Nagyon régen, még általános iskolás koromban, mint minden gyerek, sokat rajzoltam. Szinte az összes osztálytársamnak volt Sakura zsírkrétája.  A Sakura egy szülőföldemről, Oszakából származó japán cég, ami 2021-ben ünnepelte cégalapításának 100. évfordulóját.

A japán Sakura márka klasszikus zsírkrétái
Így néznek ki a klasszikus japán Sakura zsírkréták

A lányom is nagyon jól ismeri ezt a márkát, hiszen a nagyszülei minden évben küldtek neki a születésnapjára ilyen zsírkrétát (plusz Tombo színes ceruzát, radírt). Sokat rajzolt velük, és talán ezeknek is köszönhetően szerette meg a rajzművészetet.

Így néznek ki a klasszikus japán Sakura zsírkréták
24 darabos változat

Gyermekem tavaly karácsonyra is mindenféle rajzeszközt szeretett volna kapni. Így bementem vele néhány szaküzletbe, hogy ő választhassa ki magának, amit csak kívánt.
Véletlenül bekeveredtünk egy számomra még ismeretlen üzletbe is, s hirtelen nosztalgikus érzésem támadt. Amikor rájöttem, mitől, meglepődtem. Megpillantottam azt a bizonyos céglogót, amelyet kiskoromban minden nap láttam.

A japán Sakura Clay Pas logója
A logó

Ki gondolta volna, hogy egyszer eme kis oszakai cég termékeit fogom látni egy budapesti bolt polcán?

Hozzám hasonlóan szerintem a legtöbb japán ember gyerekkorában használta utoljára ezeket a rajzeszközöket, vagy esetleg akkor, amikor saját gyermekeik lettek iskoláskorúak. A Sakura cég honlapján is olvastam, hogy sokat foglalkoztak azzal a kérdéskörrel, hogyan tudnák a felnőtt vásárlókat is megtartani termékeikkel, s hogyan lehetne bővíteni a piacot.

Az köztudott tény, hogy egyre kevesebb gyerek születik Japánban, így a Sakura céljául tűzte ki az amerikai és európai piacok meghódítását, hogy hobbi és profi rajzolók számára is értékesíteni tudják termékeiket. A cégen belül létrejött fejlesztési csapat úgy vélte, ezekben az országokban a felnőtt emberek is sokat rajzolnak, s szerintem ez a számításuk be is jött. A Sakura bevétele rohamos növekedésnek indult az elmúlt években. Például 2020-ban 38.6 milliárd JPY nyereséget könyvelhettek, és az elmúlt 8 évben évről évre folyamatosan rekordbevételeket értek el.

Míg 2012-ben az árbevételük csupán 27%-a származott a külföldi piacokról, addig ez 2020-ban már 41%-ot tett ki, többségében az európai és kínai piacok eladásainak köszönhetően.

Egyébként a kis budapesti boltban főleg tűfilceket és zselés tollakat láttam.

Így fognak a japán Sakura tűfilcek és zselés tollak
Kipróbáltuk a Sakura tűfilceket és zselés tollakat a lányommal

Nagyon örültem, hogy egy – az én szememben – kicsi helyi oszakai cég termékeire lelhettem Magyarországon, és remélem, a jövőben egyre több jó minőségű japán árucikk jelenik meg itthon. A Sakurának köszönhetően olyan ötletem is támadt, hogy a lányommal együtt én is újrakezdek rajzolni!

A Sűdy és Társa Kft.-nél mi is aktívan próbálunk az ehhez hasonló sikertörténetekhez hozzájárulni és segíteni a japán termékek külföldi, főleg magyar és egyéb kelet-közép-európai piacokra való bejutását.