E hónap elején két hetes kiküldetésben ismét Japánban jártam (idén már ötödször).
Két olyan, egymáshoz kapcsolódó, de külön-külön is érdekes élményem volt, amit szeretnék megosztani olvasóinkkal.
Talán már többen hallottak, olvastak talán a kocka alakú görögdinnyéről, amit – hol máshol? – Japánban állítottak elő. (Ld. https://sudy.co.hu/aranyarban-merik-gyumolcs-a-japan-asztalokon/) De a japánok (pontosítok: a gazdag japánok) erős vonzódása a különleges, csak kevesek számára hozzáférhető dolgokhoz talán szintén ismerősen hangzik sokak számára. (A minden év első árverésén eladott első tonhalért kifizetett sok millió jenes árról is be szoktak számolni az újságok.)
Így persze nekem sem volt ismeretlen ez a vonása a japán karakternek. Valahogy mégis meglepett egy ajándék, amit a mostani utam során kaptam.
A japán gazdaság egyik legjelentősebb cégének volt vezérigazgatója (jelenlegi főtanácsadója) vacsorára látott vendégül egy igazán luxusnak minősíthető étteremben, s az ínyencségeket, különlegességeket felsorakoztató vacsora után egy elegáns szatyorban adta át az ajándékot. A szállodába érve (mivel ilyen alkalmakkor gyakran adnak viszonylag gyorsan romló élelmiszert ajándékba), gyorsan megnéztem, mit kaptam.
Nem kis munkába telt, amíg a csomagolások rétegein (erre még visszatérek) átküzdve magam eljutottam magáig az ajándékig. Egy fürt szőlő. A csomagoláson talált márkajelzés alapján már sejtettem, majd a márka honlapjának megnyitása megerősítette: nem akármilyen szőlőről volt szó! Az egyetlen fürt szőlő ára 14 ezer japán jen, azaz kb. 35 ezer forint. Gyorsan megszámoltam a szőlőszemeket: egy-egy szőlőszem ára jóval több, mint ezer forint volt! Kétségtelenül: hatalmas szemek, mézédes íz, magnak nyoma sincsen, s a finoman szétolvadó héjon belül nem a szokásos, szőlőlében gazdag tartalom volt, hanem sokkal inkább homogén szőlőhús. Soha ilyen szőlőt nem ettem (s könnyen lehet, nem is fogok)!
Az ajándékozásnál egyébként nagyon nem mindegy, hogy a különleges, drága ajándék honnan származik, hol vásárolták. Néha fontosabb, hogy hol vették, mint az, hogy mi van benne.
Ezt a szőlőt a Senbikiya nevű üzletben vásárolták. 1834-ben alapították, ez volt Japán első gyümölcsboltja. Mára fogalommá vált. Talán leghíresebb termékük egy különleges sárgadinnye fajta. Sizuokában termesztik, ahol a legtöbb a napos órák száma, s meleg, enyhe az időjárás. A termesztés során minden gyümölcsöt felkötöznek (hogy ne érjen a földre), s a melegházban a hőmérsékletet szabályozzák (télen hősugárzókkal, nyáron légkondicionálással), egyenletes 42 fokos hőmérsékletet biztosítanak. Érés közben többször finom kesztyűvel átdörzsölik, ami – állítólag – stimulálja a dinnyét, növeli az édességét. A héjának erezete is összefügg a minőséggel: minél sűrűbb, apróbb hálós erezet fonja be a gyümölcsöt, annál jobb a minősége. Ennek megfelelően az ár is eltérhet, egy darab (kb. 1,3-1,4 kg-os) dinnyét a Senbikiya honlapján 12 ezer jen és 28 ezer jen közötti áron, azaz 30-70 ezer forintos áron láttam.
De visszatérnék a kapott ajándékhoz. Pontosabban annak csomagolásához. Ugyanis ez messze fontosabb Japánban minden ajándék esetében, mint amihez mi itt Európában hozzászoktunk. (Külön fel is kell hívnunk mindenki figyelmét, aki japán ismerősének, üzleti partnerének ajándékot készül adni, hogy nagyon-nagyon gondosan, kiváló minőségű papírba csomagoljanak, a hajtások élesek, nyílegyenesek legyenek, szép kis szalag, csinosan kötött masnival zárja le a csomagolást.)
Nos, akkor lássuk, hogyan csomagolták ezt az egy fürt szőlőt! Sajnos az első réteg lebontása előtt még nem jutott eszembe, hogy az olvasóink számára az élményt megörökítsem, így fényképes bizonyíték hiányában is el kell hinniük nekem a díszes csomagolópapírt, az aranyszínű szalagot és masnit. Utána következett egy kemény kartondoboz.
A fedélrész eltávolítása után egy réteg habosított műanyag fólia bukkant elő, amelynek nyilvánvaló célja a szőlő ütés, rázkódás elleni védelme.
Ez alól bukkant elő egy nagyon minőségi selyempapírba burkolt csomagocska, ragasztóként a cég logójával díszített kis öntapadós címkével.
Ezt természetesen kiemeltem, de mielőtt a selyempapírt kibontottam benéztem a doboz aljába is.
Egy zsírpapírszerű zöldes-sárga papír alatt mind a négy oldalon és alul is ugyanaz a habosított műanyag fólia látszik, amellyel felülről is védték a doboz tartalmát.
A selyempapírt kibontva láttam meg először a szőlőt. De még mindig volt egy – a szellőzés érdekében lyukacsos – cellofán zacskó a szőlőn.
Innen már csak egy lépés, s kezemben foghattam magát a szőlőt.
Számoljunk csak! A masnis szalagot nagyvonalúan figyelmen kívül hagyjuk. Volt ugye a csomagolópapír, a kartondoboz, a habosított műanyag fólia, a zsírpapír, a selyempapír, s végül a cellofán. Azaz 6 rétegnyi csomagolóanyagot használtak a szőlő elegáns és biztonságos csomagolásához.
Az igényesség, a gondosság elvitathatatlan. De természetesen jogos a kérdés, hogy a környezetünk védelme, az erőforrásaink hatékony felhasználása szempontjából követendő minta lehet-e ez számunkra. Elég egyértelműen nemleges a válasz.
Ugyanakkor a kiváló ízű, s gyakran árban is versenyképes magyar élelmiszeripari termékek exportjának segítése során szerzett tapasztalataink ugyanilyen egyértelműen azt jelzik, hogy a japán piacot csak hasonló igényességgel tervezett és megvalósított csomagolással van esély meghódítani.
A szőlőről és a csomagolásáról készített fotók sajátok!
