Blog

Japán iskola vs. magyar iskola

Megjött a nyár. Itt az ideje, hogy a lányomat újra beírassam a japán iskolába. Idén nem csak 5 napra, mint korábban, hanem hosszabb időre, 8 napra.

Mondtam neki izgatottan, hogy jövő héten már kezdődni is fog a japán iskola. Ez már a harmadik alkalom. Erre jött a hiszti, hogy nem akar menni, de már nem hat meg. Hozzá vagyok ehhez szokva. Minden évben eljátssza ugyanezt. Már most előre tudom, hogy a japán iskola utolsó napján majd azt fogja mondani, hogy jövő nyáron is jönni akar. tovább olvasom…

A japán rámen

A rámen eredetileg Kínából származik, amit a kínai bevándorlók kezdtek el főzni Japánban, az 1930-as években. A kínai tészta és a japán „húsleves” találkozásával megjelentek a rámen éttermek, illetve az utcai árusok. A második világháború alatt betiltották az utcai árusítást, illetve sok alapanyagot jegyrendszeren keresztül lehetett csak beszerezni. Majdnem el is tűnt a rámen ezekben a nehéz időkben. A háború után sokan mentek külföldre, Amerikában a 60-as években jelentek meg a rámen éttermek, igaz akkor még nem voltak olyan népszerűek.

tovább olvasom…

Omijamairi – az első szentélylátogatás

A külföldi szakirodalomban gyakran hivatkoznak úgy Japánra, miszerint mindenki sintoistának születik, de buddhistaként hal meg. Ez egyrészt a különböző vallásokkal szembeni befogadó hozzáállásukról is képet ad, de azt is jól mutatja, hogy az emberek nagy többsége jellemzően megtartja mind a sintoista, mind pedig a buddhista szokásokat. Ez alkalommal a számtalan, gyerekekkel kapcsolatos japán esemény közül is a legnépszerűbbet szeretném bemutatni, a „Hacu mijamairi”-t (röviden omijamairi), vagyis az első szentélylátogatást. A hivatalos adatok szerint a Japán szülők közel 90%-a viszi el az egy hónaposnál idősebb újszülött gyermekét a közeli sintoista szentélybe, a helyi “istenség” áldását kérjék.

A szokás a Muromacsi korból (1338-1573) ered, ekkor még higiénikus viszonyok és az orvosi ellátás hiánya miatt gyakorinak számított a csecsemő születés utáni elhalálozása. Úgy gondolták, hogyha túléli az első 1 hónapot, akkor már alkalmas az önálló életre és eljött az ideje annak, hogy ellátogassanak a szentélybe és hálát mondjanak az újszülöttért. tovább olvasom…

Bábopera egyetlen hangra

Próbáljuk meg elképzelni, hogy milyen képességeket igényelne egy operaénekestől, ha egy teljes felvonást egyedül kellene végig énekelnie, ráadásul felváltva basszus, bariton vagy tenor-szerepekben. Szinte bizonyosan arra a következtetésre jutunk, hogy ez lehetetlen.

Mindazoknak, akik szeretnének megbizonyosodni arról, hogy mégis lehetséges: ajánlom a bunraku-t. Ebben az ősi, a XVII. században kialakult japán színpadi műfajban ugyanis a „taijú”, az énekes-narrátor végig énekel egy-egy, nagyjából egy rövidebb opera-felvonásnyi hosszúságú részt (az egyébként szinte egész nap tartó előadás során természetesen – nagyjából részenként – váltják egymást a taijú-k). Ráadásul az énekes-narrátorra hárul – bábszínházról lévén szó – az a feladat is, hogy mimikájával is érzékeltesse, amit a mégoly ügyesen mozgatott bábuk nem, vagy nem elég hangsúllyal tudnak kifejezni. S természetesen a párbeszédekben hol az egyik, hol a másik szereplő hangján kell megszólalnia. Ebbe természetesen a női szereplők hangja is beleértendő.

Két héttel ezelőtt ért az a szerencse, hogy egy japán ismerősöm meghívott a tokiói nemzeti színházba, az egyébként Oszakában székelő Nemzeti Bunraku Színház vendégszereplésének délutáni részére. Bár lelkesen készülődtem, bevallom, hogy a fél 11-kor kezdődő délelőtti részt kihagytam: mivel a háromnegyed 4-kor kezdődő délutáni rész este 9 körül ért véget, úgy gondoltam, hogy egy fenékkel ennél többet nem lehet végigülni. tovább olvasom…

Metrón Tokióban

A legtöbb ember, aki már eljutott Japánba, Tokióban is járt. És aki Tokióban járt azt szinte biztosan utazott metrón. Tokióban két metróhálózat van. Az egyik a Tokyo Metro, amely magánkézben van. A másik a Toei, amelyet a város üzemeltet. A két vonalhálózat adott állomásai között természetesen megoldott az átszállás, és lehet használni ugyanazokat az okoskártyákat is a belépésre. Az elővárosi vonatok nagy része „ráfut” a metróvonalakra és azokat használva áthalad Tokió belső területein.

