A szecessziótól a provokációig – Japánok nyomában Bécsben

A párommal együtt nagyon szeretjük Bécset. Egy világváros Budapesttől két és fél órányira, ahol feltöltődhetünk német nyelvű kultúrával, barangolhatunk a bécsi modernizmus épületei között vagy akár ördögök és angyalok nyomában rejtett motívumokat keresve templomok ormain, majd éttermekben, kávéházakban egy Tafelspitz és Sacher torta mellett figyelhetjük a helyiek életét. Mindkettőnkre jó hatással van az a hangulat, ami az osztrákokból árad: egyfajta laza elegancia és nyugalom, ami a budapesti hétköznapokban sokszor hiányzik. Bécsi kirándulásaink kapcsán megismertem és megszerettem az osztrák kultúrát. Ebbe beletartoznak a klasszikusok – Klimttől és Schielétől kezdve Hundertwasseren át Freudig – és a kortársak művei is, különösen Götz Spielmann Revans és Ulrich Seidl Kánikula című filmjei valamint Thomas Bernhard regényei és színművei minden mennyiségben.

Austria

Forrás: http://www.sauer-thompson.com

Mivel a japán kultúra ugyancsak közel áll hozzám, érdekes volt számomra felfedezni néhány kapcsolódási pontját az osztrák kultúrával. Például azt, hogy a bécsi szecesszió meghatározó alkotójára, Klimtre mekkora hatást gyakorolt a japán művészet és annak technikái. Ahogy az Egy kiállítás képei – Japán inspirációk című blogbejegyzésemben írtam róla, a 19. század második felében beindult a kereskedelem Japán és Európa között és a szigetországból származó műtárgyak új színekkel, formákkal és perspektívákkal gazdagították az európai művészek eszköztárát. Saját látásmódjukkal és egyéni stílusukkal ötvözve a távol-keleti hatásokat a művészek, így Klimt is, meghökkentően újszerű alkotásokat tudtak létrehozni. Klimt nagy hatással volt Hundertwasser-re, aki a 20. század közepi trendeknek megfelelően a távol-keleti filozófiában és a zen buddhizmusban kereste az inspirációt. El is jutott Japánba személyes tapasztalatokat szerezni és egy rövid ideig házasságban is élt egy japán művésznővel. 1961-ben a tokiói Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén Mainichi díjjal tüntették ki “Der große Weg” című képéért. Különösen korai munkáin érződik a japán hatás és kritikusai szerint Hundertwasser művészetében a távol-kelet ősi bölcsességét sajátos módon ötvözte Európa tudományos gondolkodásával és analitikus filozófiájával.

hw_foto_sw_mit_erster_japan.5127144

Hundertwasser Japánban a “466 Az első japán spirál” c. képpel, 1961 Forrás: http://wien.orf.at

