あかりをつけましょ ぼんぼりに                                            
おはなをあげましょ もものはな
5にんばやしの ふえだいこ
きょうは たのしいひなまつり

Gyújtsuk meg a lampionokat
Tesszük ki a virágot, a barackvirágokat
Öt udvari zenész dobbal és fuvolával
Ma van az örömteli Hinamatsuri!

Ezt a dalt éneklik március 3-án, a Lányok ünnepén, japánul Hinamatsuri-nak (ひなまつり) hívják. Ezt a ünnepet a július 7-i Tanabata fesztiválhoz hasonlóan, Kínából vették át. Mára a japán hagyományoknak megfelelően asszimilálódott a japán kultúrába.

Alapvetően a Lányok ünnepe „a kislányok boldogságáért” tartott fohász. Régen egy Kínába kulturális célokkal indított követség hozta Japánba ezt az ünnepet is. A Heian időszakban terjesztette el az ünnepséget a császári udvar.

Anno nem készítettek babákat, hanem papírból hajtogattak 2 dimenziós figurákat. Ezeket érintették az emberekhez, hogy magukba szívják az összes szunnyadó gonoszságot. Az így összegyűjtött gonoszságot a folyóba engedték, így tisztultak meg.  Nagashibina-nak hívják ezeket a papírfigurákat, amik ma is az ünnepség részét képzik.

hinamatsuri1

Mi japánok hogyan ünnepeljük ezt a napot általában? Kitesszük a Hinamatsuri babákat a házban. Kiskoromban, amit kitettek a szüleim nekem, az ilyen lépcsős Hinamatsuri baba volt:

hinamatsuri2

A felső sorban ülő babák a császárt és a császárnét ábrázolják. Alattuk ül a császárné három udvarhölgye (三人官女), alattuk található az öt császári zenész(五人囃子). A zenészek alatt ül a két miniszter(随身). Legalul pedig a szolgák(衛士). Az érzelgős részeg, a vidám részeg, s a dühös részeg. A császárné babája 18 éves korából ábrázolja császárnét.

Vérvörös posztó fedi a lépcsőzetes pulpitust amin a Hinamatsuri babák ülnek. A színválasztásnak megvan az oka. A shinto templomok előtti kapuk is ugyanilyen vörös színűek. A vörös szín ebben az esetben jó szerencsével bír, egyfajta amulett, talizmán. A pulpituson őszibarackfa is található, ami távol tartja az ártó szellemeket. Középen pedig fából készült mochi is található, ami az emberi szívet szimbolizálja.

Sajnos mi elég kicsi házikóban lakunk, ezért amit kitettünk a lányom számára csak ennyi, ami az alábbi képen látható. (Csak császárból és császárnéből áll)

hinamatsuri3

Az idei Hinamatsuri-t az energiám és az alapanyag hiánya miatt az alábbi menüvel ünnepeltük otthon.

Chirashi Zushi (avokádóval és lazaccal), tofu és wakame miso levessel (ami nem szokásos a Hinamatsurikor), hinaararékkal, mangólével és Irsai Olivérrel.

hinamatsuri4

Az alábbiakban találhatóak az általános Hinamatsuri-menük.

Receptek a Hinamatsuri-hoz

Kagylóleves

Az örökké tartó jó párkapcsolatot, házasságot szimbolizálja, hivatott elősegíteni.

hinamatsuri5

A rombusz alakú mochi(ひしもち)

Úgy tartják, hogy mindhárom szín saját jelentéssel bír. A zöld az egészséget, hosszú életet hozza el. A fehér a tisztaságot, ártatlanságot szimbolizálja. A rózsaszín pedig megvéd az ártó szellemektől. A lenti képen együtt gyönyörködve a három színben, egy sajátos képet láthatunk. A zöld a földet, a fehér a havat, a rózsaszín pedig az őszibarackfát is jelenti. Így nézve a havas földből kihajtott őszibarackfát is megtestesíti a desszert. A rombusz alakzat szintén az emberi szívre utal. Ezzel jelzik a szülők a jókívánságaikat a lányaik felé.

hinamatsuri6

„Dunakavics” (Hinaarare  ひなあられ)

Rózsaszín, zöld sárga és fehér színű kis gömbök a négy évszakra utalnak állítólag. A benne található keményítő jó a szervezetnek. Ezzel a mindennapi boldogságot kívánjuk a lányainknak.

hinamatsuri7

Fehér szaké (白酒)

Úgy tartják, régen őszibarack virágszirommal díszített szakét fogyasztottak. Az őszibarack elűzi a gonosz szellemeket, s jót tesz az állóképességnek. Még Kínából származik, gyógyhatású készítményként hozták be a szigetországba.

hinamatsuri8

Chirashi  Sushi (ちらし寿司)

Nincsen fix recept, családonként változik a felhasznált alapanyag. Általában garnéla rák, lótusz gyökér, magvak, nori. Ezek az alapanyagok mind jó ómennel bírnak. Levelek, sült tojás, répa és más színpompás ételekkel üdvözöljük a tavaszt. Ezek képzik a lányok ünnepének ételeit.

hinamatsuri9

A lányok ünnepének végeztével úgy tartják, hogy nagyon gyorsan el kell pakolni a babákat. Amennyiben sokáig kint hagyjuk a babákat, úgy későn fog csak elkelni a kislányunk. (2013-ban a 厚生労働省 felmérése szerint a férfiaknál 30.9 év, nőknél 29.3 év az átlag házasodási kor.) Másik megközelítés szerint szégyen, ha a háziasszony, anya nem tudja elpakolni a babákat, mire jön a tavaszi jó idő. Mi március 15-én pakoltuk el a babákat, remélem, így nem lesz késői menyegző… mert az indiai utazás után az az álmom, mihamarabb játszhassak az unokáimmal.

 

A fotók egy részét én készítettem (a szöveg alapján egyértelmű, hogy melyeket), a többi kép forrása sorrendben:
http://www3.pref.nara.jp; http://www.jikemachi.or.jp; http://www.metabo-help.com;
http://livedoor.blogimg.jp; http://www.toyosu.co.jp; http://yazuken.com; http://www3.mizkan.co.jp