Hány ujja van a sárkánynak?

A jó pap holtig tanul. A minap egy tokiói étteremben egy japán IT cég tulajdonos-elnökével vacsoráztam, amikor az illető feltette nekem a kérdést. Bevallom töredelmesen: nem tudtam a választ. Pedig a sárkány valóban domináns szimbólum Japánban (is).  A sárkány ugyanis Buddha és a buddhizmus védelmezője, s mint ilyen – különösen a Zen buddhista templomokban – a főépület mennyezetének szinte kötelező dekorációja. Íme a világörökség státuszú Tenryu-ji templom (Kyoto) 18 méter átmérőjű, a 19. század végén festett sárkánya. (Gyorsan figyelmeztetni szeretném az olvasót: ne vonjon le messzemenő következtetéseket a képen ábrázolt sárkány lábujjainak számából, a helyes válasz ugyanis nem ilyen egyszerű.)

A sárkány azonban már a buddhizmus megjelenése előtt létezett a japán mondavilágban és a sintoizmus istenei között is. Mielőtt ennek részleteibe elmélyednénk, vessük össze egy kicsit a japán sárkányokat a mi sárkányainkkal.

Bár nekünk van egy sajátos, magyar sárkányunk: Süsü, aki a jószívűség, segítőkészség példaképe lett már néhány generáció számára, az európai – így a népmesei magyar mitológiában is – a sárkány a legyőzendő gonoszt képviseli. Nem így Ázsiában! Bár félelmetesnek és hatalmasnak tartják ott is, de egyúttal igazságos, jóságos, aki ráadásul jószerencsét, gazdagságot hozhat. Képes arra is, hogy emberi alakot öltsön.

A japán sárkányok jellemzően a vízben élnek, kígyószerűek, s szemben európai rokonaikkal: nincsen szárnyuk! Viszont a japán sárkányoknak is lehet sok fejük. Például Susanoo, a sintó vallás-mitológia egyik fő alakja, miután összekülönbözött nővérével, a Napistennővel, Amaterasu-Okami-val, száműzöttként a Földre került, ahol találkozott két földi istennel. Ezek elpanaszolták neki, hogy évente felváltva egy-egy lányukat fel kell áldozniuk Yamata-no-Orochi-nak, a tóban rejtőző sárkánynak, (no, lám, tudnak a japán sárkányok is gonoszak lenni), s most az utolsó, nyolcadik lányukra kerülne sor. A hős Susanoo természetesen nem hagyja ezt ennyiben: ravasz trükkel leitatja a nyolcfejű, nyolcfarkú sárkányt és levágja a fejét. Kardja azonban a negyedik farok levágásánál kicsorbul valamin: így kerül elő a sárkány farkából az a csodálatos kard, a Kusanagi-no Tsurugi, amely a japán császár hatalmának egyik szimbólumává vált (a bronztükörrel és az ékszerrel együtt a három „regália” egyike).

De a japán császári család kapcsolata a sárkányokkal még ennél is mélyebb. A legendás első császár, Jimmu ugyanis egyenesen sárkányi leszármazottnak minősül! Anélkül, hogy tovább sorolnánk a megjegyezhetetlen nevű japán istenségeket, elég legyen csak annyit megállapítanunk, hogy Jimmu nagyanyja a tengerek istenének, a Sárkánykirálynak volt a lánya, aki embertől fogantatott fiát megszülve maga is krokodillá változva visszatért a víz alatti birodalomba.

A sintó legendáitól a buddhizmusra visszatérve: sárkányok a buddhizmusban is fontosak. Számos templom, így a sziklakertjéről világhírű Ryoan-ji is sárkányról kapta a nevét (a Nyugodt Sárkány Temploma). A Tokió melletti ősi főváros, Kamakura közelében van egy kedvelt kirándulóhely, Enoshima. E sziget eredetlegendájának is sárkány a főszereplője, ennek megfelelően a környék templomainak is domináns dekorációja a sárkány.

A tokiói híres templom, az Asakusa negyedbeli Senso-ji körül évente megrendezik a Kinryu no mai-t, azaz az arany sárkány táncát, a templom egyik főünnepeként.

S nem utolsósorban a sárkányok előkelő népszerűségi listahelyezést élveznek a japán tetoválásokban is.

Tehát megállapíthatjuk, hogy a sárkány nem egyszerűen importtermék, hanem ősi, eredeti japán sárkányok is léteztek.

Nos – Közép-Európában nem teljesen ismeretlen módon – itt kezdődnek a bonyodalmak. A sárkányt ugyanis eredeti, saját terméknek tekinti több jelentős ázsiai nemzet. Mindenekelőtt a kínaiak és a koreaiak is. Így aztán, saját „nemzeti sárkányokat” kellett kreálni, hogy ne keveredjenek. Íme tehát egy japán sárkány, ahogy Kunisada II ábrázolta a sárkány hátán utazó Buddhát.

Szemben első illusztrációnkkal, itt már világosan látható: három lábujja van az igazi japán sárkánynak! A koreainak viszont négy. S természetesen a koreaiak szerint ez világosan mutatja a felsőbbrendűségét a mindössze három lábujjal rendelkező japán sárkányokkal szemben.

A kínaiak azonban nem elégszenek meg ennyivel. S ők korán eldöntötték: a lábujjak száma rangjelzés. „A Csou-dinasztia idején az ötkarmú sárkány jelképezte az uralkodót, a négykarmú sárkány az arisztokráciát, míg a háromkarmú sárkány a minisztereket, főhivatalnokokat.”

A japánok azonban úgy gondolják, hogy a sárkányok Japánból származnak. Japántól távolodva újabb (Korea) és újabb (Kína) lábujjakra tettek szert. Csak azért nem lett – mondjuk Indiában  - ennél is több, mert az már nem praktikus... Aki nem hiszi, próbálja ki!