hundert

Forrás: http://www.basis-wien.at

Bécsben gyakran rendeznek japán témájú kiállításokat. Kettőt említenék, amit jelenleg is meg lehet nézni: Az Albertina Provoke című tárlata Japán és a japán fotográfia 1960 és 1975 közötti történetéről szól. Maga a Provoke egy japán fotómagazin volt, amely 1968 és 1969 között ugyan csak három, kis példányszámú kiadást ért meg, de fontos kulturális terméke a második világháborút követő időszaknak. A fényképész Yutaka Takanashi és Takuma Nakahira, a kritikus Koji Taki és az író Takahiko Okada a „Provokatív dokumentumok a gondolkodás kedvéért” alcímet adták az általuk alapított lapnak. Japán legmeghatározóbb fotósai – Daido Moriyama, Yutaka Takanashi, Shomei Tomatsu és Nobuyoshi Araki – a lap címével összhangban, provokatív alkotásokat készítettek. Egyrészt azért, mert „are, bure, boke” (szemcsés, homályos, életlen) stílusuk absztrakt vagy akár hallucinogén módon hatott. Másrészt pedig azért, mert a sötét kép, amit a háború utáni Japánról festettek éles ellentétben állt a korszak hivatalos imázsával és fel akarta rázni a japán társadalmat. A kiállítás több, mint 200 fotója bemutatta ezt az erőfeszítést. Testközelből lehetett látni, hogyan lázadtak 1960 nyarán az Amerikai-japán Kölcsönös Együttműködési és Biztonsági Egyezmény (japánul Anpo) ellenzői munkássztrájkkal, szakszervezeti és diákdemonstrációkkal a megállapodás ratifikálása előtt. Nem mindig gondos fókuszálással készült képek mutatták be, hogy hogyan készült az erősen amerikanizálódó Japán az 1964-es tokiói olimpiára, majd az 1970-es expóra. Moriyama és társai dokumentálták azt is, ahogy diákok demonstráltak a gyors gazdasági növekedés és a következtében kialakuló fogyasztói társadalom ellen. Megörökítették Sanrizuka és Shibayama lakói tiltakozását is földjeik kisajátítása ellen, amire a Narita nemzetközi repülőtér építése miatt volt szükség. Nagy hatással voltak rám azok a képek is, amelyek a társadalom peremén élőket mutatták be és azok is, amelyek a japánokat kísértő mitológiai alakokat idézték – például Kamaitachi-t, a sarlófogú menyétet.

protest2 protest cimlap

kamaitachi

Eikoh Hosoe: Kamaitachi #31 Forrás: http://www.albertina.at

Westlicht Hiroji Kubota fotóiból rendezett kiállítást. Kubota a Magnum Photos nemzetközi fotóügynökség japáni irodájának oszlopos tagja. A Magnumot 1947-ben alapította 5 fotográfus, köztük Robert Capa és Henri Cartier-Bresson. Hitvallásuk, hogy

„a Magnum a gondolkodás közössége, közös emberi tulajdonság, kíváncsiság a világban zajló dolgok iránt, valamint tiszteletben tartása annak, ami éppen történik, és a vágy ezek vizuális leírására.”

Kubota 1961-ben került kapcsolatba a Magnum-tag René Burri-vel, Burt Glinn-nel és Elliott Erwitt-tal, amikor tolmácsként és sofőrként segítette őket egy tokiói utazásuk során. Tőlük kapta ajándékba első Leica M3-as fényképezőgépét. Ez a pillanat eldöntötte a sorsát és ma már több, mint 50 éves karrierre és 4 millió elkészített fényképre tekinthet vissza. A Westlicht tárlatára Kubota 100 fotót válogatott az életművéből. Kezdetben készített képei az 1960-as évek Amerikáját mutatták be, majd az 1970-es években a fotós megjárta és bemutatta Saigon-t, Észak-Koreát, majd Kínát, de közben hazájában is dolgozott. Kubota folyamatosan úton levő művész, aki nem a napi szenzációkat keresi, hanem lefegyverző személyiségével és diszkrét kíváncsiságával bejut egyébként nagyon zárkózott közösségekbe is. Amerikában a radikális polgárjogi mozgalom, a Fekete Párducok bizalmát nyerte el. Észak Koreában olyan helyeken készíthetett képeket, ahova más fotóriporterek nem nyertek bebocsátást: például Kim Il Sung és Kim Jong-il születésnapja alkalmából tartott rendezvényeken. Kubota szeret helyszíneket sokszor felkeresni, alaposan megismerni. Burmában például 75 alkalommal járt. Képei közül az alábbi kettő volt a kedvencem:

hiroji_kubota_the_golden_rock_640x480

Az Aranyszikla, Buddhista szenthely, Burma, 1978  Forrás: http://www.artspace.com

sheep

Belső Mongólia, Bayuan Ul Hot, 1982  Juhok fejése Forrás: www.pinterest.com

Források: 

http://www.albertina.at/en/provoke
http://www.westlicht.com/en/exhibitions/current/
http://www.hundertwasser.at/

 

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.