Barátság, szolidaritás és büszkeség a lányom felvételije során

Most nem Japánról fogok írni, hanem emberként (és japánként), hogy hogyan is éltem meg, mit tapasztaltam, és milyen élmény volt számomra a lányom középiskolai felvételije. Igaz, még nincs vége, ha jól tudom, április végén fog csak kiderülni a végső eredmény. Sok bonyolult feladattal kellett szembenéznem, nagy kihívás volt ez nekünk!

Úgy emlékszem, hogy kb. tavaly ilyenkor vetettem fel a lányomnak először az ötletet, hogy mi lenne, ha felvételizne, s esetleg egy másik suliba menne gimisnek?

A válaszát és reakcióját már előre sejtettem, és igazam is volt. Nem, minek? Jól érzem magam itt, nem akarok különválni a barátaimtól. Tudomásul vettem és ezzel lezártuk ezt a beszélgetést.

Forrás: https://www.jokaiiskola.hu/informaciok/tovabbtanulas

Nyáron, pontosabban a nyári szünet előtt, leültünk és újra felhoztam neki ezt a témát. Mi lenne, ha újra beszélgetnénk erről? Megnézhetjük, hogy milyen előnyei lennének egy iskolaváltásnak. Hála Istennek, most már nyitott volt.

Nehéz volt nekem megítélni a helyzetet, hogy tényleg jó dolog-e 10 évesen megtapasztalni a  受験戦争-t. ( japán kifejezés, felvételi csata, versengés a többi jelentkezővel)

Nekem Japánban csak 15 éves koromban kellett átmenni ilyen kihívásokon, és csak írásbeli vizsga volt. Az itteni felvételi írásbeliből és szóbeliből áll.  Nem túl nagy teher neki ez 10 évesen? Tudom, hogy szeret versenyeken indulni, s teljesen más a hozzáállása, mint nekem volt. Japánban pár szülő nagyon komolyan veszi a magas színvonalú oktatást, és korán eltervezik, hogy gyerekük milyen oviba/suliba menjen. Úgyhogy Japánban pár gyerek már ovi előtt már megtapasztalja a nehéz felvételi procedúrákat. Engem ez a téma mindig is hidegen hagyott, nem foglalkoztam ilyesmivel. Azután kiderült, hogy a lányom osztályából pár gyerek megpróbálkozik más helyre jelentkezni. Ezen felbuzdulva, gyermekem is kedvet kapott hozzá.

Forrás: https://www.txtbook.jp/examinations.html

A központi írásbeli kérelem benyújtásának a határideje 2020. december 4. volt. Az előző nap véletlenül találkoztam az egyik osztálytársa anyukájával, aki a fiát más suliba akarta vinni. Kérdeztem, hogy ugye már beadta a jelentkezést? Hol lesz majd az írásbeli? Szegény anyuka akkor döbbenten nézett rám, mert sajnos elfelejtette, hogy holnap lesz a határidő!! Nagyon hálás volt nekem, hogy figyelmeztettem. A gyerekeink együtt járnak matek szakkörre, így természetes, hogy mi anyukák is segítünk egymásnak.

A központi írásbeli vizsga lement január 23-án. Ami érdekes volt számomra:

  • Tollal kellett írni: A gyerekek nem tudnak radírozni, ez miért jó? Mi történik, ha rossz választ írt valaki, s javítani szeretné?
  • Meg lehet tekinteni később az írásbeli dolgozatokat, akár fényképezni is, és esetleg fellebbezni, ha panasz lenne. Ilyet még elképzelni sem tudok Japánban.

Sajnos nekünk itthon csak rossz minőségű, egyszer használható tollaink voltak, így felkerekedtünk a legközelebbi írószerboltba! Vettünk is egy csodajó tollat.

Január 28-án nyilvánosságra hozta az iskola, ahol megírta a központi írásbeli felvételit, a vizsgaeredményeket, hogy hány pontot kaptak a gyerekek matekból és magyarból. Emlékszem, hogy aznap már reggel 8 után jöttek-mentek a telefonok, SMS-ek, messenger üzenetek. Az anyukákkal egymást kérdeztük, hogy hogyan sikerültek a gyerekeknek a vizsgák. Volt, aki csalódott volt, de sokan voltak, akik örültek az eredményeknek. Én szívből gratuláltam nekik.

Mi a suli után mentünk át az eredményért.

A pontok megtekintése után azt kérte a lányom, hogy hívjuk fel két tanárát, akik segítettek a felvételire készülő gyerekeknek, mert szeretné megköszönni nekik a támogatást. A lányom olyan boldog volt, hogy az írószerboltban is, ahol megvettük a szerencsetollát, megköszönte az eladónak is a segítséget.

Őszintén szólva, én örültem legjobban lányom elért eredményének, valamint, hogy ilyen figyelmes és hálás volt azoknak az embereknek, akik segítettek neki.

Sajnos az öröm nem tartott sokáig. Jött a következő procedúra. A tanulói adatok és felvételi lapok elkészítése a KIFIR rendszerben február 19-ig. Kaptam tippet más anyukáktól, hogy mire készüljek, mert mint japán embernek, aki nincs ezekhez hozzászokva, nagyon nehéz volt.

Leültünk hát gyermekemmel kettesben a PC elé, s az egyik hétvégi napon az egész délutánt ezzel a KIFIR rendszerrel töltöttük. Majdnem kitéptem a hajamat, a lányom kis híján sírva fakadt, mert az egész nagyon bonyolult volt, a rendszer egyáltalán nem felhasználóbarát. Végül mégiscsak sikerült és fellélegezhettünk.

Visszagondolva, ez a 6 hónap nagyon hamar elrepült. Viszont, nekem nagyon sűrű és tartalmas időszak volt ez a többi anyukával való kapcsolattartásban. Jó dolog az, hogy így tudunk segíteni egymásnak, információt cserélni, ha valaki bajban van. A gyerekeket inkább hidegen hagyta ez az egész, miközben mi anyukák együtt küszködtünk a jelentkezésekkel. Egyáltalán nem volt versengés többi gyerekkel/anyukákkal a japán kifejezés ellenére.

És számomra a legfontosabb dolog, hogy a lányom kibírta ezt a kemény időszakot, és máig hálával gondol azokra az emberekre, akik segítettek neki.

Forrás: https://www.ac-illust.com

Nagyon büszke vagyok rá. Most várjuk a végső eredményt, s kívánom, minél több gyerek mehessen olyan iskolába, ahová szeretne. Ha nem sikerül, akkor sem dől össze a világ, lesz még alkalom később korrigálni az utat. Amit ők most így 10 évesen megtapasztaltak, nagyon kemény erőfeszítés volt, de biztos vagyok abban, hogy a most szerzett tapasztalat még hasznos lesz a jövőjükben.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.