A japánok és az Ödipusz-komplexus

Közismert a világhírű osztrák pszichiáter, Sigmund Freud Ödipusz-komplexusnak nevezett elmélete arról, hogy a gyerekek kb. 3 és 6 éves koruk között tudatalatti vágyat éreznek az ellenkező nemű szülő iránt, az azonos nemű szülőhöz pedig ellenségesen viszonyulnak és emiatt bűntudat gyötri őket. – A kisfiúk anyát akarják feleségül venni, a kislányok pedig apának akarnak tetszeni. Közben akár az ellenkező nemű szülő halálát kívánják! Azonban szoronganak, hogy ezen vágyuk miatt büntetést fognak kapni. – Freud szerint mindez hozzátartozik a gyerekek egészséges pszichoszexuális fejlődéséhez és akkor oldják fel sikeresen ezt a konfliktust, ha azonosulnak az azonos nemű szülővel. Ha ez nem sikerül, neurózis vagy akár homoszexualitás is lehet a következménye. Freud elméletét az Oidipusz király című görög drámára alapozta, Szophoklész művében ugyanis a főhős tudtán kívül megöli az apját és feleségül veszi a saját anyját. A történetből többek közt Pier Paolo Pasolini készített játékfilmet (Edipo re, 1967).

Két magyar pszichológus, Indries Krisztián és Szummer Csaba nemrég megjelent Freud és a felkelő nap országa című könyvében olvastam arról, hogy Freud úgy gondolta, hogy elmélete univerzális, azaz bárhol a világon megállja a helyét. 1932-ben azonban felkereste őt egy Heisaku Kosawa nevű fiatal japán pszichiáter Bécsben, hogy átadja neki az Ajase-komplexusról írt tanulmányát és felhívja a figyelmét arra, hogy a japánok lelki működését jobban leírja Ajase herceg története, mint Oidipuszé. – Az indiai eredetű buddhista mítoszban a királyné azért szeretne gyermeket, mert meg akarja tartani a férjét. Egy jóstól megtudja, hogy egy remete lelke fog gyermeke testében újjászületni. Türelmetlenségében a királyné megöli a remetét, aki halála előtt még megátkozza. Az átok szerint születendő fia meg fogja ölni az apját. Ezért a királyné már magzatként és születésekor is megpróbálja megölni gyermekét, de nem jár sikerrel. Amikor fia, Ajase felnő, az átok beteljesedik. Ajase megtudja, hogy szülei el akarták pusztítani, ezért apját tömlöcbe záratja, ahol éhhalált szán neki. Anyja azonban titokban vajjal és mézzel keni be a testét és ezekkel táplálja a királyt mindennapos látogatásai során. A csel hamar kiderül és haragjában Ajase kivégezteti apját. Ráadásul, Ajase az anyját is meg akarja ölni, de miután egy szerzetes és a királyi orvos megakadályozzák benne, bűntudat lesz úrrá rajta, majd testét fekélyek lepik el. Egyedül anyja az, aki ápolja. Ajase felépülése után anya és bölcs uralkodóvá váló fia békében élnek együtt, bár a fiút mindig bűntudat gyötri anyja elleni vétkei miatt.

Indries és Szummer írásából számomra az derült ki, hogy Kosawa elmélete az anya-fiú kapcsolat konfliktusait hangsúlyozza és Oidipusz történetéhez képest lényeges különbség, hogy van benne megbocsátás és gyógyulás. Míg Oidipusz megvakítja magát és anyja öngyilkosságot követ el, addig Ajase herceget meggyógyítja anyja megbocsátása és gondoskodása. Kosawa úgy tartotta, hogy Ajase kétféle bűntudatot élt át. Az első, az ödipális bűntudat (a fiúé, aki Freud elmélete szerint azt várja, hogy meglakol tettéért) és a második, amit azután érez, hogy anyja ápolta és meg is bocsájtott neki (bűntudat és bűnbánat egyszerre). Ugyanakkor ez az anyai gondoskodás élethosszig tartó kontrollt biztosít Ajase felett, míg ő folyamatosan tudatában van egykor elkövetett bűnének és jóvá akarja tenni azt. Kosawa szerint ez az érzelmi-kapcsolati mintázat jellemző a japán társadalomra. Évszázadokon keresztül (még a második világháború utáni években is) az anyák voltak azok, akik fiaik házasságát (vagy szexuális életét) megszervezték és még a frigyet követően is a legnagyobb befolyással bírtak fiúk életében. (A feleség még alárendeltebb helyzetben volt és mindenben anyósa kedvében kellett járnia.) Ez teljesen természetesnek számított!

