A fejenként 46 ezer dolláros bruttó hazai termék (GDP) elég egyértelmű jelzőszáma annak, hogy Japán gazdag ország, lakói jómódban élnek. Nem megalapozatlanul szokták emlegetni ugyan, hogy a vagyoni különbségek a fejlett országok közül a (skandinávokat nem számítva) a legkisebbek közé tartoznak, azért itt is vannak extrémek.
Nagykövetként természetesen elsősorban a gazdagokkal volt alkalom megismerkedni. Talán a legemlékezetesebb élményt az egyik emblematikus japán elektronikai cég alapítójának fiával való ismeretségem adta. A konkurens elektronikai cég megvette az egyik nagy japán síterepet. Több sem kellett ismerősömnek (aki maga is szenvedélyes síző): megvette azt a hegyet, ahová helikopteres sízésre járt addig, s kialakította a valaha volt legextrább sípályarendszert. Az évi 9 méternyi hómennyiséget regisztráló hegyen május elején még kiváló hóviszonyok között síelhettünk. Igaz, addigra már nem lehetett az ötcsillagos luxusszálló sítárólójába havon becsúszni, meg kellett elégednünk a gondolával. A „nagykövetek síversenyének” résztvevőit este élőzenés, tűzijátékos garden-party fogadta, ahol a pincérek tálcán Chateau Lafite borokat kínálgattak a harcedzett, de ettől a felhajtástól azért így is meglepődött vendégseregnek.
Valójában pályaváltásom adta az alkalmat, hogy rájöjjek, a másik végletet jelentő szegénységgel is sokaknak, nem csak a jól látható hajléktalanoknak kell megküzdeniük.
Egy másik gazdag barátom összehasonlíthatatlanul méltányolandó célra fordítja vagyonának nem kis részét. A Mitani Sangyo nevű, közepes, kb. 2 milliárd dolláros éves forgalmat bonyolító kereskedőház tulajdonosa a Mitani család. Az alapító – a jelenlegi elnök apja – hozta létre azt az alapítványt, amely a cég székhelyének helyet adó Isikava tartomány, valamint a vele egy régiót – a Hokuriku régiót – formáló Tojama és a Fukui diákjainak biztosít ösztöndíjakat. Olyanoknak, akik tehetségesek, de otthoni körülményeik nem, vagy csak rendkívüli áldozatok árán engedhetnék meg a továbbtanulást.
Barátom felkérésére tíz éve töltöm be az alapítvány kuratóriumi tagi pozícióját. Öt tagú bizottságunk dönt minden évben az ösztöndíjakról. A három tartományból származó diákok japáni egyetemi tanulmányaik folytatásához, vagy a helyi felső középiskola elvégzéséhez kérhetnek támogatást. Részletes dokumentáció mutatja tanulmányi eredményeiket éppúgy, mint a család anyagi helyzetét. Külön esszében írják meg, milyen célokat tűznek maguk elé az életben. Az évi 60-80 jelentkező anyagának elolvasása révén többet tanultam a japán társadalomról, mint az azt megelőző harmincban, pedig ebből nyolc évet Japánban éltem!
Válás, baleset, betegség, munkanélküliség – okok természetesen vannak, ezzel együtt is sokkoló látni, hogy milyen anyagiakból kell tengődnie számos japán családnak. Közöttük szinte minden diák dolgozik is a tanulás mellett. Az ösztöndíj legjobb esetben is csak azt eredményezi, hogy kevesebb munka végzése mellett is kijön a pénzéből, azaz több időt fordíthat tanulásra, esetleg sportra, hobbira.
Japánban egyébként más, másként szőtt a szociális háló, mint Európában. Sokkal nagyobb mértékben támaszkodik az öngondoskodásra, a családok, a rokonság összetartására. Nem kis mértékben ennek is szerepe van a fejlett országok között hagyományosan a legalacsonyabbak közé tartozó munkanélküliségben is, hiszen a rokonságban szinte mindig van egy kisvállalkozás, egy farm, ahová menekülni lehet. Az ösztöndíjra pályázók anyagai azonban azt mutatják, hogy ma már egyre nagyobbak a lyukak ezen a rendszeren.
A céljaikról írt fogalmazásokat olvasva ugyanakkor azt is le kell szűrni tanulságképpen, hogy nagyon tudatában vannak mind saját sorsukkal szembeni, mind pedig társadalmi felelősségüknek. Sokan akarnak közülük a „köz” javára dolgozni a jövőben.
Gazdag barátom más módon is foglalkozik a régió és az ország jövőjével. Néhány éve testvér-alapítványt hozott létre, amely kutatás-fejlesztési projektekhez nyújt anyagi támogatást.
Külön említésre méltó, hogy sem egyik, sem másik alapítvány nem szolgálja (az alapító okirat szerint nem is szolgálhatja) az alapító cég érdekeit. Talán egyszer mi is eljutunk oda, hogy a sikeresek közül többen gondolnak a „köz” boldogulására, s a családon belül, a rokonok közt pedig nagyobb lesz a szolidaritás, az összefogás készsége…
A fotók forrásai: www.cnn.com (ISTOCKPHOTO) és a www.businessweek.com (YOSHIKAZU TSUNO/AFP/GETTY IMAGES, YOSHIKAZU TSUNO/AFP/GETTY IMAGES)