Vulkán túra és „bogrács karé” – szösszenetek egy nyári táborról Japánban

Nyárzáró bejegyzésként következzék egy visszaemlékezés a japáni nyári táborról, amin volt szerencsém részt venni. Nasuban, a hegyek közt tartották és 4 napos, buszos kiruccanás volt alsó középiskolásoknak. A témája az angol nyelv gyakorlása, amit külföldi egyetemisták bevonásával varázsoltak életszerűvé. Egy voltam közülük én is.

Az egyetemen látott hirdetés alapján jelentkeztem, sok más külföldi diákkal egyetemben (mindenféle nemzetiségű volt köztünk, brazil, kanadai, német és sok egyéb is, amire már nem is emlékszem).  A felvételi Tokióban, egy felhőkarcoló irodájában zajlott. Kérdőívet is ki kellett töltenünk és szóbeli beszélgetés is volt, hogy fel tudják mérni az angoltudásunkat. Nem éreztem nehéznek, pedig én alig használtam az angolt japáni tartózkodásom alatt, enyhén szólva sem volt épp’ pörgős formában. (Japánban jellemzően az a hozzáállás, hogy, ha valaki „fehér”, akkor csak amerikai lehet, de min. perfekt angoltudással bír, így európaiként is könnyű (volt) angol tanítással munkát találni akkoriban.)

Az indulás reggelén Tokió központi helyén tartott gyülekezőn jött össze a pár busznyi gyerek. Mi, külföldi diákok teljesen bevegyítve a japán gyerekek közé, már a buszon is és utána is, hogy minél több interakcióra legyen lehetőség, persze csakis angolul. Csak aludni kerültünk külön szobákba. A teendőnk pusztán annyi volt, hogy részt vegyünk a programokon és minél több beszéddel kísért játék legyen japán diákok és közöttünk angolul (nem is volt könnyű titkolni, hogy értem azt is, amit egymás között beszélnek, és valahogy az utolsó napon ki is derült a dolog és onnantól tényleg nem igyekeztek angolt használni velem, viszont cserébe sokkal jobban megnyíltak és jól össze is barátkoztunk pár lánykával).

A bemutatkozás színpadon történt, a nagy, tatami teremben, egy nyári táborhoz mindenképpen formálisnak tűnő ceremónia közepette: mindenkinek egyenként fel kellett mennie pár szóval bemutatkozni angolul (legalább is a külföldi diákoknak, a japán diákok csoportonként mutatkoztak be).

Ebben a tatami teremben zajlottak a csoportfoglalkozások:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Színes, sűrű programban volt részünk. Voltak közös sportmeccsek, vulkántúra a Chausu-dake vulkán kráteréhez, csapatversenyek, szabadidőpark látogatás, erdei közös főzőcskézés, kirándulás, onsen (termálfürdő) látogatás…

Két történést emelnék ki. Az egyik a kirándulás, és annak egyik fénypontja a nomád, teljességgel diákvezérelt ebédfőzés. Ami magyaroknak a szalonna sütés lenne mondjuk így túrázás során tábortűzön, az japánoknak a kare-raisu (カレーライス), ami az indiai curry japáni honosítása, rizzsel. Számomra kihívásnak tűnt szabad tűzön rizst főzni. Ez be is igazolódott (picit oda is égett), a miénk még ehetően égett lett, ez más csapatnál újrakezdést jelentett 😉 A karé egyszerű étel, így túrázós kivitelben meg még inkább: hagyma, krumpli, répa, hús, felkockázva curry-s szószban. Mindezt rizs mellé teszik, éttermi kivitelben savanyított gyömbérrel eszik.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A másik nagy élmény egy még aktív vulkán megmászása volt, a Chausu-dake (茶臼岳 ) túra. Chausu-dake az egyetlen aktív vulkáni csúcs, az öt Nasu csúcsból, aminek 1915 méteres célállomásáig túráztunk fel, hihetetlen látványvilág közepette minden oldalról – ami, leginkább a holdbéli jelzővel illethető, kopár, régi hamuval, lávával borított – tájon:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Gyerekek a Chausu-dake tetején:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kráter felé haladva felfelé a hegyen, volt, ahol konkrétan látható volt a kénes kigőzölgés:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Sajnos a képen nem látszik jól, nem tudtam megfelelő pontról fotózni, mert jellemzően a japáni túrákra, nem szabad elhagyni a kijelölt ösvényt. Ez ott fontos szabály, amit szigorúan betartatnak, és itt mi, mint nagy diákok, példát is kellett, hogy mutassunk a gimnazistáknak. Röviden tehát nem tértem le még a fotó kedvéért sem. 😉

Még egy jellegzetes jelenség a japáni túrákról az út menti szobrocskák, az ojizo sama-k (お地蔵様). Úgy mondták, hogy ők az úton levők védelmezői és gyakran találkozunk néhányukkal erdei utunk mentén. Ezen a ponton viszont a szokásosnál sokkal több volt egy csoportba gyűjtve, ahogy az alábbi képen is látszik, és mivel „Ezer jizo” már az elnevezésük is, folyamatosan újabbakat tesznek ki a helyiek, hogy elérjék a kitűzött ezres számot:

ezer jizo

Zárókockaként, íme egy kép magunkról, külföldi diákokról egy csapatban:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

 

A fotókat az utolsó előtti kivételével én készítettem. 

Az “Ezer jizo” fotójának forrása: https://s-media-cache-ak0.pinimg.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.