. Hogy mit jelentett ez gyakorlatban? tovább olvasom…