A Tokyo Metro és a Toei logói:

tovább olvasom…

A japánok és az Ödipusz-komplexus

Közismert a világhírű osztrák pszichiáter, Sigmund Freud Ödipusz-komplexusnak nevezett elmélete arról, hogy a gyerekek kb. 3 és 6 éves koruk között tudatalatti vágyat éreznek az ellenkező nemű szülő iránt, az azonos nemű szülőhöz pedig ellenségesen viszonyulnak és emiatt bűntudat gyötri őket. – A kisfiúk anyát akarják feleségül venni, a kislányok pedig apának akarnak tetszeni. Közben akár az ellenkező nemű szülő halálát kívánják! Azonban szoronganak, hogy ezen vágyuk miatt büntetést fognak kapni. – Freud szerint mindez hozzátartozik a gyerekek egészséges pszichoszexuális fejlődéséhez és akkor oldják fel sikeresen ezt a konfliktust, ha azonosulnak az azonos nemű szülővel. Ha ez nem sikerül, neurózis vagy akár homoszexualitás is lehet a következménye. Freud elméletét az Oidipusz király című görög drámára alapozta, Szophoklész művében ugyanis a főhős tudtán kívül megöli az apját és feleségül veszi a saját anyját. A történetből többek közt Pier Paolo Pasolini készített játékfilmet (Edipo re, 1967).

tovább olvasom…

Miért olyan tiszták a japán utcák?

A szomszéd tömbház körül minden hónap utolsó vasárnap reggelén nagy a nyüzsgés. Ilyenkor ugyanis mind kivonulnak a ház elé, és együtt teszik rendbe a ház előtti utcát. Van, aki gazol, van, aki lenyírja a füvet, van, aki a virágokat trágyázza, sőt, van, aki a kerítést festi le. Pici gyerekektől az idősekig mindenki tevékeny, nem látni egy lustálkodót sem.

Dolgoznak a ház lakói

tovább olvasom…

Robotok. szolgálatban.

Az első „Henn na Hotel” 2015. júliusában nyitotta meg kapuit a Nagaszaki prefektúrában található Szaszebo-ban.

A Henn na hotel (変なホテル), ahogy az nevében is szerepel, furcsa, különleges hely. A vendégeket kiszolgáló személyzet nagy része robotokból áll. (A 変 kanji „henn” olvasata egyaránt jelent furcsát, illetve változást is. A cég szlogenje az „Evolúció iránti elköteleződés”.) Bár magam még nem jártam az azóta már hotellánccá váló létesítmények egyikében sem, környezetbarát, energiatakarékos belsőépítészeti és gépészeti megoldásai (mozgásérzékelős, vagy parancsszóra működő világítási rendszerek, infrapaneles légkondicionálás, napelemek használata) felkeltették az érdeklődésemet. Emiatt megnéztem néhány videót az épületről, s ekkor találkoztam a vendégeket ékes angolsággal (vagy japánul, kínaiul, koreaiul) fogadó android recepciós hölggyel, valamint dinoszaurusz kollégájával, az akváriumokban úszkáló robothalakkal, illetve a szobákban a vendégek kívánságát leső beszélő tojásokkal. tovább olvasom…

Zero Waste Academy, avagy hulladékmentes élet Japánban

A héten gondoltam két, szívemhez közel álló témáról fogok írni. Az egyik, mint sejthetik, Japán, a másik pedig csodás bolygónk védelme, azon belül is a hulladékok csökkentése.

Tudom, manapság már a csapból is ez folyik, de Földünk védelme közös érdekünk, ha fent akarunk maradni. Ha nem figyelünk oda rá, akkor olyan dolgokkal kell szembesülnünk, mint például Mongóliában, ahol a fővárosban annyira nagy a légszennyezés, hogy a mutatók már kiakadtak, s a gyerekek asztmával és egyéb légzési nehézségekkel kerülnek kórházba, az utcán pedig már járni sem lehet egy speciális maszk nélkül.

Vagy hogy bálnák vetődnek partra, gyomrukban sok kilogramm hulladékkal.

tovább olvasom…

Sikeres omiai-t kívánok!

Ilyenkor áprilisban Japánban bárhova nézünk, mindenhol fekete öltönybe és kosztümbe öltözött fiatalokat lehet látni az utcákon. (Recruit suits-nak hívják ezeket a viseleteket.)  Azonnal észrevehető, hogy ők még nem dolgozó fiatalok, mert nem tűnnek annyira fáradtnak, mint az igazi japán salarymen-ek.

tovább olvasom…