A japán egészségügy magyar szemmel

Eddigi cikkeimben szó esett már a Japánban tapasztalható galapagoszi bankrendszerről, az albérletkeresésről és a japán jogosítványszerzés különböző buktatóiról. A mai írásommal folytatnám a japán furcsaságok bemutatását. Most a japán egészségügyet veszem górcső alá. Sajnos az utóbbi időben családommal túl sok tapasztalatot szereztünk a japán egészségügy területén, ez ihlette ezt a cikkemet.

Először is kezdjük a vicces kulturális különbségeknél, vagyis a különböző orvosi székeknél. Fogorvosi széket talán már mindenki látott. Nos, Japánban még a fogorvosi szék is más, mint Európában. Formáját tekintve nem nagyban tér el, de mozgástere lényegesen nagyobb. Vagyis ha beleülünk, először vagy egy 50 cm-t felemelkedik, és utána kb. vízszintesbe vagy még az alá fektetik a pácienst. Elsőre megijedtem, hogy mit akar velem művelni a fogorvosom, de megnyugtatott, hogy egy kontroll esetén is rendesen vízszintesbe fektetik az embert 🙂

A másik ilyen vicces tapasztalat a nőgyógyászati vizsgálószék. A nők többsége ismerheti odahaza azt a kellemetlen élményt, amikor egy rákszűrővizsgálat során mindent feltárva fel kell feküdni a székbe szemtől szemben a (többnyire másik nemhez tartozó) orvossal. Nos, hölgyeim, erre van egy kevésbé zavarba ejtő megoldás, mégpedig Japánban. Japánban a páciensnek nem kell sehova sem feküdnie, hanem helyette egy különleges székre kell csak ráülnie, ami előtt közvetlenül van egy függöny. Ahogy elhelyezkedünk a széken, az felemelkedik, és a megfelelő pozícióba fekteti a pácienst. A függöny ekkor a páciens hasára ráereszkedik, vagyis az orvos és a beteg tekintete még csak nem is találkozik, és vizsgálat közben nincsen kommunikáció. Miután a beteg felöltözik, egy külön szobában lehet konzultálni az eredményekről.

Kevésbé vicces furcsaság a japán rendszerben, hogy az orvos a beteggel szinte soha sem beszéli meg a kezelés részleteit, a beteg preferenciáit. Felállít egy diagnózist, felír gyógyszereket, de a miérteket nem magyarázza el a betegnek. Arról neki nem kell tudnia. Feltétlen bizalmon alapul a rendszer. A kórházakban is elvárják ezt a feltétlen bizalmat. A beteg a saját vérképét sem tudhatja meg, még kérésre is ritkán adják oda neki a laboreredményeket. Neki nem ezzel kell foglalkoznia, és kész. Az orvos majd megítéli, hogy jó-e vagy sem, és kell-e valami extra intézkedés vagy sem.

A gyógyszertárak is úgy működnek, hogy az orvos által előírt gyógyszereket pontosan annyi napra adják, ahány napra az orvos kéri, és szinte minden gyógyszer csak vényre kapható. Vagyis ha 3 és fél napig kell szedni egy antibiotikumot, akkor pontosan annyi darabot kapunk a gyógyszertárban, ahányat be kell vennünk. Se többet, se kevesebbet. Ha állapotunk nem javul, akkor mindenképp vissza kell mennünk az orvoshoz. Még a hosszú távon szedett gyógyszereket sem szokás 1 hónapnál hosszabb időre felírni, hogy mindenképp elmenjünk időben az orvosi kontrollra. No meg még egy érdekesség, hogy az összes gyógyszerünket ún. gyógyszeres kiskönyvben vezetik a gyógyszertárak. Ebben visszamenőlegesen is kikereshető, hogy mikor melyik orvos mit írt fel nekünk, és hány napon át szedtük az adott gyógyszert. Ennek megjelenési formái nagyon változatosak, de a legtöbbre a cuki szó húzható rá. Íme néhány példa:

Ha netán a beteg nem ért egyet az orvos által előírt kezeléssel, akkor másodvéleményt kérhet egy másik orvostól. Ugyanakkor ez sem teljesen függetlenül zajlik az eddigi orvosától, mert a másodvéleményhez a saját orvosunk által írt beutalót és esetleírást kell csatolnunk. Ha ez nincsen, sok helyen nem adnak időpontot konzíliumra. Viszont a saját orvosunk által írtakat hétpecsétes borítékba zárják, és ezt így kell átadni a másik intézmény orvosának, aki ugyanilyen módon vagy telefonon válaszol a kezelőorvosnak.

Vagyis a beteg háta mögött zajlik a kommunikáció, és a beteg azt sem tudja, hogy mit írt le a kezelőorvos a másodvéleményt adó orvos számára és vica versa. Sötétben tapogatózik csak, és reméli, hogy minden az ő érdeke szerint alakul. Egy japán ismerősünk szavaival élve: „aki a japán egészségügybe bekerül, annak a vágódeszkára kerülő pontyhoz hasonlóan – elfogadva azt, hogy rajta kívül állók alakítják sorsát – kell viselkednie.”

Lehet, hogy végre találtunk valami hasonlóságot a hazai és a japán egészségügy között? 😊

 

 

 

A fotók forrásai:

http://hideichi.com/wp-content/uploads/photo6.jpg
http://www.geocities.jp/tomato_yakkyoku/019.JPG
http://img-cdn.jg.jugem.jp/18e/1496648/20100526_1529044.jpg

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.