Közel 7 évet töltöttem Szendaiban, Mijagi prefektúra nagyjából 1 millió lakossal rendelkező „fővárosában”. Az ablakom a várost kettészelő Hirosze folyóra nézett és télen, amikor megkopaszodtak a fák, a túlparton lévő hegy tetején fel-fel csillant a nemzeti kincsnek nyilvánított Ószaki Hacsiman-dzsingú sintoista főszentély épülete. Máig emlékszem mennyire megdöbbentem amikor egy hideg januári napon az ablakból kitekintve fehér ruhát viselő félmeztelen emberek százait láttam komótos léptekkel a szentély irányába haladni.
Később tudtam csak meg, hogy a minden év január 14-én megrendezésre kerülő Hadaka-mairi-t láttam (szó szerint meztelen zarándoklat). Kis utánajárással kiderült, hogy létezik egy Hadaka-mairi hagyományőrző társaság is (a társaság épülete a régi szaké kifőzde épületében található) így a rákövetkező évben ellátogattam hozzájuk.
A társaság vezetője elmondta, hogy a Hadaka-mairi Mijagi prefektúra több városában is a hagyomány része, de a szendai-i rendezvényen van messze a legtöbb résztvevő, évente több mint 2500 ember. A szokást több száz évvel ezelőtt indította útjára a Nanbu Tódzsi nevű szaké kifőzde, így kérve Hacsiman istenséget, hogy idén is jó minőségű legyen a szaké. Tradicionálisan mindössze csak fehér fundosi (tradicionális alsónadrág), szarasi (szorosan hasra tekert pamutanyag), hacsimaki (fejkendő), tabi (kétujjas zokni) és zóri (szalmacipő) viselete engedélyezett, de női résztvevők esetén egy haori (kabátka) is elfogadott.
Előírás még, hogy az ajkak közé fehér papírt kell szorítani, állítólag azért, hogy az ember nehogy ráleheljen az istenségre, (a rossz nyelvek szerint, hogy ne tudjon a hideg miatt káromkodni) továbbá a bal kézben lámpást, a jobban pedig harangot tartva lassú lépésekkel kell a Hacsiman szentély főépületéig haladni, ahol sintó papok által megáldott szaké elfogyasztása következik.
Nemcsak a hagyományőrző társaság vesz részt azonban ezen az eseményen, a szendai-i székhelyű cégeknél a frissen felvett munkatársaknak önkéntes alapon kötelező részt venni ezen az eseményen, így biztosítva az új év üzleti sikereit. Ők képezik a 2500 résztvevő nagy részét, akik általában a Szendai központjában található állomástól indulnak és teszik meg a közel 4 km-es utat a Hacsiman szentélyig, ahol több órás sorban állás után végül elfogyaszthatják az áldott szakét.
2016-ban nekem is lehetőségem adódott részt venni az eseményen, mégpedig ezúttal nem csak szemlélődőként. Emlékszem, hogy a szentély felé vánszorogva legalább százszor megbántam a dolgot, hogy sötétedés után rettenetesen hideg volt, hogy a japán lábra méretezett szalmapapucs miatt véresre dörzsölődtek a lábujjaim a betonon és hogy másnap reggel vérző orral ébredtem. Ennek ellenére pozitív emlék marad számomra és megvilágosító erejű tapasztalat: ha hideg van és fázom elég csak visszaemlékeznem erre a napra és már nem is fázom annyira.
Említésre méltó még, hogy a Hadaka-mairival egy napon kerül megrendezésre a Donto-szai is. A szentélybe látogatók az újévi díszeket, talizmánokat a szentély megszentelt földjén állított szent tűzben égetik el egyfajta imaként a jó egészség és a családi béke reményében. Az esemény volumenét jelzi, hogy ezen a napon átlagosan százezer ember látogat el a Hacsiman szentélybe.
A képek saját képek!
