A japán bálnavadászat és a kultúrharc

Idén júniusban Japán kilépett a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból. A szigetország hosszú évek óta küzdött azért, hogy az 1982-ben bevezetett moratórium óta ismét lehessen kereskedelmi céllal bálnára vadászni. Japán a kilépéssel együtt megfigyelői státuszban követi a szervezet munkáját, de a hivatalos nyilatkozatok szerint lényegében feladta, hogy álláspontjáról meggyőzze a többi országot. Július elejétől pedig újraindult a kereskedelmi célú bálnavadászat Japánban, bár az éves kvótát be kívánják tartani. Fel is lángolt az online felháborodás, sokszor a „japánok kegyetlenségét” a középpontba állítva, bár a bálnavadászat és a bálna fogyasztása már rendkívül korlátozott mértékű Japánban. Mindeközben nyáron Izland bejelentette, hogy felhagy a kereskedelmi célú bálnavadászattal, de csak átmenetileg és az üzleti megtérülés kérdésessége miatt.

A fotó forrása: https://index.hu/kulfold/2019/07/02/japan_balnavadaszat_ujraindulas_levadaszott_balna/

A bálnavadászat jó példa arra, hogyan válik egy sokáig elhanyagolt téma a környezetpusztítás általános szimbólumává, végül pedig a kultúrharc egyik terepévé. Az 1960-as években a japán bálnavadászok évente 20-25 ezer bálnát ejtettek el, de a 70-es évek végére ez a szám 1-2 ezerre csökkent. A bálnavadászat tilalmát csak ezután vezették be. Igazából elkéstek vele: egyes bálnafajok a kipusztulás szélére sodródtak. Mindez amúgy nem okozott élelmezési problémát Japánban, hiszen elindult a húsfogyasztás növekedése és hagyományosan rengeteg más tengeri eledel is az asztalra kerül a szigetországban. Az állatfajok számának csökkenésének problémájára a bálna (és persze a panda) mint szimbólum megkésve, de felhívta a figyelmet, ugyanakkor egy-egy állatfaj középpontba kerülésével a problémának a szélesebb ökológiai jelentősége továbbra sem tudatosodott annyira.

Ezzel egyébként szorosan összefügg, hogy a klímaváltozás kérdése is sokáig marginális volt, pedig a ma ismert tudományos tények az üvegházhatású gázokról évtizedekkel ezelőtt, sőt már a 19. században is ismertek voltak, csak nem vették komolyan azokat. Talán akkor még lett volna esély a folyamat megállítására. Mintha csak a bálnavadászat megkésett kezelése köszönne vissza. A probléma akkorra válik médiaeseménnyé és szimbólummá, mikorra már csak a tűzoltás maradt. Sajnos a problémák időben való elismerése és gyakorlati megoldása helyett kultúrharc és a látványpolitizálás folyik. A bálnavadászat esetében a japán oldal azzal védekezik, hogy ez náluk hagyomány (kultúra) és más országok ne mondják meg nekik, hogy mire vadásszanak. A bálnavadászat ellenzése pedig a bálna cukisága, intelligenciája és az állatjogi érvek köré csoportosul, megint elfeledve azt, hogy az állatfajok kipusztulása nem morális vagy filozófiai kérdés, hanem arról szól, hogy állatfajok ezreinek láncolatban való kipusztulását okozhatja. A kultúrharc egy másik jellemzője a másik országra mutogatás, hogy az mennyivel több halat pusztít el, vagy más étkezési kultúrájú országok ostorozása, hogy milyen hatalmas ipari méretekben tenyésztenek és vágnak le állatokat. Nyilván mindez nem hoz közelebb minket a megoldáshoz.

Pedig a mai technikai színvonalon és bőséges fogyasztói kínálat mellett valószínűleg megvalósítható lenne egy korlátozott, kiegyensúlyozottabb (bálna)vadászat is, ehhez azonban kultúrharc és klikkvadászat helyett aprólékos nemzetközi együttműködésre lenne szükség. Végül is a túlhalászás nélküli biztosítása a lokális élelmiszerszükségleteknek hozzájárulhatna a fenntarthatósághoz.

Nem túl biztató, ha egy nemzetközi szervezetben kizárólag az egyik álláspontot képviselő országcsoport marad. Az sem ad okot sok örömre, hogy nemzetközi környezetvédelmi megállapodásokról keveset hallani, miközben a fenntarthatósági szempontokat, a lokális nyersanyagokat és termelést teljesen figyelmen kívül hagyó, ugyanakkor a globális kínálatot érezhetően befolyásoló agrárkereskedelmi alkudozásokról annál többet. Arról nem is beszélve, hogy az élelmiszerkínálatra a legkisebb befolyással sem bíró egyéni fogyasztók húsfogyasztásával kapcsolatos morális kioktatása is mennyire félrevezető és terméketlen jelensége a kultúrharcnak.

 

Források:

https://english.kyodonews.net/news/2019/06/895b5216c64f-japan-withdraws-from-iwc-to-resume-commercial-whale-hunting.html

https://ng.hu/termeszet/2019/07/08/2019-ben-elmarad-a-balnavadaszat-izlandon/

https://index.hu/kulfold/2019/07/02/japan_balnavadaszat_ujraindulas_levadaszott_balna/

https://index.hu/tudomany/2018/07/31/evente_szazezer_delfint_es_balnat_meszarolnak_le/

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések
Bálnákkal álmodtam…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.