Nemsokára kezdődik az Obon ünnepe Japánban.
Mi japánok hisszük, hogy az augusztus közepén tartandó Obon időszakában elhunyt szeretteink lelkei visszatérnek hozzánk az Anoyo-ból. Az Anoyo a másvilágot jelenti, ahová halálunk után kerülünk.
Obonkor a hozzátartozók összegyűlnek, ünnepi lakomát tartanak, valamint meglátogatják halottaik ohakáit (sírjait), s visznek ki nekik kedvenc ételeikből és italaikból.
Van olyan régió, ahol Sóreimát (Tündér lovat és tehenet) is készítenek padlizsánból és uborkából. A hiedelem szerint a ló gyorsan hazahozza a halottak lelkeit, a tehén viszont lassan viszi vissza.
Minden évben Obon idején a család és rokonok mindig apukám szülőházánál gyűltek össze, ami Oszakától Kagoshimáig egy 1 órás repülőutat, vagy egy jó 1 napos autós utazás jelentett. Jómagam oszakai születésűként mindig különösen nagy izgalommal vártam ezt az ünnepet. Eme időszak a családról, a családi összetartásról és közös, izgalmas programokról, valamint elődeinkről való megemlékezésről és az ősök tiszteletéről szól.
Rengeteg szép gyerekkori emlékem maradt meg az Obon ünnepi napjairól.
Például minden nyáron lementünk az unokatesómmal a Sendai folyóra halászni.
Ha pedig horgászatunk sikerrel járt, s fogtunk ayu-t (japán halfajta), akkor azt ott helyben megsütöttük és megettük.
Másik kedvenc helyünk Fukiagehama volt, hol szintén sokat pecáztunk és strandoltunk.
Kiskoromban gyakran láttam a fenti táblát, de sajnos nem értettem, hogy mit jelent. Ma már tudom, mire próbált figyelmeztetni: Észak-Korea az 1970-es és 1980-as években számos japán állampolgárt rabolt el, akiket arra kényszerített, hogy kémek kiképzésében segédkezzenek. Ezt 2002-ben Phenjan is elismerte. Az öt elrabolt embert egy látogatás erejéig hazaengedték Japánba, ők azonban az ideiglenesre tervezett tartózkodás után nem voltak hajlandóak visszatérni Észak-Koreába. Egyiküket az otthonomhoz közeli tengerpartról vitték el, a fenti tábla pedig erre a veszélyre hívja fel a figyelmet.
Másik kedves emlékem a nagyszüleim szomszédaihoz kötődik, akik híres Imojóchu (krumplipálinka) gyártó família voltak. A családfő lányával anno sokat játszottunk együtt.
Az édesapám egyik kedvenc étele a dél-kyushúi specialitás, az akumaki volt, melyet úgy kellett elkészíteni, hogy a mochi-rizst hagyták a rizsfőzéskor keletkező habban főni.
Nekem sajnos nem ízlett annyira.
Az én kedvelt kagoshimai édességeim a bontaname (Dél-Ázsiából származó citrusféle gyümölcsből, mochiból és szirupból készült nyúlós cukorka) és a karukan manju (rizsporból és yamaimo krumpliból készült nagyon puha gőzölt gombóc, melyet babpürével töltenek meg) voltak. A mai napig imádom őket.
Az elmúlt években a japán idő szerinti Obonkor, valamint Halottak napján én is megemlékeztem mindazokról, akik már nem lehettek velünk. Nagymamám és fekete cocker spániel kiskutyám, Betti képeit minden évben kitettem az asztalra és gyertyát gyújtottam emlékükre.
Idén sajnos eggyel több képet kell majd kiraknom a gyertya elé. Drága kutyámét, Luckyét, aki 6 hetes korában került hozzám és 12 év 3 hónapot állt mellettem.
Reménykedem, hogy idén augusztusban mindkét kedvencem hazalátogat a Túlvilágról, és legalább még egyszer együtt szundikálhatunk hárman az ágyban.
A képek forrásai sorrendben:
d.hatena.ne.jp; softandmellow.blog5.fc2.com; wholefoodcatalog.info; blog.goo.ne.jp;
genkinurse.blog.shinobi.jp; http://www.tanshikijyoryu-shochu.or.jp/; www.geocities.jp; www.fj9.info; www.kanoya-daikokuya.com; saját fotó
Borítókép:
www.diversitygroup.co.uk
