Mély fájdalommal és szomorúsággal tudatjuk, hogy szeretett kollégánk, Nagygyörgy Anna végtelen türelemmel és bátorsággal viselt súlyos betegségben 2021. augusztus 16-án elhunyt.

Anna cégünk megalakulása óta oszlopos tagja volt csapatunknak. Kezdetben tanácsadóként dolgozott, és éveken át foglalkozott különböző partnereink közbeszerzési tendereken való részvételének koordinálásával, emellett autóipari, vegyipari és építőipari partnereink munkáját segítette. Később cégvezetőként a cég pénzügyi vezetését végezte töretlen pontossággal.

Bokros teendői mellett mindig jutott ideje egy kedves kis beszélgetésre, s ha bármi problémánk volt, mindig bizalommal fordulhattunk hozzá.

Anna nemcsak kolléga volt, hanem egy igazi barát is, akivel sok szép közös emlékünk, nyaralásunk is volt.

Imádta a művészeteket, s ő maga is nagyon tehetséges képzőművész volt, alkotásai kiállításokon is megjelentek.

Mindezek mellett fantasztikus édesanya volt, aki sok szeretettel és kiváló példát mutatva nevelte kisfiát.

Anna életének emlékére alább megosztunk pár fotót a csapattal töltött boldog időkről.

Anna, köszönjük a sok szép együtt töltött évet, vidám pillanatot!

Mindig hiányozni fogsz, és emlékedet örökké őrizni fogjuk szívünkben!

Nyugodj békében!