Az előző posztjaimban sokat foglalkoztam a nyári olimpiai játékokkal, főleg a maratonnal. Úgy gondoltam, utolsó posztomat is ennek a témának szentelem.
![](https://sudy.co.hu/wp-content/uploads/2022/05/the-japan-times-com-1024x708-1.jpeg)
Ahogy a cím is mutatja, az idei év többszörösen is egy páratlan év lesz. Elsősorban 2021 páratlan szám, illetve ez az első alkalom, hogy páratlan évben rendezik meg a nyári olimpiai játékokat és a labdarúgó-Európa-bajnokságot. Mindkét eseményt a vírushelyzet miatt halasztották el 2020-ban. Utoljára 2016-ban rendezték meg a nyári olimpiai játékokat, akkor Rióban. A labdarúgó-Európa-bajnokságot pedig Franciaországban. A nyárra tökéletes program lenne kiülni egy kerthelyiségbe ezen sportesemények élő közvetítését nézni! Hiszen a két rendezvény szinte az egész nyarat lefedi. A foci EB június 11-től július 11-ig tart, az olimpia pedig július 23-tól augusztus 8-ig.
Az olimpiát elhalasztották, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az eredeti logót megtartotta. Szerepel rajta a 2020-as év is, nem csinálnak újat. Az internet népe ráugrott a témára. Több érdekes új logót készítettek az idei játékoknak. Párat össze is gyűjtöttem. Nektek melyik tetszik?
![](https://sudy.co.hu/wp-content/uploads/2022/05/Tokyo-2020-2021-Olympics-Tokyo-Weekender-1024x768-1.jpg)
![](https://sudy.co.hu/wp-content/uploads/2022/05/tokyo-olypics-032420-lt.jpg)
![](https://sudy.co.hu/wp-content/uploads/2022/05/Tokyo2021-final-1024x536-1.jpg)
![](https://sudy.co.hu/wp-content/uploads/2022/05/2021-1024x720-1.jpg)
A labdarugó-Európa-bajnokságot nagy valószínűséggel meg fogják tartani. Az UEFA több forgatókönyvvel is készült a jelenlegi vírushelyzetre. Az eredeti tervek szerint 12 országban bonyolítanák le a fordulókat, köztük Magyarországon.
A nyári olimpiát a NOB döntése alapján 2021 nyaráig lehetett elhalasztani, további halasztásokra nincsen lehetőség. Japánban több közvéleménykutatást készítettek, hogyan vélekednek a cégek és az emberek az olimpiáról. Februárban a megkérdezett cégek 56% az olimpia további elhalasztását vagy meg nem tartását szerette volna. A cikk szerint Japán le van maradva a nyugati országokhoz képest a vírus visszaszorításában, illetve nem rendelkezik elég vakcinával.
A Népszava januárban arról cikkezett, hogy titkos tárgyalások kezdődtek a japán kormány és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) között. Nem lehet tudni, hogy a hír mennyire igaz. Korábban a japán kormány a versenyre érkező sportolókat korlátozások nélkül beengedte volna, jelen állapot szerint a versenyzőkkel sem kivételeznek. Egy közvéleménykutatásra hivatkoznak, ami szerint a japán lakosság 80%-a szerint nem lehet idén sem megtartani az olimpiai játékokat.
Az olimpia elhalasztása nagy bevételkiesést eredményezne Japánnak. Nehéz lehet elengedni, lemondani egy ilyen nagy eseményt. Gondolom, ezért is halogatják ezt a lépést az utolsó utáni pillanatig.
Én szívesen néznék japán-magyar sportsikereket a nyáron egy hűvös sört kortyolva.
Források:
www.newsonjapan.com
www.nepszava.hu