A magyar pszichológusok könyvében olvasottak alapján tehát a japán kultúrában egyrészt az anya őrlődése a gyermek iránti vágy és a magzatelhajtási (gyermekgyilkossági) késztetések között, másrészt pedig a magzat (gyermek) anyja iránti haragja és anyagyilkossági késztetései, valamint bűntudata jelentenek olyan lelki problémát, mint a nyugati kultúra Ödipusz-komplexusa. – Az anya iránti indulatokat a buddhista tanok és a reinkarnációba vetett hit magyarázza. Ha Ajase a megölt remete reinkarnációja, gyűlölheti az anyját azért, mert az megölte őt. Általánosságban véve a gyermek haragudhat anyjára amiatt, hogy élnie és szenvednie kell ezen a világon. – Bár Szophoklész drámájában minden jelentős szereplő meghal, vagy legalábbis megsérül, a freudi elmélet szerint az Ödipusz-komplexus feloldódik azáltal, hogy a fiúk az apjukkal és a lányok az anyjukkal azonosulnak. Ez azt jelenti, hogy a nemüknek megfelelő viselkedésmintákat sajátítanak el és alkalmaznak. Ezzel szemben a távol-keleti mítoszban Ajase és anyja között helyre áll a – látszólagos – harmónia, valamint létrejön egy kölcsönös, ambivalens érzésekkel járó függés közöttük. Az Ajase-komplexus ezen feloldása a nyugati pszichoanalitikusok számára a dependencia megerősítését jelenti és az egyén fejlődésének elakadását. Hiszen nem egy önálló identitás jön létre! Japán szemmel nézve viszont úgy tűnik, ez a módja annak, hogy az egyén belesimuljon a kollektivista társadalomba (ahol erény a csoport és mások érdekét a saját érdekek elé helyezni) és a konfuciuszi hierarchiába, ahol mindenkinek kijelölt (megváltoztathatatlan) helye és szerepe van.

El tudom képzelni, hogy az Ajase-komplexus Japánon kívül is megtalálható legyen, hiszen vannak olyan társadalmak, ahol érték szimbiózisban élni a családdal (például az olasz mammák és felnőtt fiacskáik jutnak eszembe) és bárhol megeshet, hogy anya és gyermek ambivalens érzéseket táplál egymás iránt. Ugyanakkor a nyugati kontextusban nem gondolom, hogy cél lehet az anya-fia függés kialakulása. Számos filmtörténeti alkotás, köztük Hitchcock megtörtént esetet feldolgozó Psycho-ja (1960), a Nobel-díjas Elfriede Jelinek regényéből készült, Michael Haneke által rendezett A zongoratanárnő (2001) és Darren Aronofsky Fekete hattyú c. alkotása (2010) mutatja meg, hogy az ilyen kapcsolatok tragédiákhoz vezetnek. Freud egyébként csak röviden és elutasítóan reagált Kosawa elméletére. Kosawa 1934-ben hazatért Japánba és meghatározó szerepet játszott a pszichoanalízis japáni elterjedésében, oktatásában.

 

 

Felhasznált irodalom:

Indries Krisztián, Szummer Csaba: Freud és a felkelő nap országa – A pszichoanalízis Japánban
Károli Gáspár Református Egyetem, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2018
220 oldal, ISBN: 9789639808898

Borítókép:

https://www.deviantart.com/hikari-sama/art/Oedipus-Complex-46673213

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.