A japán csoda krónikása

Japánnal kapcsolatos blogban illendő megemlékezni a közel 10 éve elhunyt Chalmers Johnsonról, a politikatudományok amerikai professzoráról, hiszen nézetei jó ideig jelentősen befolyásolták a japán gazdaságról alkotott képet a világ számos országában.

Chalmers Johnson (1931-2010)
A kép forrása: https://raymondpronk.wordpress.com

Johnson szakmai karrierjének nagyobb fele Ázsiához kötődött, előbb elsősorban Kínához, majd Japánhoz. A koreai háborúban fiatalt tisztként vett részt, majd az USA-nak a Kínai Népköztársasággal való kapcsolatainak talán legérdekesebb időszakában (1967-73 között) a CIA-nak is dolgozott Kína ügyekben. Akadémiai karrierje is Kínáról szólt ekkoriban, professzori állása pedig végig alma materéhez a kaliforniai Berkeley Egyetemhez kötődött. Nézetei Kínával kapcsolatban új színt hoztak az amerikai közgondolkodásba, mivel nem a történelmi személyek (kommunista vezetők) szerepét hangsúlyozta Kína fejlődését vizsgálva, hanem a kínai parasztok, az éhezés, a paraszti nacionalizmus tényezőit.

Figyelme ezek után a látványos gazdasági fejlődést produkáló Japán felé fordult. Japan Policy Research Institute néven külön intézményt alapított és vezetett. 1982-ben megjelent és hamar világhírnevet szerző könyve a MITI and the Japanese Miracle (A Japán Külkereskedelmi és Ipari Minisztérium és a japán csoda), amelyben nemcsak Japánnal kapcsolatban alkotott alapművet, hanem egyben kidolgozta a fejlesztő állam elméletét, amelyet aztán más országokra is alkalmaztak közgazdászok – még Ázsián túl is.

A kép forrása: amazon.com

E könyvében a japán gazdasági sikereket Johnson elsősorban az állam sajátos szerepvállalásával magyarázta, amely erősebb volt, mint az angolszász országokban, ugyanakkor lényegesen különbözött a korabeli szocialista tervgazdaságoktól is. Az állam az iparpolitika eszközeivel egyes ágazatokat preferált, és ezek versenyképességét segítette. Egyes területek, sőt konkrét termékek, termelési folyamatok technológiai fejlesztését támogatta, másokét kevésbé vagy nem – figyelve a nemzetközi trendekre. Ezzel párhuzamosan az ágazatok között koordinációt, együttműködést is ösztönözte, felügyelte.

Az állami vezetés közép-és hosszú távú terveket fogalmazott meg, de ezek inkább iránymutatások voltak, és nem utasítások. Ráadásul, ha változott a gazdasági környezet, akkor az iránymutatások is változtak. A politikai ellenzék évtizedekig esélytelen volt a kormányra kerülésre, így ezt a rendszert a politikai stabilitás is bebiztosította. Ráadásul az állami közigazgatás (a bürokrácia) valójában jelentősebb hatalommal bírt, mint a politikusok, így az izmusok helyett a pragmatikus gondolkodás határozta meg a gazdaságpolitikai döntéseket. Az állami bürokrácia központi szerepét jelzi, hogy Johnson híres könyvének címében is egy minisztérium neve szerepelt: itt a MITI-ben futottak össze valójában a gazdaságirányítás szálai. A magántulajdon ezzel együtt domináns maradt a gazdaságban; bárki, aki már járt Japánban érzékelheti, hogy a magánvállalatok között erős piaci verseny zajlik a fogyasztókért.

Mindez persze egy kedvező hazai szabályozási környezetben működött. Arról van szó, hogy az USA már a 2. világháborút követő megszállás során jelentős engedményeket tett a japán politikai vezetés számára. A 60-as évekre így alakulhattak újjá az egy ideig betiltott és feloszlatott gazdasági vállalatcsoportok, amelyek nélkül japán nemzetközi gazdasági terjeszkedése is elképzelhetetlen lett volna. És így volt lehetséges az, hogy Japán a hasonló fejlettségi szintű országokéhoz képes jóval piacvédőbb, protekcionistább vonalat vihetett a gazdasági szabályozásban. Bizonyos mértékig még ma is elmondható ez.

Az állam szerepét hangsúlyozó nézeteivel Johnson szembefordult a szabad piacot, a kereslet-kínálat-ár mechanizmust előtérbe helyező közgazdasági magyarázatokkal, ugyanakkor mindig is kiemelte, hogy Japán jelentősen eltér a szovjet típusú tervgazdaságoktól is. Johnson nem fogadta el azt a leegyszerűsítő, egyoldalúan kulturális magyarázatot, amely szerint szinte kizárólag a szinte már ’genetikailag’ hangyaszorgalmú és túlórázó japánok tették lehetővé a gyors gazdasági és technológiai fejlődést. Ugyanakkor érdemes megemlíteni a pozitív tényezők között – a már említett amerikai engedékenység mellett – a munkaerő létszámának gyors növekedését, a beruházások gyors bővülését, és a kedvező nemzetközi gazdasági környezetet (pl. a sokáig nagyon alacsony olajárakat).

A 90-es évek elején a szovjet típusú szocializmus letűnésével, és a gyors japán gazdasági növekedés jelentős lelassulásával az állam szerepének hangsúlyozása általában véve is visszaesett a szakmai körökben. Így Johnsonra is egyre kevesebben hivatkoztak már. Johnson a 90-es években ismét Kína vizsgálata felé fordult tevékenységében, majd 2000-2010 között több könyvet írt az USA világhatalmi törekvéseit – elsősorban külföldi katonai beavatkozásait – kritizálva.

 

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Chalmers_Johnson
https://www.nytimes.com/2010/11/24/world/24johnson.html

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.