A több mint 100 éves múltra tekintő különleges üvegben árusított citromos üdítőital, a ramune a nyári japán fesztiválok, “macuri”-k elengedhetetlen tartozéka.
A japán limonádé története 1853-ra nyúlik vissza, amikor az amerikai Perry admirális fekete gőzhajói befutottak a japán Uraga kikötőbe. Korabeli beszámolók szerint a gőzhajón megvendégelt japán küldöttséget szénsavas limonádéval kínálták, akik az üveg kibontásakor hallatszó pukkanó hangot pisztolydördülésnek gondolták és azonnal a kardjaikhoz kaptak.
Több mint tíz évvel később, 1865-ben, Nagaszaki városában került sor “lemon sui” (japánul:レモン水) néven az első japán limonádé gyártására. Az elnevezés nem honosodott meg, hanem az eredeti “lemonade” (レモネード) szó nagaszaki dialektusban eltorzult kiejtése, a “ramune” terjedt el.
A ramune-t mai formájában azonban egy skót gyógyszerész, bizonyos Alexander Cameron Sim hozta létre és kezdte árusítani Kóbe városában 1884-ben. Sim először Angliában dolgozott, majd hosszabb hongkongi tartózkodás után, a japán kikötők megnyitását követően Nagaszakiba költözött. Innen ment tovább Kóbe városába, ahol hamarosan megnyitotta saját, főként gyógyszerimporttal foglalkozó vállalkozását. Az általa készített limonádé alapú szénsavas üdítőitalt a jellegzetes “Codd-neck” palackban árusította, amit pár éven korábban tervezett és védetett le az angliai üdítőgyáros Hiram Cabb. A “Codd-neck” palack sajátossága, hogy egy üveggolyó zárja le belülről az üveg száját, amit a palackban lévő nyomás tart a helyén. Az jellegzetes üveggolyó miatt az üdítőt ekkoriban “mabu soda” néven is emlegették, az angol “marble” (üveggolyó) szó alapján.
A “mabu soda” rendkívül népszerű lett a japán fogyasztók között, amihez nagyban hozzájárult a Tokyo Mainichi újság egyik cikke, ami a kolera megelőzésére ajánlotta az italt, illetve, hogy a palackot széttörve hozzá lehetett jutni az üveggolyókhoz, amit a gyerekek nemcsak gyűjtöttek, hanem számtalan játékot is tudtak játszani vele.
A Meidzsi-korban (1868–1912) és a Sóva-kor első felében (1926–1989) töretlenül nőtt az ital népszerűsége. Érdekesség, hogy míg a citromos ízű üdítőitalt ramune-nek hívták, addig francia hatásra az alma ízű szénsavas üdítőitalokra a “cider” szó használata terjedt el. Mivel az alma ízű ital előállítása költségesebb volt, a cider a gazdagabbak luxuscikke, a ramune pedig a munkásosztály kedvelt üdítőitala lett. (Manapság íztől függetlenül a “Codd-neck” palackban árult üdítőitalt ramune-nek, a másmilyen üvegben lévő szénsavas üdítőitalokat pedig cider-nek nevezik.)
A termelés 1953-ban érte el a csúcsát, ekkor az ország teljes szénsavas üdítőital gyártásának a felét tette ki a ramune. Ezután a sokféle üdítő megjelenése, az italautomaták elterjedése csökkentett a népszerűségén, és bár napjainkban az 1953-as mennyiség csupán egyötödét állítják elő, a ramune változatlanul a japán nyár egyik nosztalgikus jelképe.
Források:
http://www.tombow-b.jp/ramune/
https://en.wikipedia.org/wiki/Ramune
https://en.wikipedia.org/wiki/Codd-neck_bottle
A fotók sajátok!
